A kapu alatt ahová…
| mintha valaki géppuskákból |
|
| s ahová gyors egymásutánban |
| szökkentek be félszeg-vidáman |
|
| futottunk volna össze vágyva várva |
|
| alatti emberi kesernye-illatú |
|
|
A város
|
Jehuda Amiháj emlékének
| Jeruzsálem álmaink zátonyán |
| Jeruzsálemben minden ki- meg- és |
| Jeruzsálem csak a nevében a |
| Jeruzsálemben egyetlen napig se volt |
| Jeruzsálem időfa le egyetlen egy |
| Jeruzsálembe nem elvetődsz fölzarándokolsz |
|
Bajor Andor kései elsiratása
| ki elsirattam annyi jó barátot |
| téged siratni nincsen már erőm |
| csak illendőségből klapanciázok |
| helyezek néhány szál előre-gyártott |
| hervadni-se-tudó nájlon-virágot |
| sírhalmodra végtisztességtevőn |
|
| miért tagadnám becsapottnak érzem |
| magamat de magunkat legkivált |
| bár sejtettük nem hittük volna mégsem |
| hogy megszökhetsz az első résnyi résen |
| hová nekem is készül érkezésem |
| s hová megálljt már hiába kiált |
|
| földi lakó kinek meg-nem-születni |
| lett volna az eszményi állapot |
| a vén vak is emlékszel ezt kesergi |
| boldognak magát nem mondhatja senki |
| míg a ladik vele az odalenti |
| jól-őrzött kapun átal nem jutott |
|
| jó negyven évig együtt féldegéltünk |
| magunkba bízón tudva kik vagyunk |
| s bár parádékon nem döngött a léptünk |
| félvén se félve egyre csak reméltünk |
| akkor is ha évekre elsötétült |
| jövendőbe vezérlő csillagunk |
|
| lassan aztán megfogyva meg is törve |
| s görnyedezve egy átoksúly alatt |
| prófétánk lett a hét város szülöttje |
| s jöhetett már megkésve-sündörögve |
| a szabadság már csak a bölcs görögre |
| gondoltunk s neki adtunk igazat |
|
| de mióta a házsongárd göröngye |
| reáddübörgött minden kis rigó |
| kora tavasztól késő őszig egyre |
| kitartóan egymással versenyezve |
| azt fütyüli hogy élni volna jó |
| miért mentél el bandi bandikó |
|
|
Triptichon
|
Nichita Stănescu emlékének
| amikor érted jött az angyal |
| egy világváros metrójában |
| rámcsukódtak a kijárati ajtók |
| kinn rekedt a holdat tojó madár |
|
| „meg-nem-született kutyák ugatását” |
| ha nyakunkba kölöncöt kötnek |
| és még azt se büntetlenül |
| s ha végül sintérkézre adnak |
| irgalmatlan tulajdonosaink |
|
| egy lányról jutottál eszembe |
| nem is olyan gyönyörű lányról |
| mosolyodtól üdvözülten ment |
| átal a sosszén be a parkba |
|
Kolozsvár, 1984. január 13. |
|
Aurel Gurgheanura emlékezve
| szelíd ember volt a mosolya |
| együtt röppent a tekintetével |
| zord telek jöttén is évekig elével |
|
| enyhén dallamos járásával ahogy |
| végigkottázott a gidres-gödrös járdán |
| lazította húrjait a zápor és |
| megkettőzte magát a szivárvány |
|
| aztán egy szép őszi napon elment |
| hová készült születése óta |
| röstellkedve ment el tudva hogy |
| hosszan fogja temetni a pópa |
|
Kolozsvár, 2000. január 1. |
|
Marin Sorescu hazatérése
| megállt a két kicsi ökör vontatta szekér |
| leszállt róla egy még nem is olyan öreg úr |
| csapta össze kezét a szomszédasszony |
| vagy talán valaki unokahúg unokanővér |
| az édesanyja is lehetett volna |
| még fiatal özvegyként amikor a fiát |
| két kicsi ökörrel befuvarozta a városi iskolába |
| mennyit nevettek akkoriban |
| nincs jobb orvosság a nyomorúságra |
| nincs jobb gyógyír a nevetésnél |
| emlékszel emlékszik-e nagyságod |
| javította ki magát az asszony |
| ezen most már nevetni kellett |
| istenem istenem hogy eltelt az idő |
| mintha csak tegnap mentél volna el |
| semmit se változtál csak a színed |
| a színed egy kicsit mintha színtelen volna |
