Glory, glory hallelujah…

Gyönyörűséges nyilatkozatot olvastam a minap, a múlt század dicsőséges mozgalmai szültek hasonló, lángbetűkkel írott szavakat. Trombiták rivalltak a fülembe, vérszínű zászlókat lobogtatott a szél, s látomások kavarogtak lelki szemem előtt, John Brown haladt serege élén, nyomában elkínzott rabszolgákkal, Jókai letette Landerer asztalára a tizenkét pontot, egy berlini népgyűlésen Lasalle Ferdinánd az elnyomottakért emelt szót, szüfrazsettek tüntettek a londoni Hyde parkban, megszólaltak az Aurora ágyúi, és Gandhi sót párolt a tengerből…

Ifjúságunk gyönyörű eszméi tömörültek ebben a nyilatkozatban, melyet nem Helsinkiben mondtak ki, nem az ENSZ különbizottsága fogadott el, s nem az Emberi Jogok Ligájának záróokmányában szerepelt. Ezt a nyilatkozatot – melyet csak nagybetűkkel szabad leírni – a Dél-budai Vendéglátóipari Vállalat szeptemberben keltezett körlevelében olvastam.

„ALAPELVKÉNT ÚJÓLAG KÖZÖLJÜK, HOGY A VENDÉGET FAJI, NEMI, VALLÁSI KÜLÖNBÖZŐSÉGÜK ELLENÉRE FOGADNI KELL.”