Mert nemcsak…
| mert nemcsak az akarnokok |
| a sajtóhibák is el szoktak |
|
| mintha a tehetetlenségnek |
|
| hogy szemétlerakót terveztek |
|
|
Affektált ars poetica
| mint valami viseltes dunyhák |
| pihéjükben már csak a moly rág |
| szétfújni a szelek is unják |
|
| kinálja magát pedig tél jő |
|
| jótékony holdja aki voltam |
| nem leszek nyegle szóvigécek |
|
| nyugodj meg nézz a minden téllel |
| senyveszt csiráztat ágyaz bélel |
|
Hargitafürdő, 1994. október 31. |
|
Földigérő
kokár
dapántlika
| aki nem tud – ott – nem tud |
| – tam – pa ruszki – élni a |
| lehetőségeivel csak gyalogol |
| miközben a száznyolcvannal |
| ki kell mindenáron vívni- |
| verekedni csikarni minden |
| áron de nem olyan tutyi-mutyi |
| azt kell rájuk borítani a |
| hazai nedűvel telt poharak- |
| gatjuk azokat akik otthon |
| verejtékezve kapálják mégis- |
| lankáinkat lejtőinket nem |
| felejtjük mi a nyelvet annak |
| kacsozzák a mi szőleinket |
| s finoman ott felejtődnek |
| és koccintanak a vendéggel |
| akiről nem is hitték volna |
| hogy így ki tudja vágni a rezet |
| milyen ízes magyarul mennyi |
| leleménnyel furfanggal fortéllyal |
| góbésággal ez a helyes kifejezés |
| heherészik a könyveit gusztálva |
| aztán vállonveregetve ott- |
| a jó öreg táncsics mihály |
| is jó neki ő szegény ő házalt |
| idején börtönből szabadultan |
| köpenyébe köpönyegébe fogva |
| árulta ő a mi koralelkünk |
| csupa nagybetűs ADY ENDRE |
| nevezte a jó öreg táncsicsot |
| hányinger környékezi amikor |
| számigál számolgatja mennyit |
| azért mégiscsak éleslövészet |
| legszívesebben kisomfordálna |
| tehetné és fölsejlik előtte |
| könyvesboltban és vásároltak |
| vettek akkora éhe betűnek |
| írott szónak nem volt eladdig és |
| talán nem is lesz soha többé |
| pedig akkoriban még a minden- |
| napiért is hosszú sorokat |
| csitt nehogy meghallják mert |
| akkor bizony felkopik majd a |
| lélekhordozó álla senki de |
| az istenért ezt is nehogy meg- |
| hallják mert ügyeletes fülek |
| hogy egyik nagyhírű kollégám |
| kifejezését vegyem kölcsön |
| is voltak és lesznek is mert |
| minden hatalom féltve-félti |
| foggal és körömmel őrzi-védi |
| nemhogy pám-pám pá-pá-pám |
| de még pellengérre is állít- |
| hatnak meg kell itt tagadni |
| rádióban ha lejárt a műsor- |
| vetik a túlsó szájszögletbe |
| agyarat cserél a pipa s vet |
|
Alkalmi halhatatlanság
| olykor sikerül megszólítanom |
| leszólítanom egy-egy ismerős |
| járókelőt vagy ő szólít meg |
| szólít le engem hogylétem sőt |
| verseim felől érdeklődik és |
| olyankor én előhúzok egy frissiben |
| írt vagy már régóta fiókban |
| avasodó verset és fölolvasom |
| bizonyságul hogy élek éldegélek |
| gyanúsabb szakmabéli vagy |
| csapom elharapom a verset |
| sietve közömbös dolgokról |
| kezdek beszélni vagy csak úgy |
| köszönés nélkül hirtelen odébb- |
| állok mint rendőrök láttán az utcai |
| virágárus cigányasszonyok inalok |
| fülemben a félig-hallott dicsérő |
|
Csángó sirató
| miért adtad magad kínhalálra |
| miért kellett a kereszten kiszenvedned |
| miért kellett drága vérednek kiomolnia |
| ha még a bűnnek a nagyját se tudta |
| elmosni a te kiomló drága véred |
| ha a vétek legkisebb magjából is azóta |
| szaporodnak a keresztek erdői |
| nem szűnnek a kínoztatások |
| érdemes volt-e édes jézusom |
| a világ vétkeiért váltságul |
| szép fiatal életed föláldoznod |
| hitted volna-e hogy csak ösvényt versz |
| csak utat taposol nekünk a golgotára |
| érdemes volt-e a te szép fiatal életednél |
| többre tartanod a példamutatást érdemes-e |
| jaj édes gyermekem mégse kellett volna |
| annyi nyomorúságot a fejedre gyűjtened |
| mindenegy ember mindenegy vétkét |
| hogy még a magamval hozott vétkemet is |
| de ha nem vetted volna magadra |
| ha nem vagy a szenvedésben példa |
|
Sirám
| Széthordják hogyha meghalok |
|
| A lélek is csak hálni jár |
| Nem félek én attól se már |
|
| Csak mondanád meg istenem |
| Mi célod volt s még van velem |
|
|
Reprivatizáció
| visszaadta lelkét teremtőjének |
| visszakapott egy sírhelynyi földet |
| kárpótolták magukat a szomszédok is |
| gazdátlan maradt kecskéjét a |
| temetés utáni torra |
így legalább |
| mondogatták szájuk szélét |
|
| s a faluszéli házon hol lakott |
| bedeszkázták a két kis ablakot |
|
|
Gázkorszak
| vezetik a gázt bevezetik a |
| még a kiérdemesült öreg házakba is |
| tudván tudva hogy ezzel a |
| kiszolgáltatottság újabb igáját |
| fagyoskodtunk majdcsak kikerül |
| valahogy amibe kerül havonta |
| amúgy sincs már se erdőnk se erőnk |
| nem bírja már a derekunk a strapát |
| egy-két emberöltőnyit még talán |
| kitart a föld tüdeje mielőtt |
| végsőt szusszanva lelappadna de |
| akkorra újfent erdő verheti föl a |
| most parlagon vaduló-félben |
| tenyésző hajdan jótermő földeket és |
| fűrész-megosztás fejszeköszörülés régi |
| az itt-ott még megmaradt fészerek |
| pincék zugából elfelejtett |
| vén szavak merülnek föl az |
| emlékezet már-már beiszaposodott |
| kútjaiból de el is sivatagosodhat |
| a most még vegetáló vegetáció |
| akkor legfönnebb csak a vacsora- |
| tűzrevalót kell összeszedegetni |
| rőzsemaradékot megszáradt tehén- |
| lepényt ha lesz még tehén egyáltalán |
| vagy bármely más megaszalódott |
| nagy áramkiesések idején vagy |
| azosmódúlag ahogyan a régiek |
| szokták mondani nyersen falja |
| föl egymást majd a maradék |
Kolozsvár, 2000. szeptember 10–13. |
|
Konkrét költemény
|
| Ha a Márton-napi lúd mellcsontja veres, |
| össze-vissza tél jön: szemetelő, szeles. |
| Ha a Márton-napi lúd mellcsontja fehér, |
| jó termést ígérő, nagyhavú lesz a tél. |
| Ha a Márton-napi lúd mellcsontja fekete: |
| hó nélkül vesz majd meg az Isten hidege. |
(Egy régi kalendáriumból) |
|
| papundekli nyoszolyán szinte már |
| két hajléktalan éjszakázott |
| tudom ki volt tours-i szent márton |
| azt is hogy mit cselekedett |
| kettéhasította köpönyegét hogy |
| egy didergővel megoszthassa a |
| légió szombathelyi születésű |
| századosa (?) akit erőnek erejével |
| vittek az édesapja kérésére a |
| császár parancsára erőnek |
| erejével vittek el katonának |
| nem sok komiszt evett meg a |
| legényével – lévén tiszti gyerek |
| tiszti rabszolga dukált neki – akivel |
| aztán annyira lebratyizott vala hogy |
| egy asztalnál evett vele ami |
| még a mi második világháborúnk idején |
| még a demokráciában főjáratos |
| amik hadseregében sem hogy a |
| néhai rabszolgasarj fekete együtt |
| löncsölgetett vón fehér bajtársaival |
| nem is maradt sokáig a seregben |
| megtért számos csodát mívelt |
| remetéskedett rendet alapított |
| püspökké is csak erőnek ere- |
| jével sikerült avanzsálni őt |
| elbújt a kiszemelő keresők elől |
| be a ludak ketrecébe de a |
| ludak hollétét kigágogták |
| kihúzták a ketrecből vele totyogott |
| egy lúd is ott nyújtja a nyakát márton |
| püspök címerében együtt mondják |
| gyulafehérvárig hallhatóan non recuso
|
|
non recuso laborem nem vonakodom |
| együtt vannak a kalendáriumba is |
| a szentek seregébe ott szolgál tovább |
| bizonyára hamuba bújva éjszakázik |
| odafönn is mint ahogy idelenn is |
