Nem tagadom, önzésből teszem

Az idei nyáron testben és lélekben edzetten tértem haza balatoni nyaralómból. Sokat járkáltam, sétáltam a jó levegőn, sokszor tíz kilométert is naponta, nem úgy, mint más esztendőkben, amikor nyugágyban heverészve töltöttem az időt vagy léhán söröztem a kerti asztalra könyökölve. Az történt ugyanis, hogy nyár elején hagytam magam rábeszélni egy mobiltelefonra, melyet éppen előnyös feltételekkel, árleszállítva ajánlott a Pannon GSM. Egyre jobban belelovaltam magam az új lehetőségekbe, s már előre elképzeltem, hogy kicsiny lakomból ki sem mozdulva, milyen jelentős megállapodásokat kötök majd különféle kulturális intézményekkel, s nem kell a település egyetlen telefonja előtt fél órákat várakozni, amíg a német turisták megüzenik Brigitte néninek Frankfurtba, hogy a víz herrlich és Badakschoniban a bor etwas ausserordentlich.

Nos, nem akarom hosszúra nyújtani, még Pesten megadtam mindenkinek a mobiltelefonom számát, s már útban a Balaton felé kaptam egy üzenetet, hogy óriási üzlet van kilátásban, két napon belül újból telefonálnak. Vérmes reményekkel telve csatoltam övemre a készüléket, de a sors végzetesen beleszólt meggondolatlan ábrándjaimba. Alighogy leraktam a holmimat, máris csengett a telefon, de mire a fülemhez emeltem, egy reccsenés után elhallgatott, s a kijelzőn, a térerő helyén egy nulla volt látható. Szerencsére a szomszédom elmagyarázta, hogy itt, Alsóbélatelepen a vételt a fonyódi hegy beárnyékolja, ám kis ügyességgel meg lehet találni azokat a pontokat, ahol a kapcsolat valamennyire lehetséges, azért forogni, ide-oda topogni akkor is kell hozzá, ők a szilvafát szokták körüljárni.

A következő néhány nap a kísérletezés jegyében telt el, amíg a futórózsa és a ribizlibokrok között ráleltem arra a helyre, ahonnét – némi futkosás árán – legalább egy fél beszélgetést le lehetett bonyolítani, a készülék leginkább akkor mondott csődöt, amikor azt kérdeztem, hogy: „És mennyit fizettek?…”

A két házzal mellettem lakó szomszéd nagyokat mulatott igyekezetemen, neki Westel készüléke volt, prímán vette a hívásokat, a Westelnek állítólag Alsóbélatelepen van konténere vagy mije.

Mindeddig valahogy igazságtalannak éreztem a saját, egyéni tapasztalataimat nyilvánosan is szóvá tenni, mert lehet, hogy Ceglédbercelen vagy Csisztapusztán a Pannon GSM a menő, és a Westelt árnyékolja be a Bercel vagy a Csiszta. A múlt héten azonban a posta kikézbesítette a Pannon GSM hírmagazinjának, a Pannon Világnak első számát, amelyből kiderült, hogy fenntartásaim manapság olyan avíttak, mint egy biedermeier hintaszék, ez a lap Fókuszban című rovatából vált világossá előttem, ebben a rovatban hasznos tudnivalókat adtak közre a tarifák (árak) világából. „Nem tagadjuk, önzésből tesszük” – jelentette ki az öntudatos reklámszakember.

Mint ismeretes, a Pannon GSM engesztelhetetlen versenytársa a Westel 900. Meg is kapta a magáét, nem szerettem volna a Westel 900 bőrében lenni, más cég ilyenkor elmegy Földvárra deszkát árulni. De érdemes szó szerint idézni egy részt a csípős közleményből.

„Alámerülve most már a konkrétumok világába: A Westel 900-nál (Eurofon II.) a csúcsidő 39 Ft/perc, nálunk (Optimum) 35,50 Ft/perc. Ha ezt az egy szempontot tekintjük (kiegészítve azzal, hogy nálunk a drága csúcsidő nem reggel 7-kor, hanem csak 8-kor kezdődik), akkor kiderül, hogy a Westel 900-hoz képest egy átlagos Pannon-előfizető éves szinten több tízezer forintot takaríthat meg…”

Mámoros lelkesültség vett erőt rajtam. Micsoda szerencse, hogy a Pannon GSM-et választottam! Igaz, hogy arra a célra, amire beszereztem, nem vált be, de a gondolat, hogy éves viszonylatban több tízezer forintot takaríthatok meg, felemelő volt.

Biztos vagyok benne, hogy az új, szókimondó reklámtechnikát csakhamar más gyártmányok esetében is alkalmazni fogják. Az újfajta mosószerek nem burkolják többé balladai homályba, hogy melyek azok a porok, amelyeknél ők hatásosabbak, nem fakítják ki a ruhát, mint „az a másik”, a „hagyományos…”, de hiszen tetszik látni a különbséget.

Idővel a kultúra területén sem lesz szégyen az új – ma még kissé furcsának tűnő – módszer, s természetesnek vesszük majd, ha a lapokban ezt olvassuk: „Látogassa többet a Vígszínház előadásait. A mi helyáraink olcsóbbak, mint a Madáché, a színvonalról már nem is beszélve…”

S ha már itt tartunk, szeretném megjegyezni, hogy a gyászbeszédeket, emléktáblák avatását, megemlékezéseket évfordulók alkalmából, tárlatok megnyitását magasabb színvonalon és kedvezményesebb áron vállalok, mint például… De azt hiszem, e téren nem is kell nevet megjelölnöm, elég, ha végiglapozzuk az Írószövetség havi tájékoztatóját.