Eretnek táviratok

Zbigniew Herbert emlékére

Gömöri Gyurinak köszönettel

 

 

 

 

Találkozás

Pán Cogitóval Rotterdamban
egy menedékes nézőtér legfelső
sorában ülve néztük-hallgattuk
és persze meg-megtapsoltuk
az újhéber költőket
aztán szinte egyszerre
hajoltunk egymáshoz két
vers közötti szünetben
szép nyelvet újítottak
maguknak szépet
igazán szépet
habár folytattuk a következő
pauzát kihasználva
minden nyelvnek talán
a vers adja meg leginkább
a szépségét
és fordítva is mondta
vagy mondtam egy újabb
ivrit vers után a vers ugye
a vers a nyelv szobra
és állandó hiányérzetünk
ébrentartója
azé a hiányérzeté
mely a Fönnvalót gyötörhette
a hetedik napon mikor rájött
műve itt-ott föllelhető
tökéletlenségeire
aber igen tisztelt Pán Cogitó
próbáltam tovább fonni a társalgás
meg-megcsomósodó
fonalát für Sie a Szentírást önnek
ugyebár az ön anyanyelvén
lengyelül írták vala volt
csakis pán Transsylvanicus ahogy
önnek is az ön anyanyelvén
magyarul íródott vala volt
az Úr csodásan működik az ő
szent lelke által minden nemzetnek
a maga nyelvén jelenté magát
mert minden emberi nemzet
csak a maga nyelvén válhat műveltté
a Szentlélek a legősibb Comenius
a Szentlélek a legősibb
Comenius-előtti pedagógus
és valami fuvallattól meglegyintve-illetődve
emeltük egymásra poharunkat de
ezt már az est után a söntés
pultjának dőlve cselekedtük
amikor a poétalelkű rotterdami
kikötőbáró vendégeiként
finom portóit kortyolgattunk
 

Kolozsvár, 2000. február

 

 

 

Rögtönzött monológ

meg kellett volna vernie mondta
kicsit szemrehányóan Cogitó úr
meg kellett volna vernie Báthorynak
meg kellett volna vernie Ivánt
a rettenetest de ő nem akarta
megalázni a cárt a szomszédot pedig
meg kellett volna vernie nem pedig
megmenteni a legyőzöttet a vereségtől
tudhatta volna egy olyan nagy
királynak tudnia kellett volna
kivált egy erdélyi fejedelemnek
hogy meg kell verni a megverhetőt
mert a nagylelkűséget sohasem
bocsájtja meg a legyőzött mint ahogy a
fölszabadított se bocsájtja
meg soha hogy fölszabadították a
törökre is nagyobb reménnyel
mehetett volna ha előbb jól
elnáspángolja a cárt és nem irgal-
maskodik békejobbot nyújtva a
már legyőzöttnek éppen ezzel alázva
őt porig a törökre is nagyobb eséllyel mehetett
volna mint ahogy azt Possevino
jezsuita atyával kifundálták
(azért említem név szerint is a tanácsadót
hogy ne kelljen majd lábjegyzettel
bíbelődnie annak aki egyszer
megírja ha megírja ezt a
rögtönzött monológot) bármilyen
nagy lengyel király volt is Stephanus Báthory
az inge mégiscsak közelebb volt neki
is a szívéhez mint a dolománya
ahogy a pravoszlávok szokták mondani
mindenekelőtt a maga kicsi hazája
Erdélyország gondját-baját érezte-tudta ő is
– becsületére legyen mondva –
előbbrevalónak no meg a kereszténységét
ó a mi sokszor megmosolyogni való
közép-európai egyetemesség-érzetünk
amit ebben a kocsmában is csak mi ketten érthetünk
aztán a halál korai halála
a halál mindig korai
mert egyetlen élet sohasem elég hosszú mondat
bármilyen fejedelmi mondat legyen is hogy elférhetne
benne mint biztos partok között a folyó
az olykor-olykor meg-megtervezett történelem
 

Kolozsvár, 2000. június 7.