| szokása volt mint ahogyan |
| papundekli nyoszolyán szinte már |
| a két hajléktalan köpönyegem |
| takaróim sőt paplanunk is bőviben |
| mégsem takartam be a szinte már |
| alvással próbálkozó nyomorultakat |
| mégcsak ez hiányzott nekünk |
| hogy ideszoktassa megtetvesítse az |
| egész házat ez a megkergült vén bolond |
| hallhattam volna ha megcselekszem amit |
| megcselekednem kutyakötelessé- |
| gem lett volna kivált nekem aki |
| már-már hivalkodva teltházas publikum |
| az én megboldogult négyelemis |
| édesapám szentekére emlékeztető |
| cselekedetét példabeszédnek beillő |
| mondását |
nagy természeti csapások |
| tűzkár jégkár árvizek aszály sújtottjai láttán |
| tanultam tudtam meg hogy más-más nyelvű |
| kinézetű népekkel élünk együtt |
| mint erdeinkben a terebélyes bükkel együtt |
| él a szíjas gyertyán a mindig remegő |
| nyárfa és az örökösen egyenruhában |
| feszítő fenyőfákra föl-fölpillogó |
| szűzies nyír s a tisztások szélén |
| harmatot őrizgető mogyoróbokor |
| a susogásuk is más és más a vihart |
| sem egyformán szokták megsínyleni |
| de jaj ha valamelyik félét-fajtát |
| kivágják tépik-nyüvik kiszorítják |
| közülük mert akkor még a föld a |
| talaj összetétele is megváltozik |
| már gyermekfejjel észrevettem |
| rangos koldusnak többet illik adni |
| jóljáró lovakkal öblös szekerekkel |
| jöttek a gótikus templomú falvak |
| árvíz vagy jégverés kárvallottjai |
| a bírónál a papnál kaptak szállást |
| vagy a jobb-módú gazdák első |
| házaiban vékányi zsáknyi szállásukra |
| tisztelték meg őket jólelkű falusfeleim |
| jöttek aztán bocskoros mezítlábas árvíz |
| vagy aszály sújtotta ágrólszakadtak |
| nekik is adtak egy-két kupa ezt-azt |
| kenyeret túrót szalonnát mikor mi |
| volt a háznál de hajlékot azt nemigen |
| vasárnap volt el |
amíg élek nem felejthetem |
| vasárnap estefelé látom ahogy édesapám |
| ünneplő ujjasát a szilvafára |
| akasztva öleli elé a szalmát a még |
| cséplésillatú kazalból és hinti jó |
| vastagon az elsőház földjére takarót |
| lepedőt párnákat ide juli |
| s már hívja tessékeli a kapunk előtt |
| tébláboló mezítlábas bocskoros |
| ágrólszakadt útrahagyottakat |
| másnap reggel hálálkodva köszöntek el |
| mi pedig utánuk megtetvesedtünk |
| édesanyám zsörtölődött a tetűt mondta |
| édesapám mintha a bibliából |
| olvasta volna a tetűt ki lehet irtani de az |
| utasnak szállást kell adni ha esteledik |
| be kell zárni a kaput ezután |
| kaputelefont kéne szereltetni |
| amíg nem tudjuk biztosan megtűr-e |
| vagy kilakoltat a jogaiba magát |
| visszaperelni igyekvő tulajdonosutód |
| addig minden beruházás csak kidobott |
| szállást be se takartam őket |
| sem kellett volna kettőbe hasítanom |
| takaróink és paplanunk is bőviben |
| pedig ha hinni lehet a márton-napi |
| lúd előrejelzésének magunk is |
| didereghetünk mint a padlásbejáró előtt |
| papundekli nyoszolyán szinte már |
| féreggé zsugorodva az a két |
| alvással próbálkozó a legelső |
| nyilvántartásba vett hajléktalan |
| maga az úrjézuskrisztus születésének |
| kétezredik szent éjszakáján |
Kolozsvár – Kaposvárda, 2001. |
|
Jövendőmondás
| csak kussolás csak senyvedés |
|
Kolozsvár, 2000. január 13. |
|
Előregyártott elemek hattyúdalokhoz
Felemás őszi ének
| építsd föl minden éjszaka |
|
| ne hagyd kihunyni a tüzet |
| szítsd a parazsat nélküled |
|
| minden mit mondtam s mondok |
| nehéz nyarunk volt itt az ősz |
|
| már csak magamat benned és |
|
|
Mint öreg fát az őszi nap
| mint öreg fát az őszi nap |
|
| hajthat még rügyet lombokat |
| gyümölcsöt többé nem terem |
|
| miket senki sem tudhatott |
|
| elhagyták kiket ringatott |
|
|
Kétszer négy sor
| arcom föléd hajlik még egyszer |
| ha majd a tengert hallgatod |
| mosolyod gyolcsában temess el |
| mikor a szemed rám csukod |
|
(ugyanez dúrban, későbbről)
| nyomot ne hagyj úgy ölj meg engem |
|
|
Szerelmes vers
| valamikor egymásba-kulcsolt |
|
| későbben egymást átölelve még |
| világos nappal sem röstellték együvé |
| illetlenségnek számító demonstrálását |
|
| hosszú utat tettek meg együtt |
| látszólag a párhuzamosakhoz hasonlóan |
|
| most újra egymás kezét fogják |
| egymás lépteit vigyázva lábuk elé |
| nézve tipegnek a rosszul világított |
|
Kolozsvár, 2000. szeptember 12. |
|
Születésnapokra
| itt vagyunk még kicsit elhízva bár de |
| ebben az isten háta-mögötti kedélyes |
|
| ki mindenki lehetett volna |
|
| sorba kellhetett volna állni |
| tíz tojás félkiló kenyér időnként |
|
| s az öröm utána hogy mindez sikerült |
|
| a történelem mint egy lurkóra |
|
| hálátlan mondta ha szorított a cipő |
| istenem ki mindenki lehetett |
|
| nagy tudós nagy mérnök nagy színész |
| elszabódott jöhet a rozsdás rímbilincs |
|
| lettünk akik lehettünk de mentegetőznünk |
| kik előtt kellene s mi végre |
|
Kolozsvár, 1988. április 15. |
|
Vénülőben
|
Zollman Péternek szeretettel
| egyre jobban emlékeznének |
| naponta egy-egy apámtól látott |
| gesztus lát rajtam napvilágot |
|
| s ahogy ő szokott messze nézni |
| úgy nézek a távolba szűkre |
| húzott szemmel el-elrévülve |
|
| úgy rakom keresztbe a lábam |
| ahogyan azt csak tőle láttam |
| s a mosolyom is mintha benne |
|
| félszeg nótáit mondva-fújva |
| alkalmankint őt élem újra |
| kívül-belül őt érem tetten |
|
| gorombaságig csupaszított |
| eddig rejtőző szavak szitkok |
| föltámasztja a hallgatásom |
|
Kolozsvár, 2001. május 30. |
|
Nekem az ég
| nekem az ég régen is kék volt |
| borúsnak miért mondanám most |
|
| nekem a jó régen is jó volt |
| miért mondjam utólag rossznak |
|
| nekem a rossz régen is rossz volt |
| hát kiköptem unom a kókadt |
|
| nekem a hit régen is hit volt |
| az életet is hittel éltem |
|
Kolozsvár, 2000. december |
|
Megvonja vállát az idő
| meg sem áll csak a temető |
|
| Ott sem időz, csak visszanéz: |
| Ne félj, nem lesz a föld nehéz, |
|
|
Kertünk végében…
| száz lépésnyi vagy annyi sincs |
| ha jól meglépem annyi sincs |
| s a kert végében kis patak |
| várnak vén szilvafák alatt |
|
Öreg nyírfa
| öreg nyírfa az ablakom előtt |
| hasonlít rám hasonlítok rá |
| két hatalmas és több apró vihar |
| nyomait őrzi a válla tájéka ezzel |
| együtt gerinces fának tetszik |
| lenni mormolom bizalmasan másfél |
| hónapja ismergetjük egymást ismer- |
| kedünk egymással nagy-szemérmesen |
| előfordult már hogy napokig úton |
| voltam és határozottan hiányzott nekem |
| és amikor megjöttem mintha jóleső |
| mostanában mikor el-elmegyek |
| aggódik értem a bőre is éppúgy |
| ráncosodik-repedezik mint az enyém |
| hajnalonta föl-fölnyúl leakaszt |
| és ablakomba tesz egy-egy már |
| alig pislogó csillagot ebből tudom |
|
Éjszaka szeretnék
| éjszaka szeretnék meghalni a |
| magas-egű éjszakák ismerős |
| csillagai között mégis talán |
| könnyebb volna hazatalálnom |
|
Szelíd fohász
| szelíd fohász az én fohászom |
| félig könyörgés félig hála |
| hogy nem juttattál s ezután se |
| juttass engemet szégyenfára |
|
| de eljut-e az én fohászom |
| eljuthat-e vajon tehozzád |
| szertartások barikádozzák |
|
| nem marad-e sziklára hullt |
| magokként vajon terméketlen |
|
| abból mit rámbíztál sokat |
