Leszoktatás az olvasásról

Érdekfeszítő útleírást találtam a minap a konyhakredencen az arizonai és kaliforniai sivatagok világáról, el is kezdtem rögtön olvasni. Régi vágyam teljesedett ezúttal, végre megismerkedhettem a mahevi indiánokról elnevezett Moyave sivataggal, ahol a San Juan völgyében a karcsú szaguarók alatt gyors sidewinderek tekeregnek, a moyave jukkák tövénél fürgén suhannak a chukwallák, és a chollák között a félelmetes bobcat lesi áldozatát, a gilát. (Magyarul hila.)

Az új ismeretek némileg megterhelték az agyamat, egyre fáradtabban lapozgattam, amikor a kisfiam elvette tőlem a könyvet, mondván, hogy ez az ő házi feladatuk az általános iskola második bé osztályában, és holnapra be kell számolni Hilda néninek, hogy mit tudtak meg a navahók lakta Monument Valleyról, közel a cheyennek földjéhez.

Aznap egyedül néztem meg a televízióban Süsü, a sárkányt, azután késő este – már az ágyban –, miközben Lázár Ervin Furfangos pintyőkéjét olvastam, szorongva figyeltem fel a szomszéd szobából beszűrődő, elcsukló hangokra. Danika keservesen és reménytelenül küszködött a házi feladatával: „Volkswagenünkkel a Colorado-fennsíkon jártunk Canyonland nemzeti parkjában, itt, ahol a nagy Green River torkollik a Coloradóba…”

Danika író akar lenni, és ha megvalósul is ez a szándéka, félő, hogy ő sem lesz különb a kortárs írók egyikénél-másikánál.

Írni majd csak megtanul valahogy.

Olvasni soha.