„Nyögvenyelő nyavalya…”

Népszerű hetilapunk, az Új Tükör gyermekrovatában részleteket olvashatunk a kitűnő költőnő versciklusából, amely csengő-bongó rigmusokkal vési az ábécé betűit, szép sorjában a gyermekek icinyke-picinyke agyába. Ám nemcsak a gyermekeket, minket felnőtteket is mosolyra derítenek a pajkos ötletek; ahogy például a költőnő az o betű népszerűsítésének ürügyén keresetlen egyszerűséggel eleveníti fel egy alkoholista szájsebész alakját.

 

 

A költőnő legfőbb erénye a keresetlenség. Nála az alliterációk sohasem öncélúak, a versikében mindig találunk gyermeki ésszel is követhető logikát, mélyebb értelmet.

 

„Nyárfa, nyársfa, nyenyere, nyírfa nyíllal lőtt nyest, nyögvenyelő nyavalya, nyolc nyúl nyomát ne keresd!”

 

Vég nélkül idézhetnénk a bumfordi versikéket, nehéz volna eldönteni, melyik közülük a legjobb, melyik közülük a legszebb. Én mégis azt a bűbájos négysorost választanám, amely megkapó pillanatképet varázsol elénk csupa s betűvel:

 

„Sűrű eső mossa a sötét sikátort, Sári sálat köt Sándornak, Sándor sikál sátort.”

 

Lehet, hogy ezekből a versikékből a gyermekek könnyűszerrel alkotnak fogalmat az ábécé sejtelmes világáról, de már a helyes fogápolásról vagy a sátrak szakszerű kezeléséről aligha.