| de azért ne tagadd meg tőlem |
|
Budapest, 2001. október 30. |
|
Tavaszvárás
|
Tomas Tranströmernek
| hiába mutatta érkezésének idejét a naptár |
| hiába mondta be a szokásos |
| évszakváltás menetrendjét a rádió |
| hiába jósolta jövetelét a tévé csalogatóan |
| csupán egyetlen zöld levélbe |
| öltözött csinos meteorológusa |
|
| a tavasz nem akart megérkezni |
|
|
Lerágott körmökre
| most már sejtem hogy milyen |
|
| gyertyám már csak pillogat |
|
Kolozsvár, 2001. január 3–6. |
|
Négy évszak
| ezt éljük túl – tavaly is |
|
|
| csönd is – zsolozsmáznak a |
|
|
|
Nyesett és lehullott körmökre
Ötkörömre
|
Kemenes Ernő barátomnak
egy esti beszélgetés emlékéül
Budapest, 1997. november 2. |
|
Issza versei
|
Zollmanné Denise asszony japánfüzetéből
Folytatás Denise füzetéből |
|
Időjóslás száraz nyári este
| Rejti magát a sok csillag, |
| meg-megakad a szél lomhán |
| egy-egy vén diófa lombján. |
|
| Nagy udvara van a holdnak: |
|
| Nem ártana már egy csendes |
|
| Nagy udvara van a holdnak: |
|
| Azt se bánnám, ha jégverés, |
| (pusztuljon a silány vetés!) |
| Csak tudnám, hogy jövendőre |
|
| Nagy udvara van a holdnak: |
|
| egy-egy dörgés, egy-egy villám |
| eped a föld, fúl az ember, |
| fejünk fölött ahány felhő. |
| Nyugszik a nap s újra feljő. |
|
| Sárga vére foly a holdnak: |
|
Nagygalambfalva, 1956. július 16. |
|
Zarándokút
| Szabadabb vagyok, mint az államférfiak, |
| gyalog is járhatok s őrizet nélkül. |
| az út porával könnyen összebékül. |
|
| Mezítláb talpalok, cipőmet vállamon, |
| átalvetőként, átvetettem, |
| akár egy szamarasincs apostol-tanonc |
| megyek a júliusi délelőttben. |
|
| Mellettem hatalmas gépkocsik húznak el, |
| porfelhőjüktől még az ég se látszik, |
| előttem Szent Petőfi Sándor gyalogol |
| a körtefától a kukoricásig…. |
|
|
Fehéregyházán, 1956 augusztusában, Petőfi koponyáját kerestük a Cionta-kertben. Ott volt Szabédi László, költő elődöm, és volt tanárom a Bolyai Egyetemen. Akkor jelent meg Illyés híres verse, a Hunyadi keze, Szabédi fölolvasta a verset s azt mondta, hát nem csodálatos, Petőfi koponyáját keressük, s erre megtaláljuk Hunyadi kezét. Majd hozzám hajolva halkan azt kérdezte: szeretném-e, ha megtalálnók, amit keresünk. Nemet intettem, majd a kérdésénél is halkabban azt mondtam: az eszméit elástuk, mit kezdhetnénk a koponyacsontjával. „Fölszárnyal a szó, eszme lennmarad, / Szó eszme nélkül mennybe sose hat” – mormolta a híres sorokat.
Akkor mondtam el Szabédinak az útközben dúdolt-mormogott fönti vers első strófáját. Ne folytassa, nevette el magát, mert ha folytatja, nem fog őrizet nélkül járni. Hát ennyi lett belőle. Aztán kamera elé szólítottak, hogy ütném le a cöveket azon a föltételezett „pontos helyen”, a búni kaptatóban, ahol Lengyel doktor utoljára látta volna a költőt, amint befordul a kukoricásba.
|
Elégia egy hóharmat-verte tengeritábláról
| Csak a gyom zöldell még, csak a gizgaz |
| némelyik annyira szemtelen, hogy |
| kúszna még most is a kórókra föl. |
|
| Pedig hát vége, az ősz gorombán mondott |
| s, ó, kegyetlen szentenciát, |
| mától kezdve már övé itt minden, |
| hiába sírnak az útmenti fák, |
|
| És hiába a csüggeteg kórók, |
| szomorúbb ember se lehetne tán, |
| mint ez a kicsi-kis tengeri tábla, |
| félérett élete alkonyatán. |
|
| Még egy-két hét és beérett volna, |
| de a sok sejtelmes zizegésből |
| egyetlen éjszaka megannyi penge lett. |
|
| Vág vagy törik, de nem hajlik egy sem, |
| szablya vagy szurony mindegyik levél, |
| és vert katonák mégis a kórók |
| az esztendő sivár csataterén. |
|
| És legyőzöttek akik kapáltak: |
| a sovány szem egyre fonnyadoz, fogy, |
| karácsonyig el megpenészedik, |
| tavaszig azért csak lesz valahogy. |
|
| Tavasszal újra vetnek, kapálnak: |
| a sovány föld újat terem. |
| De féligért reménnyel volt tele |
| s hóharmat ütötte meg a szívem. |
|
Nagygalambfalva, 1956. szeptember 25. |
|
Naplótöredék
| Nem ilyen fényre vágytam én, |
|
| Ne fújd, ne fújd el őszi szél, |
|
| Ó isten, isten, hogyha vagy, |
|
Kolozsvár, 1956. október 25. éjszaka |
|
| A Duna mentén hernyótalpak |
| tiporják most a forradalmat; |
| mért lőttél belém, Auróra?! |
Leningrád, 1956. nov. 11.
Astoria szálló |
|
|
Gellért Sándor jó mondása versbe szedve az ő nótájára
| Szép szerelmes verset komám |
| akkor várjál tőlem, ha mán |
| s nem tudok fölfészkelődni |
|
Pajzán táncszók
| Négy gombja van a nadrágod |
| megszámoltam s le is vágtam |
| innen aztán ki nem teszed |
| míg egyenként vissza tőlem |
|
| rajtam kívül azt senki ne |
|
| Az én csikóm szabad jószág, |
| nem tűri ha megbéklyózzák. |
| azt tűri csak, akit szeret, |
|
|
Virágokon mintha járnék…
| úgy megyek, akár az árnyék, |
| mint a szellő, észrevétlen |
| fejem egyre lejjebb hajtón |
| A sánc mentén védten-védnek |
| nem áll útba a sövény se: |
| – talpamnak jó ismerőse –, |
| Még a hold is cinkostársam, |
| azért les ki olykor-olykor, |
| mutatja, hogy nekem szurkol, |
| ha meglátnak, kibeszélnek |
| s az urad jól elver téged. |
|
Én istenem…
| nekem más kertjében terem. |
|
| Egy vigaszom, egy örömöm, |
| tudom, hogy bűn, de köszönöm: |
| a gazdának még nem akadt. |
|
|
Talán cigány, talán félvér…
| Talán cigány, talán félvér, |
| ajka mint az érett szeder, |
|
| vissza csak az ingváll fogja, |
|
| – Ereszd meg a kantárt bátran, |
| Fölforr a bor a pohárban, |
|
| Mintha a hold tűző nappal |
| cserélt volna, olyan az éj, |
| perzseli a szék, az asztal. |
|
| Szöszmötöl még egy keveset, |
| – Én ilyenkor, ha csak lehet, |
| kívül szoktam éjszakázni. |
|
| és kilobban bent a lámpa, |
|
| – Kiment, ne félj, add a kezed, |
| kerülj közelebb az ágyhoz… |
|
Bukarest, 1953. augusztus–szeptember |
|
Tíz évet késett hálaadó ének
| Bronz bivalyok a nagy kazlak |
| az éjszaka langy tavában, |
|
| Harmat neszez, hamvasodik |
| kazal tövén nyitott szemmel |
|
| de magammal mit csináljak, |
|
| lelobban a szoknya rólad, |
|
| Táncot jár a hold a fákon, |
| úszni kezdenek a nagy kazlak, |
|
| – Tapaszd a szád jól a számra |
| s ne légy olyan zabolátlan, |
|
| Megállt a hold, mint egy bagoly, |
| S elsirattad tizenhét nyár |
|
Nagygalambfalva, 1956. augusztus 15. |
|
A kapu alatt ahová…
| mintha valaki géppuskákból |
|
| s ahová gyors egymásutánban |
| szökkentek be félszeg-vidáman |
|
| futottunk volna össze vágyva várva |
|
| alatti emberi kesernye-illatú |
|
|
A város
|
Jehuda Amiháj emlékének
| Jeruzsálem álmaink zátonyán |
| Jeruzsálemben minden ki- meg- és |
| Jeruzsálem csak a nevében a |
| Jeruzsálemben egyetlen napig se volt |
| Jeruzsálem időfa le egyetlen egy |
| Jeruzsálembe nem elvetődsz fölzarándokolsz |
|
Bajor Andor kései elsiratása
| ki elsirattam annyi jó barátot |
| téged siratni nincsen már erőm |
| csak illendőségből klapanciázok |
| helyezek néhány szál előre-gyártott |
| hervadni-se-tudó nájlon-virágot |
| sírhalmodra végtisztességtevőn |
|
| miért tagadnám becsapottnak érzem |
| magamat de magunkat legkivált |
| bár sejtettük nem hittük volna mégsem |
| hogy megszökhetsz az első résnyi résen |
| hová nekem is készül érkezésem |
| s hová megálljt már hiába kiált |
|
