Inkább az ólmot

A sajtó mostanában nagyon érzékeny.

Az érzékenységtől pedig félni kell.

Mi tagadás, én is félek. Egyre óvatosabb vagyok, holott a lapokban bőséges a kínálat az olyan írásokból, melyeken nehéz nem élcelődni. Az utóbbi időkben azonban alaposan elment a kedvem az efféle tevékenységtől. Félek. Ösztönösen kitapogatok minden csomagot, mielőtt kibontom, hogy meggyőződjem, nincs-e benne levélbomba. Ha kilépek a kapun, gondosan körülnézek, nem leselkedik-e a sarkon egy bérverekedő, ólmosbottal. A lakásom ajtajára hevederzárat, védőhálót és riasztóberendezést szereltettem, s felszögeztem egy táblácskát A kutya harapós felirattal, ugyanis ha valaki csak hozzáér az ajtóhoz, azonnal működésbe hoz egy magnetofont, amelynek szalagjára a pitbullok jellegzetes ugatását vették fel. A telefonom egyelőre nem kapcsoltatom ki, legföljebb – ha ösztöneim azt sugallják – nem veszem fel, akármennyit csöng is. Így csak az üzenetrögzítőről hallgathatom vissza a jövőmre vonatkozó, nem túlzottan kecsegtető jóslásokat, s még örülhetek, ha mindössze büntetőjogi eljárást helyeznek kilátásba, sejtelmes homályba burkolt vétkeim miatt.

Olykor még hálás is vagyok, amikor szánakozva csupán szenilisnek tartanak, amint ez nemrégiben történt, mivel egy fiatal költőnő merész verssorát nem soroltam a magyar szerelmes költészet gyöngyszemei közé: „Hát szokd a hüvelyedből kifolyó ravatalszagot…” „Milyen szomorú is az öregség” – írta rólam lapunkhoz küldött válaszában a költőnő patrónusa, aki maga is költő, távol áll tőle az alpáriság, szereti a borongós őszi estéket, a csillámló fényeket a Tiszán, s a hüvelyből kifolyó ravatalszagot. Az ilyen válaszokat nem érzem sértőnek, elgondolkodtatnak és sokszor jobb belátásra bírnak a hüvelyből kifolyó ravatalszagot illetően.

A legutóbbi lapszemlémre visszaszivárgó jelzések azonban mélységesen elkeserítettek. Ebben a lapszemlében azt kifogásoltam, hogy egy vállalat reklámjellegű folyóirata cikket közölt, melyben hosszasan taglalta termékeinek előnyeit egy konkurens – és gátlástalanul nevén nevezett – vállalat termékeihez képest. Erre a módszerre eddig csupán a parlamentben láttunk példákat, az iparban és kereskedelemben – szerencsére – még nem. A lap felelőse – kitűnő újságíró, tisztességes, s valószínűleg csak a reklámtechnikában járatlan férfiú – fel sem tételezte, hogy senki nem vesztegetett meg, s nem egy összeesküvés használt fel fondorlatos céljaira. „Többé nem ismerjük egymást” – mondta a telefonba, s így most az amúgy is gyér számú rendes és tehetséges sajtómunkások közül eggyel kevesebbet ismerek.

Az eset keserves és jellemző a korra, egyre azért mégis jó. Meggyőzött róla, ha el akarom kerülni a konfliktusokat, olyan megnyilvánulásokat keressek, melyeket csak dicsérni lehet. A Demokratát és a Magyar Fórumot azonnal elvetettem, s figyelmem a zsenge ifjúsághoz szóló lapokra irányult. Különösen az a Vico által kiadott nemzetközi zenei és ifjúsági magazin nyerte el tetszésemet, melynek levelezési rovatát példamutatónak találtam. A szerkesztő okos és megnyugtató válaszokat ad a zavaros lelkiállapotokat tükröző kérdésekre, amint ezt a következő levélváltásból is láthatjuk. Egy 20 éves fiatal asszony közös gyereket szeretne a férjétől.

„Csak az a probléma – írja levelében –, hogy eddigi szeretkezéseink alkalmából többnyire óvszert használtunk. A kevés alkalmakkor, amikor nem használtuk (érdes felületű condom), sohasem jutottunk el a csúcsig. Valószínűleg azért, mert én sohasem élveztem… Miért van az, hogy én csak az érdes felületű gumit élvezem, mikor az lenne természetes, hogy férjem nemi szerve nyújtana kielégülést…”

A szerkesztő válasza helyes és meggyőző:

„…Az érdes felületű gumiban nem a férjed nemi szerve volt? Fogadd el, hogy az ő pénisze okozott neked orgazmust…”

Nekem biztos, hogy kevésbé célszerű ötletek jutnának az eszembe. „Ha így áll a helyzet – írtam volna –, cseréld ki a férjed egy olyan fiúra, akinek már eleve érdes felületű pénisze van.” De hát ezért lennék én rossz levelező. Bizony, nem tudnám, mit válaszoljak annak a 15 éves fiúnak, aki a következő panasszal fordulna lapomhoz:

„Ha közeledik egy lány felém, a nemi szervem mindig megmerevedik. Ez engem nagyon zavar…”

A szerkesztő három megoldást javasol. Én a másodikat tartom megfelelőnek.

„Engedd, hogy közeledjen a lány, és közöld vele, hogy milyen állapotban vagy.”

Ez így korrekt. Csupán a közlés módjában vagyok bizonytalan. Valahogy így képzelem el:

„Pirike! Mielőtt közelebb jössz, szeretném felhívni a figyelmedet, hogy péniszem a merevedés állapotában van. S csak akkor közeledj felém, ha ez téged nem zavar. Ebben az esetben moziba is elmehetünk, feltéve, ha a jegypénztár előtti sorban szorosan állhatok a hátad mögött.”

Nem tagadom, nehéz megütni azt a tisztán csengő hangot, amely az ifjúság sajátja. Ha most sem sikerült, ha ezúttal is találok gyalázkodó megjegyzést az üzenetrögzítőmön, öngyilkos leszek.

Ezt pedig a következőképpen tervezem:

Kipécézek egy cikket a Magyar Fórum Kurszán vezér havában megjelent számából. (Így jelölik november hónapját a lap fejlécén.) Biztos vagyok benne, hogy Undur vezér havában – ekkor szoktak a MIÉP-nél fehér lovat áldozni – beront a jurtámba két marcona. A fősámánhoz hurcolnak, aki arra ítél, hogy fülembe forró ólmot öntsenek.

Ami megváltható egyévi előfizetéssel a Magyar Fórumra.