 

 

 

Mese a regényről

velünk együtt nőnek növekednek a mesék
aztán idő teltével regénnyé terebélyesednek
minden valamirevaló regény tulajdonképpen
egy-egy túlbonyolított rendezői utasításokkal sűrűn
megtűzdelt szomorúan végződő mese
melyben a jó nem nyeri el méltó jutalmát
és a rossz jól megérdemelt büntetését
időnk teltével vissza-visszalopakodunk a mesékhez
mégiscsak úgy szeretnénk abbahagyni ki-ki a
maga regényét úgy szeretnők hogy ha már a jónak
nem jut is ki a jóból legalább a rossz ne kerülhetné el
jól megérdemelt evilági büntetését
 

Kolozsvár, 2000. június 19.

 

 

 

Lezser szonett

 
A hetedik angyal
egész másféle angyal
– – – – – – – – – –
s az angyali rendben csak a hetes
számra való tekintettel tartják…
Zbigniew Herbert
 
Cogitó úr ön aki nem kedvelte
a kötött formákat szmokingot
öltött csokornyakkendőt
kötött az esti fogadásra
szemembe villan most is
visszarévedőben az ön
lakkcipőjének szinte
szemet-vakító ragyogása
köszönöm uram biccentett felém
köszönöm hogy ön is
legalább nyakkendőt kötött
s a hetedik arkangyal mosolyával
nézett el a farmeres világlíra
nagymenő tahói fölött
 

2000. június 17.

 

 

 

A kitüntetésekről

Cogitó úr igazában
csak a meg
nem kapott kitüntetéseit kedvelte
a nagy alkalmakkor kerek
évfordulók születésnapok
alkalmából nem adományozott
ordókat rendjeleket
csillagokat és kereszteket
azokat szívesen kitűzte
viselte-hordta volna talán
még hétköznapokon is
nem hencegésből hogy
hadd lássák mi mindent
sikerült megúsznia
ki mindenkit sikerült
kicseleznie
nem kivagyiságból
csak
s mert a meg-nem-kapottak
nem viselhetők így aztán
a megkapottakat sem viselte
és úgy óvta-őrizgette a
kabátja szíve-fölötti hajtókáját
s az onnan a hónalja felé
húzódó terület-darabkát
mint egy tenyérnyi-kis hazát
független királyságot
melynek zászlaja egy gondosan
szivarzsebbe illesztett
makulátlan zsebkendő
címere egyszál
gomblyukba tűzött rózsa
jogara egy-egy
ott-felejtődött finom illatú
női hajszál
 

Budapest, 2000. június 26.

 

 

 

El tudtam volna képzelni

el tudtam volna képzelni pán Cogitóval
el tudtam volna képzelni a
tőlünk második szomszédból való
nagydiákkal félbemaradt-szakadt
barátságunk folytatását
nem emlékszem a nagydiák arcára
helyette Cogitó úr férfias arca
jelenik meg emlékezetem képernyőjén
egyidősek voltak együtt
öregedhettek volna egyszemélynek
látom-hallom őket mintha a nagydiák
hangja kísértené meg a fülemet
mintha Cogitó úr ülne ahol a nagydiák ült
azóta régen lebontott házuk árnyas és
tágas tornácföljárójának legfelső
lépcsőjén könyveket lapozott
írókról költőkről beszélt
verseket recitált
pán Cogitóval el tudtam volna képzelni
a nagydiákkal félbeszakadt barátság
folytatását ott a tornácföljáróban ülve
eszembe sem jutottak a nyelvi nehézségek
álmomban sokszor beszéltem világnagy-
ságokkal is természetesen magyarul
mert álmomban mindenki magyarul beszél
egyszer még ifjúságom idején maga
Sztálin elvtárs is magyarul beszélt
méghozzá szűkebb pátriám küküllő-menti
ő-ző nyelvjárásában bizonyára
merő figyelmességből mivel a
nagydiák szüleinek meghurcoltatása
miatt bátorkodtam volt
egyenest hozzá folyamodni
majdnem egy egész éjszakán át
társalogtunk még édesapám rokkantsága
felől is érdeklődött annyira tájékozott volt
pedig édesapám velük
átellenben tartotta a frontot ott vesztette
el a bal lábfejét s vele a hazát tudta
ő hogyne tudta volna csak a nagydiák
szüleinek meghurcoltatásáról nem tudott
nem volt róla tudomása
nem volt róla tudomása ártatlanul
senkit meg nem hurcol a mi talán szigorú
de emberséges proletárdiktatúránk
mondta jóságos mosolyra simítva az
ő sokszor megénekelt bajszát
megszuszogtatta megtömködte a
világ legismertebb pipáját
akkurátusan rágyújtott majd egy-két
szippantás után fölállt pipája szárával a
szemközti falon függő hatalmas térképre
bökött egyenest a mostani országunk
legközepére épp oda ahol a mi
kicsi falunk fekete pontocskája volt
látható mert látható volt sőt
mintha föl is izzott volna egy pillanatra
a szűkre-húzott szemek delejétől
ártatlanul ismételte intőleg
ártatlanul senkit sehol soha
meg nem hurcol a mi talán szigorú de
emberséges proletárdiktatúránk
keményen de humánusan
másképpen nem is lehetséges
inacse i nye mozset bity tette hozzá
oroszul is bizonyára azért hogy fölébredjek
kérve-kértem jöjjön jönne el a falunkba
hogy látva-lássa nálunk mi folyik
álmomban sem emlékszem
hogy eljött volna nemsokára
meghalt
meghalt de csak nyolc és fél évvel a
nagydiák halála után aki az Úz
völgyében esett el alig húsz évesen
mindig ott esünk el százszámra
ezerszámra az Úz völgyékben a
mostani országunknak majdnem a legközepén
ha nem is hősi halállal mint Déneske a nagydiák
névrokonom távoli unokabátyám aki a magyar
ekol normál szüpériör az eötvös kollégium
király-gyűrűs nagy reménysége volt
mielőtt székely határőrnek besorozták
behívták volna hiába vártam vártuk még évekig
arra is futotta az ő nevéből-híréből
hogy nekem kezdőnek
ösvényt verjen utakat egyengessen
időnként ha pán Cogitóra gondolok
– aki maga is már csak emlék –
Déneskével a nagydiákkal látom-hallom
ülnek a régen-lebontott ház árnyas
és tágas tornácföljárójában írókról
költőkről beszélnek könyvekből idéznek
verseket recitálnak
 