| földi lakó kinek meg-nem-születni |
| lett volna az eszményi állapot |
| a vén vak is emlékszel ezt kesergi |
| boldognak magát nem mondhatja senki |
| míg a ladik vele az odalenti |
| jól-őrzött kapun átal nem jutott |
|
| jó negyven évig együtt féldegéltünk |
| magunkba bízón tudva kik vagyunk |
| s bár parádékon nem döngött a léptünk |
| félvén se félve egyre csak reméltünk |
| akkor is ha évekre elsötétült |
| jövendőbe vezérlő csillagunk |
|
| lassan aztán megfogyva meg is törve |
| s görnyedezve egy átoksúly alatt |
| prófétánk lett a hét város szülöttje |
| s jöhetett már megkésve-sündörögve |
| a szabadság már csak a bölcs görögre |
| gondoltunk s neki adtunk igazat |
|
| de mióta a házsongárd göröngye |
| reáddübörgött minden kis rigó |
| kora tavasztól késő őszig egyre |
| kitartóan egymással versenyezve |
| azt fütyüli hogy élni volna jó |
| miért mentél el bandi bandikó |
|
|
Triptichon
|
Nichita Stănescu emlékének
| amikor érted jött az angyal |
| egy világváros metrójában |
| rámcsukódtak a kijárati ajtók |
| kinn rekedt a holdat tojó madár |
|
| „meg-nem-született kutyák ugatását” |
| ha nyakunkba kölöncöt kötnek |
| és még azt se büntetlenül |
| s ha végül sintérkézre adnak |
| irgalmatlan tulajdonosaink |
|
| egy lányról jutottál eszembe |
| nem is olyan gyönyörű lányról |
| mosolyodtól üdvözülten ment |
| átal a sosszén be a parkba |
|
Kolozsvár, 1984. január 13. |
|
Aurel Gurgheanura emlékezve
| szelíd ember volt a mosolya |
| együtt röppent a tekintetével |
| zord telek jöttén is évekig elével |
|
| enyhén dallamos járásával ahogy |
| végigkottázott a gidres-gödrös járdán |
| lazította húrjait a zápor és |
| megkettőzte magát a szivárvány |
|
| aztán egy szép őszi napon elment |
| hová készült születése óta |
| röstellkedve ment el tudva hogy |
| hosszan fogja temetni a pópa |
|
Kolozsvár, 2000. január 1. |
|
Marin Sorescu hazatérése
| megállt a két kicsi ökör vontatta szekér |
| leszállt róla egy még nem is olyan öreg úr |
| csapta össze kezét a szomszédasszony |
| vagy talán valaki unokahúg unokanővér |
| az édesanyja is lehetett volna |
| még fiatal özvegyként amikor a fiát |
| két kicsi ökörrel befuvarozta a városi iskolába |
| mennyit nevettek akkoriban |
| nincs jobb orvosság a nyomorúságra |
| nincs jobb gyógyír a nevetésnél |
| emlékszel emlékszik-e nagyságod |
| javította ki magát az asszony |
| ezen most már nevetni kellett |
| istenem istenem hogy eltelt az idő |
| mintha csak tegnap mentél volna el |
| semmit se változtál csak a színed |
| a színed egy kicsit mintha színtelen volna |
| de az itthoni levegő majd rendbe szed |
| van ott a szekér derekában a könyvek |
| alatt vagy fölött már nem is tudom |
| van ott egyetmás jut belőle mindenkinek |
| hal is van hering meg lazac olyat még |
| úgysem ettetek eddig póréhagymát is |
| hoztam meg padlizsánt azoknak most |
| nincs itthon szezonja egyébként |
| uramisten mennyi könyv és mindenféle nyelven |
| mennyi könyv uramisten azt mondja |
| vége az utazásnak senki sem csodálkozott |
| nem kérdezték hogy miféle utazásnak |
| van vége mint valami kinyilatkoztatást adták |
| tovább szájról szájra az egyre többen összegyűlő |
| utcabeliek ha azt mondja akkor biztosan vége |
| nem szokott csak úgy a beszéd kedvéért beszélni |
| elmosolyodott amennyire a halványsága engedte |
| elmosolyodott a lehunyt pillák alatt látottaktól |
| s a füléhez érő otthoni hangoktól |
| szólt hogy ki szeretne menni |
| mire visszatámolygott mintha a szobát is |
| mintha átrendezték megnövelték volna |
| nagy széles vetett ágy terpeszkedett a két ablak között |
| világirodalmi idézetek voltak púpos párnáira |
| elegáns paplanára lábalávalójára hímezve |
| a nagyágy végében a bütüjében |
| örült hogy eszébe jutott az otthoni szó |
| a nagyágy végében közel az ajtóhoz |
| oltván takaróval letakarva egy amolyan |
| gyermekkori dikó térdelt a tapaszos |
| ház földjére terített gyékényen |
| a paplanosban nyugodtan alhatnék akár |
| ítéletnapig is aligha zavarnának de itt |
| simította végig az ismerős takarót de innen |
| könnyebb és gyakoribb lehet a föltámadás |
|
| az ökröket most kell eladni szólt vissza fal felé |
| fordulóban állítólag most még hagyján de félő |
| hogy megint nem lesz ára az igavonóknak |
|
|
A Corcovado Krisztusa
|
Taubinger Istvánnak köszönettel
| tehetetlen vagy uram nem szállhatsz alá |
| a kápolna-talapzatról apró madarak és |
| hatalmas gépek egyaránt otthonosan |
| fordulnak meg áldástosztóan széttárt |
| karodban nélküled tétován keringnének a |
| madarak elbizonytalanodnának a föl- és |
| leszálló gépek ott kell posztolnod |
| éjjel-nappal a kivilágított a napsütötte |
| vagy a felhők takarta vártán bármennyire is |
| szeretnél beülni a hatalmas a csor- |
| dulásig telt stadionba elvegyülni a |
| szurkolók lelkes seregében |
| szurkolók lelkes seregében |
de egyszer |
| – beszélik a csodákra fogékony rióiak – |
| egyetlen egyszer egy sorsdöntő |
| nagy mérkőzésen lefordult a tiszta |
| gólhelyzetben lévő csodacsatár |
| pillantott föl kétszer is nem látott a helyeden |
| ott álltál a vesztésre álló csapat kapuja mögött |
|
Látkép
|
Murilo Mendesnek odaátra
| tíz-tizenkétezer méter magasból |
| földrésznyi őserdők csodálatos |
| kékjén-zöldjén át- meg átindázó |
| barna folyók folyamok maradoznak |
| suhannak el az állni látszó gép alatt |
| tíz-tizenkétezer méter magasból |
| kivált lehunyt szemmel sokminden látható |
| még egy a fülledt délutánban |
| alig-alig lélegző temető is |
| ahol megaszalódott koszorúk |
| tartanak valami kis enyhet a |
| mindenáron élni kívánó sápatag |
| szüszifosz-igyekezetű hangyácska is |
| alighogy fölérne meghajlik eltörik |
| alatta a fűszál és visszahull |
| mely alatt rosario atya vén- |
| lánynak maradt unokahúga várja |
|
Fehéringes vers
|
Illyés Gyulának 99. születésnapján
| mindig volt ki lefitymáljon |
|
| mellesztők közt egy mindig friss |
|
| hétköznap is azért jártam |
| hogy legyen min töprengjenek |
|
| ne tudják meg hogy ünnepem |
| van-e vagy nagy sötét gyász nyom |
| sebemre gyolcs csatáimban |
|
|
Budapest, 2001. november 2. |
|
Tavaszleső
| Megjöttek a „kell-e-dió”-t |
|
| Már a szarka is itt csörög, |
| és mint hajdanán a török, |
| harácsot szed, basáskodik. |
|
| Csupa fitty-fütty, csupa triccs-traccs, |
| szinte ablakot se nyithatsz, |
| kert és erdő most a zajos |
|
| s ágrólszakadt verebeket. |
|
|
Levél röppen…
| Levél röppen csupasz ágra, |
|
| És pillangók pillagóznak, |
| méhek zsongnak, nyiladoznak |
|
| Vadonatúj pöttyös köntöst |
| csikó szökken, fecske röpdös: |
|
| A vetés, mely alig látszott, |
| s töltik gyermekkacagások |
|
|
A bivaly és a halacska
erdélyi szász népmese nyomán
| Volt egyszer egy kicsi patak, |
| s tán még ma is folydogálna, |
| de lám csak a medre maradt, |
|
| Lakott benne egy kicsi hal, |
| hogy egy szúnyogból kitelt az |
|
| nem hinném, ha nem én írnám, |
| de még így is félten-féltem |
|
| Mentségemre legyen mondva, |
| úgy hívják a medret máig: |
|
| Nyáron történt, nagy meleg volt, |
| s a réten egy bivaly legelt, |
|
| Jobban mondva folyt, mert szörnyen |
