|
Kedves édesapám bocsássa meg jelen |
| levelemben amiért tegezni merészelem |
| mentségemül egyedül az szolgáljon |
| hogy magam is elmúltam ötvenhárom |
| s akit nem láthat soha földi szem |
| magát a Fönnvalót is tegezem |
| magát se láthatjuk e Földön már soha |
| nem lesz hozzánk édes többé se mostoha |
| amint egy költő írta volt |
| nem gyúl ki halvány-furcsa mosolyod |
|
| vagyogatunk továbbá tudatom |
| hogy a politikában nagy a forgalom |
| egymásnak adják a kilincset és a szót |
| buzgólkodnak a politikusok |
| hogy mire jutnak tudni nem lehet |
| gyártódnak újnál újabb fegyverek |
| de a békés szándékú végtisztességtevés |
| céljából öt vaktöltényre és öt |
| kiszolgált puskára sem futotta |
| a szövetséges mint annyiszor viharos-véres |
| történelmünk során most is csak mézes- |
| s nem küldött fölmentő sereget |
|
| de ne bántsuk az ígérettevőt |
| a tegnap még nagyhatalmú tábornok mára öt |
| puskának s öt vaktölténynek sem volt már ura |
| kukoricát szedni küldték el falura |
| elszomorító volt ahogyan szemlesütve |
| sikertelenségét később elmesélte |
| s te mintha tudtad volna hogy minden igyekezet |
| meddő marad ezért a sortüzet |
| egy liter pálinkát adtál a tisztelgőnek |
| falunk egyetlen puska-tulajdonosának |
| de ő tisztességből vállalta bár tudta másnap |
| szinte biztos hogy végleg |
| búcsút mondhat a vadászengedélynek |
|
|
Lelked az Úrnak a tiszteletes úgy adta számba |
| hogy aki hívő szinte megkívánta |
| őt is majd ilyen igéktől kísérve |
| tegyék föl illés szekerére |
| és eljött csíkból a testvér felekezet |
| espöröse s mondott köszönetet |
| prédikációba illő történeteidért |
| búcsúzóul mibennünk áldott |
| lelkedért elmondtuk együtt a miatyánkot |
| aztán lőttünk ha nem is sort csupán |
| egy puska volt a minden frontok mindkét oldalán |
| elesettekért és a haza sose tért |
| és érted megboldogult székely közvitéz |
| neked tisztelgőn dördült két lövés |
| egyszerű búcsú volt akár egy kézfogás |
| találkozásra mondd van-e remény |
| tudom hogy nincs mégis-mégis hiszem |
| hogy az élet valahol végtelen |
| s a végtelenben van sok állomás |
| valamelyiken beérlek bevársz |
|
| őrzöm a még coburgból hozott |
| és rámtestált luther arcmását hordozó botod |
| úgy markolok rá ahogyan te szoktál |
| s ha az idő majd engem is kirostál |
| a markolása s nem halott kezed |
|
| küldött az iskola s volt vagy két szomorú |
| barátok hozta tisztelgő koszorú |
| az illendőség és az alkalom |
| úgy kívánta ha nem a sírodon |
| hervadjanak egy szilvafának dőlve |
|
|
Szép időben temettünk s akit |
| szép időben temetnek annak itt |
| sajnálni valója mondják nem maradt |
| még a nap is vetett sírodra egy-két sugarat |
|
| szép idő volt sírdogált róza hugom ó |
| szép idő csak hullt volna bár a hó |
|
| nagy télre bő nyár ahogy mondanád |
| enyhe mosolyra moccantva a szád |
| s a szemed sarkából picinyke kismadár |
| röppenne föl a nyár ó ez a nyár |
| nagy télre bő nyár s a szemüveged |
| arrébb tolnád a kopott asztalon |
| a régiek vallják s itt is azt olvasom |
| mutatnád remegő ujjakkal a kék s piros |
| plajbásszal aláhúzott újságpapiros |
| csak hullna még lesnél ki egy kicsit |
| reménykedőn s talántán tudva már |
| hogy kertünk végében keres föl ez a nyár |
| meguntam már nagyon az életem |
| a fontos az hogy jó termés legyen |
| így mondanád s a csonka lábadat |
| vetnéd az épnek-látszón átalag |
|