Budapest, 2000. június 27–29.

 

 

 

Koszorúk Cogitó úrnak

És kiléptünk a nagy hollandus éjszakába
imbolygott a hold is akár egy hajólámpa
mintha egy közös-nagy hajót ácsoltunk volna
versek forgácsai röppentek föl a holdra
és lábunk elé segítségül a holdnak
fénykévéi mivel előttünk szétomoltak:
 

Jules Supervielle: Vivre

Pour avoir mis le pied
Sur le cœur de la nuit
Je suis un homme pris
Dans les rets des étoiles.
Je vis loin de ma main
Qui dessine ces mots.
Du lit qui me soutient
Et me sculpte le dos.
Parfum de ce beau jour
On t’a crucifié,
Oiseaux de la forêt
Dans l’air tiède, glacés!
Ah! vous tombez des arbres
 

Leben

Ich habe meinen Fuss
Aufs Herz der Nacht gesetzt:
nun komm ich nicht mehr frei,
ich häng im Sternennetz.
Die Fernen zwischen mir
und meiner Hand, die schreibt.
Fern leb ich, fern dem Bett,
das Form und Stütze bleibt.
Du und dein Duft, du Tag
in Kreuzesnot! Und ihr,
ihr Vögel aus dem Wald,
ihr lau Umwehten friert!
Aus dem Bäumen, ach, fallt ihr und fall.
(Paul Celan)
 

Élni

Mert ráléptem az éj
szivére, csillagok
hálójába esett
vergődő rab vagyok.
Kezem is távol él,
mellyel e sort rovom
s mely őriz, mint az ágy
őrzi még hátnyomom.
S keresztre jut e nap
illata is, akár
a most még röpdöső
s megfagyó sok madár.
Fagyottan hull le mind, de mind.
(KS)

 

 

 

Közös közlemény

Minden valamirevaló magasszintű találkozást rendszerint már jóelőre megírt és egyeztetett közös közlemény kiadásával szoktak berekeszteni ez alkalommal is az egyeztetés már jó tíz éve megtörtént nyilvánosságra hozatala most vált időszerűvé