| megszomjazott a nagy állat, |
|
| Hé te bivaly, hagyd már abba! |
| csillapuljon szörnyű szomjad, |
| hagyj békét a patakomnak! |
|
| De a bivaly föl se vette, |
| újra s újra kortyra kortyot. |
|
| Hát ez mégiscsak hallatlan |
| vakmerőség, sőt: gyalázat! |
|
| Hogy azután mint az iszap |
| vidd a bendőd, te szörnyeteg, |
| vidd, amíg csúffá nem teszlek! |
|
| hogy készen áll bármi tettre, |
| ecsethegynyi farkuszonyát |
|
| Nocsak – rekegte a bivaly –, |
| hű, de veszedelmes ütleg! |
| Tágulj innen, mert különben |
| még téged is kihörpintlek! |
|
| orrát egyre lejjebb nyomva |
| mintha sohase lett volna. |
|
| a hajléktalan maradt hal. |
|
| a megbántott, bősz halacska |
| mint egy szúnyogot bekapta. |
|
| Nyelt egyet – mondta a béka, |
| ki a dolgot végignézte –: |
| s nem látszott már a bivalyból |
|
|
Ment a Körös mentin
|
Bustya Endrének
| Ady Endre egyszer erre bandukolt |
| őszi erdő alján régi dalt dúdolt |
| régi volt az ének s mégis mégis új |
| olyan amitől a lélek lángra gyúl |
|
| olyan amitől az őszi ág kihajt |
| amitől a víznek kicsi lesz a part |
| mellén összefogta bő köpönyegét |
| és mint aki nyíló kikericsen lép |
|
| ment a körös mentin amerre a víz |
| mint akit nem lába – gondolata visz |
| bő köpönyegébe bojtorján ragadt |
| vállán dorombolva font az őszi nap |
|
|
Az én kedvem
| később szárad föl mint máshol |
|
| a kertekben mint egy jámbor |
|
| szánakoznod azért nem kell |
| tél jöttével ott a jászol |
|
|
Eretnek táviratok
Zbigniew Herbert emlékére Gömöri Gyurinak köszönettel
Találkozás
| Pán Cogitóval Rotterdamban |
| egy menedékes nézőtér legfelső |
| sorában ülve néztük-hallgattuk |
| és persze meg-megtapsoltuk |
|
| habár folytattuk a következő |
| a vers adja meg leginkább |
| ivrit vers után a vers ugye |
|
| mely a Fönnvalót gyötörhette |
| a hetedik napon mikor rájött |
|
| aber igen tisztelt Pán Cogitó |
| próbáltam tovább fonni a társalgás |
| fonalát für Sie a Szentírást önnek |
| ugyebár az ön anyanyelvén |
| lengyelül írták vala volt |
| csakis pán Transsylvanicus ahogy |
| önnek is az ön anyanyelvén |
| magyarul íródott vala volt |
|
| az Úr csodásan működik az ő |
| szent lelke által minden nemzetnek |
| a maga nyelvén jelenté magát |
|
| mert minden emberi nemzet |
| csak a maga nyelvén válhat műveltté |
|
| a Szentlélek a legősibb Comenius |
| Comenius-előtti pedagógus |
| és valami fuvallattól meglegyintve-illetődve |
| emeltük egymásra poharunkat de |
| ezt már az est után a söntés |
| pultjának dőlve cselekedtük |
| amikor a poétalelkű rotterdami |
| finom portóit kortyolgattunk |
|
|
Rögtönzött monológ
| meg kellett volna vernie mondta |
| kicsit szemrehányóan Cogitó úr |
| meg kellett volna vernie Báthorynak |
| meg kellett volna vernie Ivánt |
| a rettenetest de ő nem akarta |
| megalázni a cárt a szomszédot pedig |
| meg kellett volna vernie nem pedig |
| megmenteni a legyőzöttet a vereségtől |
| tudhatta volna egy olyan nagy |
| királynak tudnia kellett volna |
| kivált egy erdélyi fejedelemnek |
| hogy meg kell verni a megverhetőt |
| mert a nagylelkűséget sohasem |
| bocsájtja meg a legyőzött mint ahogy a |
| fölszabadított se bocsájtja |
| meg soha hogy fölszabadították a |
| törökre is nagyobb reménnyel |
| mehetett volna ha előbb jól |
| elnáspángolja a cárt és nem irgal- |
| maskodik békejobbot nyújtva a |
| már legyőzöttnek éppen ezzel alázva |
| őt porig a törökre is nagyobb eséllyel mehetett |
| volna mint ahogy azt Possevino |
| jezsuita atyával kifundálták |
| (azért említem név szerint is a tanácsadót |
| hogy ne kelljen majd lábjegyzettel |
| bíbelődnie annak aki egyszer |
| rögtönzött monológot) bármilyen |
| nagy lengyel király volt is Stephanus Báthory |
| az inge mégiscsak közelebb volt neki |
| is a szívéhez mint a dolománya |
| ahogy a pravoszlávok szokták mondani |
| mindenekelőtt a maga kicsi hazája |
| Erdélyország gondját-baját érezte-tudta ő is |
| – becsületére legyen mondva – |
| előbbrevalónak no meg a kereszténységét |
| ó a mi sokszor megmosolyogni való |
| közép-európai egyetemesség-érzetünk |
| amit ebben a kocsmában is csak mi ketten érthetünk |
| aztán a halál korai halála |
| mert egyetlen élet sohasem elég hosszú mondat |
| bármilyen fejedelmi mondat legyen is hogy elférhetne |
| benne mint biztos partok között a folyó |
| az olykor-olykor meg-megtervezett történelem |
Kolozsvár, 2000. június 7. |
|
Mese a regényről
| velünk együtt nőnek növekednek a mesék |
| aztán idő teltével regénnyé terebélyesednek |
| minden valamirevaló regény tulajdonképpen |
| egy-egy túlbonyolított rendezői utasításokkal sűrűn |
| megtűzdelt szomorúan végződő mese |
| melyben a jó nem nyeri el méltó jutalmát |
| és a rossz jól megérdemelt büntetését |
| időnk teltével vissza-visszalopakodunk a mesékhez |
| mégiscsak úgy szeretnénk abbahagyni ki-ki a |
| maga regényét úgy szeretnők hogy ha már a jónak |
| nem jut is ki a jóból legalább a rossz ne kerülhetné el |
| jól megérdemelt evilági büntetését |
Kolozsvár, 2000. június 19. |
|
Lezser szonett
|
| s az angyali rendben csak a hetes |
| számra való tekintettel tartják… |
|
| Cogitó úr ön aki nem kedvelte |
| a kötött formákat szmokingot |
|
| köszönöm uram biccentett felém |
| legalább nyakkendőt kötött |
|
| s a hetedik arkangyal mosolyával |
| nézett el a farmeres világlíra |
|
|
A kitüntetésekről
| nem kapott kitüntetéseit kedvelte |
|
| alkalmából nem adományozott |
| csillagokat és kereszteket |
| viselte-hordta volna talán |
|
| s mert a meg-nem-kapottak |
| a megkapottakat sem viselte |
| kabátja szíve-fölötti hajtókáját |
| s az onnan a hónalja felé |
| mint egy tenyérnyi-kis hazát |
|
| melynek zászlaja egy gondosan |
|
| ott-felejtődött finom illatú |
|
Budapest, 2000. június 26. |
|
El tudtam volna képzelni
| el tudtam volna képzelni pán Cogitóval |
| el tudtam volna képzelni a |
| tőlünk második szomszédból való |
| nagydiákkal félbemaradt-szakadt |
|
| nem emlékszem a nagydiák arcára |
| helyette Cogitó úr férfias arca |
| jelenik meg emlékezetem képernyőjén |
| öregedhettek volna egyszemélynek |
| látom-hallom őket mintha a nagydiák |
| hangja kísértené meg a fülemet |
| mintha Cogitó úr ülne ahol a nagydiák ült |
| azóta régen lebontott házuk árnyas és |
| tágas tornácföljárójának legfelső |
| lépcsőjén könyveket lapozott |
| írókról költőkről beszélt |
|
| pán Cogitóval el tudtam volna képzelni |
| a nagydiákkal félbeszakadt barátság |
| folytatását ott a tornácföljáróban ülve |
|
| eszembe sem jutottak a nyelvi nehézségek |
| álmomban sokszor beszéltem világnagy- |
| ságokkal is természetesen magyarul |
| mert álmomban mindenki magyarul beszél |
|
| egyszer még ifjúságom idején maga |
| Sztálin elvtárs is magyarul beszélt |
|
| méghozzá szűkebb pátriám küküllő-menti |
| ő-ző nyelvjárásában bizonyára |
| merő figyelmességből mivel a |
| nagydiák szüleinek meghurcoltatása |
| egyenest hozzá folyamodni |
|
| majdnem egy egész éjszakán át |
| társalogtunk még édesapám rokkantsága |
| felől is érdeklődött annyira tájékozott volt |
|
| átellenben tartotta a frontot ott vesztette |
| el a bal lábfejét s vele a hazát tudta |
