Rögtönzött monológ
meg kellett volna vernie mondta
kicsit szemrehányóan Cogitó úr
meg kellett volna vernie Báthorynak
meg kellett volna vernie Ivánt
a rettenetest de ő nem akarta
megalázni a cárt a szomszédot pedig
meg kellett volna vernie nem pedig
megmenteni a legyőzöttet a vereségtől
tudhatta volna egy olyan nagy
királynak tudnia kellett volna
kivált egy erdélyi fejedelemnek
hogy meg kell verni a megverhetőt
mert a nagylelkűséget sohasem
bocsájtja meg a legyőzött mint ahogy a
fölszabadított se bocsájtja
meg soha hogy fölszabadították a
törökre is nagyobb reménnyel
mehetett volna ha előbb jól
elnáspángolja a cárt és nem irgal-
maskodik békejobbot nyújtva a
már legyőzöttnek éppen ezzel alázva
őt porig a törökre is nagyobb eséllyel mehetett
volna mint ahogy azt Possevino
jezsuita atyával kifundálták
(azért említem név szerint is a tanácsadót
hogy ne kelljen majd lábjegyzettel
bíbelődnie annak aki egyszer
megírja ha megírja ezt a
rögtönzött monológot) bármilyen
nagy lengyel király volt is Stephanus Báthory
az inge mégiscsak közelebb volt neki
is a szívéhez mint a dolománya
ahogy a pravoszlávok szokták mondani
mindenekelőtt a maga kicsi hazája
Erdélyország gondját-baját érezte-tudta ő is
– becsületére legyen mondva –
előbbrevalónak no meg a kereszténységét
ó a mi sokszor megmosolyogni való
közép-európai egyetemesség-érzetünk
amit ebben a kocsmában is csak mi ketten érthetünk
aztán a halál korai halála
a halál mindig korai
mert egyetlen élet sohasem elég hosszú mondat
bármilyen fejedelmi mondat legyen is hogy elférhetne
benne mint biztos partok között a folyó
az olykor-olykor meg-megtervezett történelem
Kolozsvár, 2000. június 7.
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]