| de az itthoni levegő majd rendbe szed |
| van ott a szekér derekában a könyvek |
| alatt vagy fölött már nem is tudom |
| van ott egyetmás jut belőle mindenkinek |
| hal is van hering meg lazac olyat még |
| úgysem ettetek eddig póréhagymát is |
| hoztam meg padlizsánt azoknak most |
| nincs itthon szezonja egyébként |
| uramisten mennyi könyv és mindenféle nyelven |
| mennyi könyv uramisten azt mondja |
| vége az utazásnak senki sem csodálkozott |
| nem kérdezték hogy miféle utazásnak |
| van vége mint valami kinyilatkoztatást adták |
| tovább szájról szájra az egyre többen összegyűlő |
| utcabeliek ha azt mondja akkor biztosan vége |
| nem szokott csak úgy a beszéd kedvéért beszélni |
| elmosolyodott amennyire a halványsága engedte |
| elmosolyodott a lehunyt pillák alatt látottaktól |
| s a füléhez érő otthoni hangoktól |
| szólt hogy ki szeretne menni |
| mire visszatámolygott mintha a szobát is |
| mintha átrendezték megnövelték volna |
| nagy széles vetett ágy terpeszkedett a két ablak között |
| világirodalmi idézetek voltak púpos párnáira |
| elegáns paplanára lábalávalójára hímezve |
| a nagyágy végében a bütüjében |
| örült hogy eszébe jutott az otthoni szó |
| a nagyágy végében közel az ajtóhoz |
| oltván takaróval letakarva egy amolyan |
| gyermekkori dikó térdelt a tapaszos |
| ház földjére terített gyékényen |
| a paplanosban nyugodtan alhatnék akár |
| ítéletnapig is aligha zavarnának de itt |
| simította végig az ismerős takarót de innen |
| könnyebb és gyakoribb lehet a föltámadás |
|
| az ökröket most kell eladni szólt vissza fal felé |
| fordulóban állítólag most még hagyján de félő |
| hogy megint nem lesz ára az igavonóknak |
|
|
A Corcovado Krisztusa
|
Taubinger Istvánnak köszönettel
| tehetetlen vagy uram nem szállhatsz alá |
| a kápolna-talapzatról apró madarak és |
| hatalmas gépek egyaránt otthonosan |
| fordulnak meg áldástosztóan széttárt |
| karodban nélküled tétován keringnének a |
| madarak elbizonytalanodnának a föl- és |
| leszálló gépek ott kell posztolnod |
| éjjel-nappal a kivilágított a napsütötte |
| vagy a felhők takarta vártán bármennyire is |
| szeretnél beülni a hatalmas a csor- |
| dulásig telt stadionba elvegyülni a |
| szurkolók lelkes seregében |
| szurkolók lelkes seregében |
de egyszer |
| – beszélik a csodákra fogékony rióiak – |
| egyetlen egyszer egy sorsdöntő |
| nagy mérkőzésen lefordult a tiszta |
| gólhelyzetben lévő csodacsatár |
| pillantott föl kétszer is nem látott a helyeden |
| ott álltál a vesztésre álló csapat kapuja mögött |
|
Látkép
|
Murilo Mendesnek odaátra
| tíz-tizenkétezer méter magasból |
| földrésznyi őserdők csodálatos |
| kékjén-zöldjén át- meg átindázó |
| barna folyók folyamok maradoznak |
| suhannak el az állni látszó gép alatt |
| tíz-tizenkétezer méter magasból |
| kivált lehunyt szemmel sokminden látható |
| még egy a fülledt délutánban |
| alig-alig lélegző temető is |
| ahol megaszalódott koszorúk |
| tartanak valami kis enyhet a |
| mindenáron élni kívánó sápatag |
| szüszifosz-igyekezetű hangyácska is |
| alighogy fölérne meghajlik eltörik |
| alatta a fűszál és visszahull |
| mely alatt rosario atya vén- |
| lánynak maradt unokahúga várja |
|
Fehéringes vers
|
Illyés Gyulának 99. születésnapján
| mindig volt ki lefitymáljon |
|
| mellesztők közt egy mindig friss |
|
| hétköznap is azért jártam |
| hogy legyen min töprengjenek |
|
| ne tudják meg hogy ünnepem |
| van-e vagy nagy sötét gyász nyom |
| sebemre gyolcs csatáimban |
|
|
Budapest, 2001. november 2. |
|
|