| ő hogyne tudta volna csak a nagydiák |
| szüleinek meghurcoltatásáról nem tudott |
| nem volt róla tudomása |
ártatlanul |
| senkit meg nem hurcol a mi talán szigorú |
| de emberséges proletárdiktatúránk |
| mondta jóságos mosolyra simítva az |
| ő sokszor megénekelt bajszát |
|
| megszuszogtatta megtömködte a |
| világ legismertebb pipáját |
| akkurátusan rágyújtott majd egy-két |
| szippantás után fölállt pipája szárával a |
| szemközti falon függő hatalmas térképre |
| bökött egyenest a mostani országunk |
| legközepére épp oda ahol a mi |
| kicsi falunk fekete pontocskája volt |
| látható mert látható volt sőt |
| mintha föl is izzott volna egy pillanatra |
| a szűkre-húzott szemek delejétől |
|
| ártatlanul ismételte intőleg |
| ártatlanul senkit sehol soha |
| meg nem hurcol a mi talán szigorú de |
| emberséges proletárdiktatúránk |
| másképpen nem is lehetséges |
| inacse i nye mozset bity tette hozzá |
| oroszul is bizonyára azért hogy fölébredjek |
|
| kérve-kértem jöjjön jönne el a falunkba |
| hogy látva-lássa nálunk mi folyik |
|
| hogy eljött volna nemsokára |
| meghalt |
de csak nyolc és fél évvel a |
| nagydiák halála után aki az Úz |
| völgyében esett el alig húsz évesen |
|
| mindig ott esünk el százszámra |
| ezerszámra az Úz völgyékben a |
| mostani országunknak majdnem a legközepén |
| ha nem is hősi halállal mint Déneske a nagydiák |
| névrokonom távoli unokabátyám aki a magyar |
| ekol normál szüpériör az eötvös kollégium |
| király-gyűrűs nagy reménysége volt |
| mielőtt székely határőrnek besorozták |
| behívták volna hiába vártam vártuk még évekig |
| arra is futotta az ő nevéből-híréből |
| ösvényt verjen utakat egyengessen |
|
| időnként ha pán Cogitóra gondolok |
| – aki maga is már csak emlék – |
| Déneskével a nagydiákkal látom-hallom |
| ülnek a régen-lebontott ház árnyas |
| és tágas tornácföljárójában írókról |
| költőkről beszélnek könyvekből idéznek |
|
Budapest, 2000. június 27–29. |
|
Koszorúk Cogitó úrnak
| És kiléptünk a nagy hollandus éjszakába |
| imbolygott a hold is akár egy hajólámpa |
| mintha egy közös-nagy hajót ácsoltunk volna |
| versek forgácsai röppentek föl a holdra |
| és lábunk elé segítségül a holdnak |
| fénykévéi mivel előttünk szétomoltak: |
|
| Dans les rets des étoiles. |
|
| Dans l’air tiède, glacés! |
|
| Ah! vous tombez des arbres |
|
|
| Aufs Herz der Nacht gesetzt: |
| nun komm ich nicht mehr frei, |
|
| und meiner Hand, die schreibt. |
| Fern leb ich, fern dem Bett, |
| das Form und Stütze bleibt. |
|
| Aus dem Bäumen, ach, fallt ihr und fall. |
|
|
| Fagyottan hull le mind, de mind. |
|
|
|
Közös közlemény
|
Minden valamirevaló magasszintű találkozást rendszerint már jóelőre megírt és egyeztetett közös közlemény kiadásával szoktak berekeszteni ez alkalommal is az egyeztetés már jó tíz éve megtörtént nyilvánosságra hozatala most vált időszerűvé
Egyetértettünk abban hogy a költészet akárcsak a szerelem egy ember dolga azé aki szeret senki sem követelheti meg attól akit szeret hogy az őt viszontszeresse ha viszontszeretik örvendetes sőt boldog állapot de köztudomásúan a boldogtalan szerelmekből is szoktak sőt azokból szoktak nagy katartikus erejű művek születni senki nem kér nem kényszerít senkit sem arra hogy írásra adja a fejét ha arra adta vállalja ami vele jár de ha a tőle származó lelki haszon fejében tisztességesen eltartja a közössége a népe az olvasói hallgatói mindkét félnek becsületére válik a költőt nem választják kiválasztódik a költő vissza se hívható le se váltható kitüntethető megalázható mellőzhető elhallgatható lehallgatható elhallgattatható bezárható felköthető de – és ez számára maga az üdvösség – nemcsak halála után életében is föltámasztható a költő a szeretet nem-nyugdíjazható napszámosa és a nyelvnek sírontúlig-tartóan elkötelezettje egyébként testi mivoltában éppen olyan gyarló sérülékeny romlékony és romlandó s talán elviselhetetlenebb mint embertársainak nagy része rátarti de másokat kivált népeket nemzeteket le nem gőgöl önmagával állandóan elégedetlen Basta
Fogalmaztuk Rotterdamban ezerkilencszáznyolcvannyolc júniusában Z. H. és jómagam
Nyilvánosságra hoztam kétezer júliusában Hargitafürdőn füvek fák madarak és más erdei-mezei élőlények tájékoztatásául már csak egymagam.
|
Eretnek táviratok pán Cogitónak odaátra
igaz-e hogy a mi államalkotó népünket stop még maga szent andrás keresztelte volna meg stop a szent atya ezredvégi ittjártakor nem cáfolta az itteni elöljárók határozott állítását stop az államalkotók ezen fölbuzdulva stop előbb csak a honi igények kielégítésére stop de nagy exportkilátások reményében stop megkezdték a gyermekkoromban csak a vasúti átjárók veszélyességére figyelmeztető stop de most eredeti hivatásuk stop gyakorlására szánt andráskeresztek sorozatgyártását stop |
van-e tudomás odaát arról stop hogy jézus krisztus anyanyelvét stop az arameust hatóságilag betiltották stop azt a nyelvet melyen így kiáltott föl a keresztfán stop éli éli lamma sabaktáni stop állítólag még hatvan-hetvenezren beszélték de stop két arám kolostorban őrizgették ápolgatták miséztek rajta de stop tovább idegenforgalmi megélhetési okokból sem tolerálják stop hitturizmus címén sem stop miből fog megélni a két-kolostornyi apáca és szerzetes stop valamint a szent hajlékok körül tevékenykedők buzgó kis seregei stop sürgős intézkedést várunk odaátról stop |
Harmadik (sürgető) sürgöny
sürgős intézkedést várunk odaátról stop mert itt javunkra semmi sem mozdul stop hiába folyamodunk szóban és írásban stop hiába tették írásba többévszázados óhajukat-sirámukat a csángók stop hiába kérték-kérik a földi helytartót – tókat – stop hadd imádhatnák tisztelhetnék anyanyelvükön az Urat stop hiába tették legutóbb is őszentsége szeme alá ahogy a csángók mondják panaszos írásukat stop pedig ha valaki stop akkor ő tudhatná mondhatná stop hogy a csángók olyan magyarok mint amilyen lengyelek lesznek stop a litvániában panaszkodó lengyelek stop mint amilyen németek lesznek stop a lengyelországban lengyelesedő németek stop mint amilyen finnek a norvégiai finnmarkban jólétükben is senyvedő finnek stop mint amilyen hiába folytatnám stop |
mégis mégis reménykedünk hogy a gyöngék és gyámoltalanok kérdései nem maradnak válaszolatlanul stop kéréseik sirámaik meghallgatásra találnak stop sebeikre gyógyír érkezik stop hinni szeretnők hogy Krisztus őértük is föltámadott s hogy a pünkösd nem borostyánba tokosult nyakláncon hordható búcsúfia stop |
Ötödik, egyben utolsó sürgöny
az előbbieket für alle fälle megpróbálom fölcsempészni a világhálóra ha módjában állna tisztelt pán Cogitó megkérném járna közbe vagy próbálja meg ha egyenes úton nem sikerül stop akkor némi mennyei borravaló fejében valahogy az égi internetre is fölférkőztetni stop legjobb volna persze ha meg tudná szerezni az Örökkévaló égi email címét s egyenest Neki továbbítaná hogy legalább a készülő borzalmak nagycsütörtökén idővészfékét ha volna Isten húzná meg stop |
|
Levéltöredékek
…Szerény temetést akarok, mert együtt éreztem a háborúban elesett bajtársakkal és a haza nem tért elhurcoltakkal. (…)
