Két zsidó utazik a vonaton

Szomorúan tapasztalom, hogy egyre kevesebb zsidó vicc születik mostanában, éppolyan hiányát érzem, mintha egy értékes nemzeti hagyományunk veszne ki. Mindig is azt tartottam, hogy a magyar folklórhoz tartoznak ezek a viccek, melyeket zömében nem is a zsidók találtak ki, eredetüket a békebeli dzsentroid világban kell keresnünk, a vidéki tükrös kávéházak törzsvendégeinek borközi anekdotázásában. Kohn és Grün mitikus alakját a régi vágású – mondhatnám mikszáthi –, szelíd antiszemitizmus szülte, amely még úgy ítélt a kényes faji kérdésben: zsidó, de igaza van. (Ellentétben a későbbi szemlélettel: igaza van, de zsidó.)

Reb Menachem Cziczesbeiszer szörnyű átkozódásai a századvégi Borsszem Jankóban mindig valamiféle társadalmi fonákságról rántották le a leplet, akárcsak Seiffensteiner Salamon politikai jellegű tűnődései, melyeken ma is elgondolkodhatunk, mint például annak az egyszeri izraelitának esetén, aki a következő sürgönyt küldte a feleségének: – Gratulálj! Lettem főkántor Apostagon.

A feleség nagyon megijedt és visszasürgönyzött:

– Hiszen neked nincs egy csöpp hangod sem. Megbolondultál?

– Én nem bolondultam meg – jött a dróton a válasz –, de megbolondult Apostag.

Pontosan idézve a Borsszem Jankót: Én nem balandultam meg, de megbalandulta o Opostog.

Úgy hiszem, nem kell sokáig keresgélnünk, hogy a tanmesének is beillő viccre mai alaphelyzetet találjunk.

Minden klasszikus zsidó vicc alapjában véve tanmese, az egyik legszebbet Esterházy Pétertől olvastam, miszerint a háború végén nem igazolják Kohn politikai feddhetetlenségét, ugyanis 1944 őszén látták őt a Duna-parton két nyilas társaságában.

De hát alig találunk az újságban olyan napihírt, amelyre ne húzhatnánk rá – a dolgok jobb megértése okából – egy-egy zsidó viccet.

Mondok erre egy aktuális példát: Valamely külföldi tőkéscsoport lemondott egyik jó hírű üzemünk megvásárlásáról, mert ráfizetésesnek találta.

Nem volt ellenérvünk, pedig lehetett volna.

Grün meg akar nősülni, elmegy a házasságközvetítőhöz, aki egy sánta nőt ajánl neki. Grün haragra gerjed: – Maga tényleg azt akarja, hogy egy sánta nőt vegyek feleségül?

– Nem úgy kell ezt nézni – csitítja a házasságközvetítő. – Képzelje el, hogy maga elvesz egy nőt, akinek mindkét lába úgy áll, mint egy oszlop. Elindulnak nászútra Velencébe. A feleség lába a vonat lépcsőjén megbicsaklik, még szerencse, hogy maga ott van, elkapja. De az asszony lába, leider, eltörött. Nászútnak fuccs, mentők, gipsz, kórház, hetekig tartó ápolás, az orvosok nyelik a pénzt. Amikor leveszik a gipszet, kiderül, hogy a csont rosszul forrott össze, újra el kell törni, platinával megszegecselik, mit mondjak, maga annyit fizet, hogy az még a Rothschildnak is sok. Újabb hetek telnek el, maga már a csőd szélén van, mire a csont összeforr. Azt hiszi, ezzel vége? A csont összeforrt, de az asszony sánta marad. Na látja! Most megkaphatja tőlem az egészet készen…

Arra is van egy történetem, hogy mennyire a látszat rabjai vagyunk mindannyian. Kivéve, persze, egyes rendkívüli egyéniséget, mint például a kitűnő pártelnököt, aki minden látszat ellenére azt állította az árpádsávos zászlót lengető Szabó Albertről, hogy izraeli ügynök. Mivel e kijelentés peres útra terelődött, nem szeretnék a bírósági döntésig elhamarkodottan állást foglalni, csupán figyelmébe ajánlom a pártelnöknek az alábbi tanmesét:

A brit szigetország egyik vasúti járatán ugyanazon kupéban utazik egy előkelő skót úr és egy kaftános zsidó. A skót úr bizalmatlanul méregeti útitársát, majd megkérdezi:

– Maga hova utazik?

– Hát hova utazhatom? Glasgow-ba…

– Mit keres maga Glasgow-ban?

– Mi az, hogy mit keresek Glasgow-ban? Vagyok egy tősgyökeres glasgow-i…

– Na, ne mondja, maga egy tősgyökeres glasgow-i?

– Nem tudom, mit csodálkozik, van egy szép patrícius üzletem Glasgow-ban, Kohn és Mackenzie. No, de most fog maga csodálkozni, ebből én vagyok a Mackenzie…

Végül azért térjünk vissza a magyar gazdasághoz, ami mindennél fontosabb manapság. A magyar gazdaságot a legkiválóbb szakemberek irányítják, külföldön is elismert közgazdászok, bankárok. Minden intézkedésük megalapozott, döntéseik csalhatatlanok. Mégis úgy tetszik, hogy az eredmény nem a legtökéletesebb. Miért van ez? Vajon milyen választ találunk erre a zsidó viccek mérhetetlen tárházában?

Kohn elmegy a rabbihoz, és azt mondja neki szemrehányóan:

– Rabbi, te arra tanítottál bennünket, hogy a vajas kenyér, ha leejtik, mindig a vajas oldalára esik.

– Ez úgy van – helyesel a rabbi.

– Na, akkor képzeld el, hogy tegnap leejtettem egy vajas kenyeret, és nem a vajas oldalára esett.

A rabbi hallgat egy ideig, majd mélyen elgondolkodva megszólal: – Mondd Kohn, jó oldalon kented meg azt a kenyeret?…

Remélem, nem bántottam meg senkit, de ha megbántottam volna, forduljon nyugodtan a bírósághoz, úgy öt-hat év múlva talán határozat is születik. Ez esetben újra időszerű lesz Reb Menachem Cziczesbeiszer egyik szörnyű átka:

– Ledjél te egy álomögyész és indítsál sajtópürt Magyarországon!