| szép idő csak hullt volna bár a hó |
| szállingózva ahogyan szerette |
| sírdogál róza akinek keresztje |
| csak krisztuséhoz hasonlítható |
|
| szép idő csak hullt volna bár a hó |
|
|
Azt álmodtam a jó múltkoriban |
| és én gyerekként ülök fönn a körtefán |
| s te a sírszádán ülve nézel föl reám |
| kiáltottál s az álom elhagyott |
| ha vele álmodunk nem nyugszik a halott |
| miért nem nyugodhatsz mi háborít mi bánt |
| vagy még onnan is gondod volna ránk |
| netán anyókák tyúkjaira volna |
| a mennyeknek országa is alapozódva |
| ott is volna szerződés beadás |
| ahogy te szoktad nevezni harács |
| köszönd meg ha látnál kóborló törököt |
| köszönd meg a szót mit nyelvünk még tőlük örökölt |
| és leszoknunk róla máig sincs alkalom |
|
| hosszúra nyúlt de mégis folytatom |
| ásni addig ástunk ameddig mondtad volt |
| amíg elértük a régi koporsót |
| még tréfálkoztunk is ahogyan szokás |
| mikor gödröt az ásó nem magának ás |
| habár századunkban van példa s mire nincs |
| hogy tréfálkoztak az utolsó percben is |
| akiket végül a gödörbe belelőttek |
| ó mert már irgalom az is ha nem veled |
| ásatják meg tulajdon vermedet |
| tréfálkoztunk mint abban a híres darabban |
| melyet neked többször is fölolvastam |
|
| majd elsiklott s megállt a csákány |
|
|
Magam akit atyjának szelleme segít |
| segített véghez vinni amit végbe vitt |
| bosszút kin állhatnék azért |
| meg a kínt kin torolhatom |
| a megtorlás új megtorlást követel |
| rakódik a bűn rakásról rakásra |
| s a léleknek végül nem lesz itt maradása |
| lenni vagy nem lenni az ember egymaga |
| eltöprenghet ezen és dönteni joga |
| ám ha többek nevében szól a kérdés |
| nem hajlonghatsz nem roggyanhat a térd és |
| nem akkor nemesb a lélek ha tűri |
| balsorsa minden nyűgét de legyűri |
| nem törődve hogy mi lesz azután |
| tudom a leckét de királyfi nem vagyok |
| tőröm sincs csak szavakat forgatok |
| ellenében mit ér háborgó szellemed |
| nyugodjál hát békében csöndesen |
| én látod altatókkal mérgezem |
| nem jön rám az álmok amerikája |
|
| azért látogass meg néha úgy ahogy |
| a régi-régi őszi hajnalok |
| jöttével jöttél s a szekérderék |
| sarjújába öleltél félálomba még |
| s künn a mezőn is még félig imetten |
| de azért már boldogan lépegettem |
| mosolyod s a kelő nap sugarában |
| búzaszemek cikkantak át a lábam |
| fején s a bokámba nyilazva érzem |
| az volt az én igazi küldetésem |
| a magvető előtt járni a búzaszélet |
| hogy kézútja se maradhasson a vetésnek |
| arasznyi se vetetlen hol a gyom |
| megvethetné lábát a parlagon |
|
|
Te aki úgy vártad s fogadtad a halált |
| mint a jól megművelt szépen elboronált |
| úgy van-e mondd amint megíratott |
|
| összebékül-e a halottal a halott |
| vezető-e ott is aki itt vezetett |
| eszik-e még ott is egymást a nemzetek |
| nyelv más nyelvet gőgölve bábeli |
| vétkünk el a halál sem földeli? |
|
| érdemes volt-e vágynod odaátra |
| van-e a halottak szent köztársasága |
| megbékül-e a lélek ha már nincs a test |
| vagy a testinél szörnyűbb kínokat növeszt |
|
| s ha szenvedésed mint reméltük véget ért |
| miért láthattuk akkor mondd miért |
| az értelemnek az élőkével rokon |
| szomorúságát halott arcodon |
|
|
| Egy ideig még az emlékezet |
| karban tartja ahogyan mondanád |
| családtagok egy-két volt jóbarát |
| föl-fölidéz és talán néhanap |
| sírodhoz is el- s kijárogat |
| beszélnek rólad még egy ideig |
| aztán mint a gazdátlan állat |
|
|
|