1. Temetkezési helyem édesapám ölébe legyen, a kertben.
2. Koszorút se koporsómra, se síromra ne tegyen senki se.
3. Temetésem után evés-ivás ne legyen, ennek helye a disznó halála után van, nem az én halálom után.
4. Zenekar sem a koporsóm mellett, sem a síromnál ne muzsikáljon.
5. Síromon virág nyíljon…
(K. M. utolsó kívánsága arra nézve, hogy milyen legyen a temetése)
Lőjetek sort, ha adódik rá mód – suttogta még a kórházi ágyon.
|
Kedves édesapám bocsássa meg jelen |
| levelemben amiért tegezni merészelem |
| mentségemül egyedül az szolgáljon |
| hogy magam is elmúltam ötvenhárom |
| s akit nem láthat soha földi szem |
| magát a Fönnvalót is tegezem |
| magát se láthatjuk e Földön már soha |
| nem lesz hozzánk édes többé se mostoha |
| amint egy költő írta volt |
| nem gyúl ki halvány-furcsa mosolyod |
|
| vagyogatunk továbbá tudatom |
| hogy a politikában nagy a forgalom |
| egymásnak adják a kilincset és a szót |
| buzgólkodnak a politikusok |
| hogy mire jutnak tudni nem lehet |
| gyártódnak újnál újabb fegyverek |
| de a békés szándékú végtisztességtevés |
| céljából öt vaktöltényre és öt |
| kiszolgált puskára sem futotta |
| a szövetséges mint annyiszor viharos-véres |
| történelmünk során most is csak mézes- |
| s nem küldött fölmentő sereget |
|
| de ne bántsuk az ígérettevőt |
| a tegnap még nagyhatalmú tábornok mára öt |
| puskának s öt vaktölténynek sem volt már ura |
| kukoricát szedni küldték el falura |
| elszomorító volt ahogyan szemlesütve |
| sikertelenségét később elmesélte |
| s te mintha tudtad volna hogy minden igyekezet |
| meddő marad ezért a sortüzet |
| egy liter pálinkát adtál a tisztelgőnek |
| falunk egyetlen puska-tulajdonosának |
| de ő tisztességből vállalta bár tudta másnap |
| szinte biztos hogy végleg |
| búcsút mondhat a vadászengedélynek |
|
|
Lelked az Úrnak a tiszteletes úgy adta számba |
| hogy aki hívő szinte megkívánta |
| őt is majd ilyen igéktől kísérve |
| tegyék föl illés szekerére |
| és eljött csíkból a testvér felekezet |
| espöröse s mondott köszönetet |
| prédikációba illő történeteidért |
| búcsúzóul mibennünk áldott |
| lelkedért elmondtuk együtt a miatyánkot |
| aztán lőttünk ha nem is sort csupán |
| egy puska volt a minden frontok mindkét oldalán |
| elesettekért és a haza sose tért |
| és érted megboldogult székely közvitéz |
| neked tisztelgőn dördült két lövés |
| egyszerű búcsú volt akár egy kézfogás |
| találkozásra mondd van-e remény |
| tudom hogy nincs mégis-mégis hiszem |
| hogy az élet valahol végtelen |
| s a végtelenben van sok állomás |
| valamelyiken beérlek bevársz |
|
| őrzöm a még coburgból hozott |
| és rámtestált luther arcmását hordozó botod |
| úgy markolok rá ahogyan te szoktál |
| s ha az idő majd engem is kirostál |
| a markolása s nem halott kezed |
|
| küldött az iskola s volt vagy két szomorú |
| barátok hozta tisztelgő koszorú |
| az illendőség és az alkalom |
| úgy kívánta ha nem a sírodon |
| hervadjanak egy szilvafának dőlve |
|
|
Szép időben temettünk s akit |
| szép időben temetnek annak itt |
| sajnálni valója mondják nem maradt |
| még a nap is vetett sírodra egy-két sugarat |
|
| szép idő volt sírdogált róza hugom ó |
| szép idő csak hullt volna bár a hó |
|
| nagy télre bő nyár ahogy mondanád |
| enyhe mosolyra moccantva a szád |
| s a szemed sarkából picinyke kismadár |
| röppenne föl a nyár ó ez a nyár |
| nagy télre bő nyár s a szemüveged |
| arrébb tolnád a kopott asztalon |
| a régiek vallják s itt is azt olvasom |
| mutatnád remegő ujjakkal a kék s piros |
| plajbásszal aláhúzott újságpapiros |
| csak hullna még lesnél ki egy kicsit |
| reménykedőn s talántán tudva már |
| hogy kertünk végében keres föl ez a nyár |
| meguntam már nagyon az életem |
| a fontos az hogy jó termés legyen |
| így mondanád s a csonka lábadat |
| vetnéd az épnek-látszón átalag |
|
| szép idő csak hullt volna bár a hó |
| szállingózva ahogyan szerette |
| sírdogál róza akinek keresztje |
| csak krisztuséhoz hasonlítható |
|
| szép idő csak hullt volna bár a hó |
|
|
Azt álmodtam a jó múltkoriban |
| és én gyerekként ülök fönn a körtefán |
| s te a sírszádán ülve nézel föl reám |
| kiáltottál s az álom elhagyott |
| ha vele álmodunk nem nyugszik a halott |
| miért nem nyugodhatsz mi háborít mi bánt |
| vagy még onnan is gondod volna ránk |
| netán anyókák tyúkjaira volna |
| a mennyeknek országa is alapozódva |
| ott is volna szerződés beadás |
| ahogy te szoktad nevezni harács |
| köszönd meg ha látnál kóborló törököt |
| köszönd meg a szót mit nyelvünk még tőlük örökölt |
| és leszoknunk róla máig sincs alkalom |
|
| hosszúra nyúlt de mégis folytatom |
| ásni addig ástunk ameddig mondtad volt |
| amíg elértük a régi koporsót |
| még tréfálkoztunk is ahogyan szokás |
| mikor gödröt az ásó nem magának ás |
| habár századunkban van példa s mire nincs |
| hogy tréfálkoztak az utolsó percben is |
| akiket végül a gödörbe belelőttek |
| ó mert már irgalom az is ha nem veled |
| ásatják meg tulajdon vermedet |
| tréfálkoztunk mint abban a híres darabban |
| melyet neked többször is fölolvastam |
|
| majd elsiklott s megállt a csákány |
|
|
Magam akit atyjának szelleme segít |
| segített véghez vinni amit végbe vitt |
| bosszút kin állhatnék azért |
| meg a kínt kin torolhatom |
| a megtorlás új megtorlást követel |
| rakódik a bűn rakásról rakásra |
| s a léleknek végül nem lesz itt maradása |
| lenni vagy nem lenni az ember egymaga |
| eltöprenghet ezen és dönteni joga |
| ám ha többek nevében szól a kérdés |
| nem hajlonghatsz nem roggyanhat a térd és |
| nem akkor nemesb a lélek ha tűri |
| balsorsa minden nyűgét de legyűri |
| nem törődve hogy mi lesz azután |
| tudom a leckét de királyfi nem vagyok |
| tőröm sincs csak szavakat forgatok |
| ellenében mit ér háborgó szellemed |
| nyugodjál hát békében csöndesen |
| én látod altatókkal mérgezem |
| nem jön rám az álmok amerikája |
|
| azért látogass meg néha úgy ahogy |
| a régi-régi őszi hajnalok |
| jöttével jöttél s a szekérderék |
| sarjújába öleltél félálomba még |
| s künn a mezőn is még félig imetten |
| de azért már boldogan lépegettem |
| mosolyod s a kelő nap sugarában |
| búzaszemek cikkantak át a lábam |
| fején s a bokámba nyilazva érzem |
| az volt az én igazi küldetésem |
| a magvető előtt járni a búzaszélet |
| hogy kézútja se maradhasson a vetésnek |
| arasznyi se vetetlen hol a gyom |
| megvethetné lábát a parlagon |
|
|
Te aki úgy vártad s fogadtad a halált |
| mint a jól megművelt szépen elboronált |
| úgy van-e mondd amint megíratott |
|
| összebékül-e a halottal a halott |
| vezető-e ott is aki itt vezetett |
| eszik-e még ott is egymást a nemzetek |
| nyelv más nyelvet gőgölve bábeli |
| vétkünk el a halál sem földeli? |
|
