Vállalati erotika

Rövid glosszában foglalkoztam a minap a magánkezdeményezésből létrejött Video Varieté Műsoriroda programjával, melyben erotikus tánc, sztriptíz és leszbikus tánc is szerepel. A glossza nyomán a Rádió 168 óra című műsorának munkatársa riportot készített a Műsoriroda programszervezőjével, valamint az egyik leszbikus táncosnővel, akiről a beszélgetés során kiderült, hogy a magánéletben elveti a kapcsolatot nő és nő között. A programszervezőtől viszont azt tudtuk meg, hogy a vállalkozás egy szövetkezet mellékágazataként működik.

Ez a szövetkezet alapvetően műszaki szolgáltató szövetkezet – mondta a programszervező –, de foglalkozik még műszaki cikkek adás-vételével, és építőipari tevékenységet is végez. A műsorok forgalmazását múlt év augusztusában hagyta jóvá a Minisztérium egy cirkusz és varietére szóló iparengedéllyel. „Ennek a fellendítésére hívtak oda engem – nyilatkozott a programszervező –, hogy ha már ilyen engedéllyel rendelkeznek, akkor ez valóban egy kulturális szolgáltatás legyen.”

A kulturális szolgáltatások közé tartozik a leszbikus tánc is, melynek lényegét múltkori glosszámban alaposan félreértettem, mert még nem hallgattam meg a programszervező nyilatkozatát, miszerint a leszbikus tánchoz elég annyi, ha két lány egymással táncol. „Amikor két lány egymást kerülgetve, majd kéz a kézben eltávoznak, az már leszbikus” – állapította meg a programszervező.

Nem kételkedem a programszervező magyarázatában – elvégre is ő a szakember –, csak azon tűnődtem el egy kissé, hogy amikor két hajdúnánási legény kanásztáncuk következményeképp egymást kerülgetve, majd kéz a kézben eltávoznak, azt minek nevezzem ezentúl?!

A programszervező nyilatkozatából azt is megtudtam, hogy nem kell a fiatalkorúak erkölcseit félteni a sajátos műsorszámoktól, mert a művészek csupán akkor mutatkoznak be, ha a nézőtéren felnőtt közönség foglal helyet, zártkörű ünnepségek alkalmából, például egy vállalati férfinapon.

„Alkalmazkodunk a körülményekhez” – nyilatkozott az egyik leszbikus táncosnő a riporternek arra a kérdésére, hogy hol van a vállalati erotika határa. A beszélgetés azután így folytatódott:

„– Tehát tudjuk azt, hogy itt férfiak lesznek csupán, és azért ültek be, hogy tulajdonképpen…

– Gyönyörű fenekeket lássanak.

– Pontosan. Mi körülbelül hat éve dolgozunk a szakmában… El nem tudtuk volna képzelni, mondjuk öt évvel ezelőtt, hogy mi egy vállalatnál felléphetünk. Most már ott ált az egész dolog, hogy igénylik, borzalmasan igénylik, hogy legyen valami más…”

A leszbikus táncosnő szavai meggyőzték az eleinte szkeptikusnak mutatkozó riportert is. Ő is elismerte, hogy „…a vállalati erotikának ma már egészen máshol vannak a határai, mint öt-hat éve”.

Bizony, jólesett hallani, hogy milyen szépen fejlődünk vállalati erotikában. Csak meg ne torpanjunk mindjárt az út elején – aggodalmaskodtam magamban. Addig nem szabad megállnunk, amíg el nem értük a világszínvonalat.