Egyetértettünk abban hogy a költészet akárcsak a szerelem egy ember dolga azé aki szeret senki sem követelheti meg attól akit szeret hogy az őt viszontszeresse ha viszontszeretik örvendetes sőt boldog állapot de köztudomásúan a boldogtalan szerelmekből is szoktak sőt azokból szoktak nagy katartikus erejű művek születni senki nem kér nem kényszerít senkit sem arra hogy írásra adja a fejét ha arra adta vállalja ami vele jár de ha a tőle származó lelki haszon fejében tisztességesen eltartja a közössége a népe az olvasói hallgatói mindkét félnek becsületére válik a költőt nem választják kiválasztódik a költő vissza se hívható le se váltható kitüntethető megalázható mellőzhető elhallgatható lehallgatható elhallgattatható bezárható felköthető de – és ez számára maga az üdvösség – nemcsak halála után életében is föltámasztható a költő a szeretet nem-nyugdíjazható napszámosa és a nyelvnek sírontúlig-tartóan elkötelezettje egyébként testi mivoltában éppen olyan gyarló sérülékeny romlékony és romlandó s talán elviselhetetlenebb mint embertársainak nagy része rátarti de másokat kivált népeket nemzeteket le nem gőgöl önmagával állandóan elégedetlen Basta

Fogalmaztuk Rotterdamban ezerkilencszáznyolcvannyolc júniusában Z. H. és jómagam

Nyilvánosságra hoztam kétezer júliusában Hargitafürdőn füvek fák madarak és más erdei-mezei élőlények tájékoztatásául már csak egymagam.

 

 

 

Eretnek táviratok pán Cogitónak odaátra

 

Első sürgöny

igaz-e hogy a mi államalkotó népünket stop még maga szent andrás keresztelte volna meg stop a szent atya ezredvégi ittjártakor nem cáfolta az itteni elöljárók határozott állítását stop az államalkotók ezen fölbuzdulva stop előbb csak a honi igények kielégítésére stop de nagy exportkilátások reményében stop megkezdték a gyermekkoromban csak a vasúti átjárók veszélyességére figyelmeztető stop de most eredeti hivatásuk stop gyakorlására szánt andráskeresztek sorozatgyártását stop

 

Második sürgöny

van-e tudomás odaát arról stop hogy jézus krisztus anyanyelvét stop az arameust hatóságilag betiltották stop azt a nyelvet melyen így kiáltott föl a keresztfán stop éli éli lamma sabaktáni stop állítólag még hatvan-hetvenezren beszélték de stop két arám kolostorban őrizgették ápolgatták miséztek rajta de stop tovább idegenforgalmi megélhetési okokból sem tolerálják stop hitturizmus címén sem stop miből fog megélni a két-kolostornyi apáca és szerzetes stop valamint a szent hajlékok körül tevékenykedők buzgó kis seregei stop sürgős intézkedést várunk odaátról stop

 

Harmadik (sürgető) sürgöny

sürgős intézkedést várunk odaátról stop mert itt javunkra semmi sem mozdul stop hiába folyamodunk szóban és írásban stop hiába tették írásba többévszázados óhajukat-sirámukat a csángók stop hiába kérték-kérik a földi helytartót – tókat – stop hadd imádhatnák tisztelhetnék anyanyelvükön az Urat stop hiába tették legutóbb is őszentsége szeme alá ahogy a csángók mondják panaszos írásukat stop pedig ha valaki stop akkor ő tudhatná mondhatná stop hogy a csángók olyan magyarok mint amilyen lengyelek lesznek stop a litvániában panaszkodó lengyelek stop mint amilyen németek lesznek stop a lengyelországban lengyelesedő németek stop mint amilyen finnek a norvégiai finnmarkban jólétükben is senyvedő finnek stop mint amilyen hiába folytatnám stop

 

Negyedik sürgöny

mégis mégis reménykedünk hogy a gyöngék és gyámoltalanok kérdései nem maradnak válaszolatlanul stop kéréseik sirámaik meghallgatásra találnak stop sebeikre gyógyír érkezik stop hinni szeretnők hogy Krisztus őértük is föltámadott s hogy a pünkösd nem borostyánba tokosult nyakláncon hordható búcsúfia stop

 

Ötödik, egyben utolsó sürgöny

az előbbieket für alle fälle megpróbálom fölcsempészni a világhálóra ha módjában állna tisztelt pán Cogitó megkérném járna közbe vagy próbálja meg ha egyenes úton nem sikerül stop akkor némi mennyei borravaló fejében valahogy az égi internetre is fölférkőztetni stop legjobb volna persze ha meg tudná szerezni az Örökkévaló égi email címét s egyenest Neki továbbítaná hogy legalább a készülő borzalmak nagycsütörtökén idővészfékét ha volna Isten húzná meg stop

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]