Lehet-e lótusszal cápauszonyt festeni?Régóta készülök rá, hogy barátaimat egy igazi kínai vacsorával lepjem meg, s ebben csupán az a körülmény jelentett némi akadályt, hogy a kínai ételekhez szükséges alapanyagok – például a cápauszony, bambuszrügy, fecskefészek, termeszhangyatojás – a Tolbuhin téri csarnokban mostanában igen ritkán fordulnak elő. Ám a közelmúltban megjelent kitűnő szakácskönyv, a Kínai konyha alapfokon, egy csapásra megoldotta a beszerzési nehézségeket. A figyelmes olvasó ezentúl könnyűszerrel készíthet ünnepi alkalmakra Kantoni Fu yung tojást, Három tündér salátát vagy Mandulás tofut. A könyvből ugyanis megtudhatjuk, hogy nem eszik a lótuszt olyan forrón, mint ahogy főzik, vagyis hogy a kínai alapanyagok jó része magyar termékekkel pótolható. A bambuszrügy helyett nyugodt lélekkel használhatunk savanyított káposztát, a vízigesztenye helyett burgonyaszeleteket, a szójababcsírát megfelelően pótolja a cérnametélt, a fafül gombát a sampinyon, és a szecsuáni paprika ízhatása semmivel sem múlja felül a kalocsai pirospaprikáét. A könyv szerzője helyesen cselekedett, amikor a fejezetek közé, az ételek hangulatát mintegy kiemelő, kínai bölcsességeket, klasszikus költeményeket iktatott, mert hiszen nemcsak lótuszgyökéren él az ember, nyújtani kell valamit a léleknek is. A gyomornedveket jótékony bizsergésbe hozza az a kínai népdal, amely a sertéshúsból készülő pecsenyék előtt olvasható:
Ezek után nem volt többé akadálya, hogy barátaimat meghívjam a Tiencsini kéjmámornak nevezett kínai ételkülönlegességre. A receptet egy külkereskedő ismerősömtől tanultam, aki nemrégiben tért haza Kínából, ahol három évig magyar lepkehálókat próbált eladni. A Tiencsini kéjmámor bambuszrügyekből készül, fűszeres töltelékkel. A töltelék tibeti jakhús és termeszhangyatojás keveréke, melyet savanyított lótuszlevelekbe göngyölnek, és hoiszin mártással öntenek le. A hoiszin mártást őrölt lótuszgyökérrel sűrítik. A Kínai konyha alapfokon szellemében a feladatot játszi könnyedséggel oldottam meg. A bambuszrügyet gondolkodás nélkül felcseréltem vecsési káposztával, természetesen a lótuszlevelek helyett is megfeleltek a káposztalevelek, melyeket előzőleg gondosan megszabadítottam a vastagabb erektől. A tibeti jakhús ízét tökéletesen pótolta a kissé zsírosabb sertésdagadó, amelyhez párolt rizst kevertem a nehezen beszerezhető termeszhangyatojások helyett. A készre főzött ételt hoiszin mártás híján tejföllel locsoltam meg, a tejfölt – ugyancsak a könyv tanácsai alapján – őrölt lótuszgyökér helyett egyszerű darás liszttel sűrítettem. Barátaim a Tiencsini kéjmámort – melynek ízeit a mandzsu iskola szabályai szerint még egy darabka füstölt oldalassal is gazdagítottam – igen ízletesnek találták, bár egyesek, akik nem ismerték a kínai konyha jellegzetességeit, váltig állították: ha nem mondom meg előre, hogy Tiencsini kéjmámorra hívom meg őket, azt is hihették volna, hogy kolozsvári töltött káposztát fogyasztanak. Ezeknek a barátaimnak azt tanácsoltam, hogyha nem találják elég kínainak a főztömet, menjenek vacsorázni a Szecsuán vendéglőbe, ahol a menüben – négyszáznyolcvan forintért – igazi, hamisítatlan lótuszt kapnak. |