| érdemes volt-e vágynod odaátra |
| van-e a halottak szent köztársasága |
| megbékül-e a lélek ha már nincs a test |
| vagy a testinél szörnyűbb kínokat növeszt |
|
| s ha szenvedésed mint reméltük véget ért |
| miért láthattuk akkor mondd miért |
| az értelemnek az élőkével rokon |
| szomorúságát halott arcodon |
|
|
| Egy ideig még az emlékezet |
| karban tartja ahogyan mondanád |
| családtagok egy-két volt jóbarát |
| föl-fölidéz és talán néhanap |
| sírodhoz is el- s kijárogat |
| beszélnek rólad még egy ideig |
| aztán mint a gazdátlan állat |
|
|
Sörény és koponya
Poéma két részben két epilógussal többszöri nekirugaszkodással
|
Harmadnapon már csak sörény és koponya |
| lerágott bordák s a karambolozott csigolya |
| egymásrafutott véres kis vagonjai |
| el sem kellett már takarítani |
|
| harmadnapon már csak a dögszag s a belek |
| széttaposott sarából torozó legyek |
| s a szakadék szélén sebtében kirakott |
| zabálás-sürgette anyagcserenyomok |
| s a csönd a tehetetlen lombok szégyene |
| miért itt kellett megtörténnie |
|
| harmadnapon már csak sörény és koponya |
| lerágott bordák s a karambolozott csigolya |
| üres kötőfékszárat húz a nap |
| végig az erdőn még egy sugarat |
| mint akire önnön halála alkonyul |
| úgy állok olyan vigasztalanul |
| s a dögre settenkedő farkasok |
| szájuk szélét nyalva lesik hogy zokogok |
|
|
|
Néz a szemgödör foszforeszkál |
| át a korhadt kerítésdeszkán |
| éjszakánként a reves fűzfák |
| kutak mélyéből patakfőkből |
| tűzből vízből sűrű ködökből |
| mérföldek messzi távolából |
| esztendők avas asztagán át |
| nézten-nézve néz |
rádmered rád |
| fordulásod semerre sincsen |
| hogy rád ne a gödör tekintsen |
|
|
Május virágzó cseresznyefáit |
| hajnalra araszos hó takarta |
| vergődtél ki az innenső partra |
| egy árvának született csikóval |
| és egy kosárnyi kutyakölyökkel |
| nyöszörgött rád a legelső reggel |
|
| aztán a kölyköket vízbeölték |
| ahogyan annak rendje és módja |
| vagy elföldelték mielőtt még a |
| szemük kinyílhatott volna |
| de egyet közülük neked társul |
| és őrzőül az árva csikónak |
| egy kutyakölyköt életben hagytak |
|
| (Legjobb meg se születni a földilakóknak, |
| vagy ha igen, Hádesz kapuján átjutni sietve.) |
|
|
| és mondható gondviselésnek |
| miért éppen te születtél meg |
| s a kosárnyi kölyök közül |
| hogy alig tíz évet se éljen |
| mért éppen purdét hagyták élve |
| s miért hogy farkasok falták föl |
| miérthogy az élve gödörbe-hánytak |
| nyöszörgését még most is hallod |
| jobb lett volna meg sem születned |
| vagy születéskor meg is halnod |
| mai mă las şi eu câteodată |
| olykor nem bánnám ha részem |
| de vágyódtam hogy juthassak |
| révébe mind a két partnak |
| hogy szülessek s meg is haljak |
| hogy szülessek s meg is haljak |
|
|
Egyszer még tudom fölvonít a holdra |
| érettem vonít majd purdé gyermekkorom |
| füstszínű drága társa megnyalja lecsüngő |
| vagy már egymásra illesztett kezem |
| könnyet is ejt hűséges szép szeméből |
| ahogyan én is napokig sirattam |
| tehetetlen oldalvást ugrik szent mihály |
| földig letakart lova szügyitől |
| s farkát behúzva elindul előttem |
|
|
Beszélték hatéves se voltam |
| hatévesen a ló rég felnőtt |
| s purdé kutyám alól is addig |
| elástak már nehány alj kölyköt |
| beszélik máig is vannak még |
| nálamnál is öregebb vének |
| kik hatvan-hetven év előttről |
| mint tegnap-történtről beszélnek |
| gyakran láttak alkonyok jöttén |
| vissza vajon most vége-formán |
| a régi képek miért jönnek |
| s tudják az erdőn félelmemben |
| hol sírtam hol meg énekeltem |
| emlékeznek hogy a fehér ló |
| kétévenként tandíj fejében |
| mindig ellett egy kiscsikót |
|
|
Van amikor a lovakat is besorozzák |
| van amikor a lovakat is besorozzák |
| és behívták egy nyári nap |
| gazdája után rukkoltatták |
|
| hinni a fülünknek szemünknek |
| szinte nem mertünk hallva-látva |
| hogy a kapunk grádicskövét |
| föl-fölnyerítve ő kapálja |
| megszökött mint a katonák |
| sejtvén hogy veszve a haza |
| géppuskarakasszal a hátán |
| és folytatta hol abbahagyta |
| mit szemmel láthatón élvezett |
| de környékezhettem tarisznyát rázva |
| cserkészhettem be mindhiába |
| napokig meg nekem se állt ha |
| előtte farkasokkal volt vitája |
|
|
|
Ha untad a kiégett martot |
| reszelgetni vissza nem tartott |
| nem volt előtted karám korlát |
| akadály hogy át ne ugornád |
| nem volt az a gyepűvel védett |
| tilos hogy visszafogjon téged |
| mímelted mintha bóbiskolnál |
| s már családostul ott se voltál |
| holddal felhővel összejátszva |
| trappoltatok le a tisztásra |
| s mire az őrzők észbekaptak |
| nyoma sem volt a kis csapatnak |
| föl se vette cseled a pásztor |
| tudta hogy hajnalhasadáskor |
| ott bóbiskolsz a többiekkel |
| együtt virrad rátok a reggel |
|
|
Szöktél most is gyepűn átal |
| szöktél most is a tisztásra |
| s jöttél volna ahogy szoktál |
| de ugrásra kész s hörögve |
| három farkas fogott közre |
| három farkas fogott közre |
|
|
Szügy közé a csikót s harcra |
| fordult farral a két kanca |
| szüggyel óvtak farral védtek |
| mint a helyben forgó orkán |
| úgy forogtak rúgtak döngve |
| mintha gépágyú szólt volna |
| tapostak volna egy-körben |
| patkó csattant állcsont reccsent |
| a három vad visszarettent |
| szégyenülten visszaszöktek |
|
| álltak s indultak a csorda |
| a sokszor megjárt ösvényen |
|
|
|
Útjuk egy nagy vízmosáson |
| kétoldalról harcbaszállnak |
| ellenszél fújt szagot későn |
| szemét hályogok fátylazták |
| nyerített még egy utolsót |
| s már a szakadék alján volt |
|
|
Harmadnapon már csak sörény és koponya |
| lerágott bordák s a karambolozott csigolya |
| üres kötőfékszárat húz a nap |
| végig az erdőn még egy sugarat |
|
|
Hold szalmáján bóbiskol a lovam |
| zabszemekké hegyeződött nyerítések |
| csillagokkal lyuggatott rostájából |
|
| próbálja becserkészni egy |
|
| hátracsapja fülét hirtelen |
| farát veti s az űrbe röppen az |
|
|
|
|
Harmadnapon már csak dögszag füst és korom |
| kutya ül mintha még élne az udvaron |
| s a pajtában ha még pajtának mondható |
| jászolhoz kötve egy pernyétől szürke ló |
| nyerítene de már nincs hozzá ereje |
|
| valaki odaföntről miért nem lövi le |
|
| harmadnapon már csak a műholdak s az úr |
| láthatnák mi történt szemet nekik se szúr |
|
| láthatnák a kutyák mind megsüketültek |
| békésen járkálnak közömbösen ülnek |
| süvíthet a golyó robbanhat az akna |
| bambán bámulnak a leomló falakra |
| csörömpölhet a tank nem ugranak félre |
| bele-belenyalnak a kiomló vérbe |
| nyüszítnek ha repeszt vagy ha golyót kapnak |
| nem hallják a kínjuk akárhogy ugatnak |
|
|
|
Föl-fölfednek olykor a műholdas szemek |
| párszáz csak éppenhogy elhantolt tetemet |
| és tömegsírokat miket az ásatók- |
| ra való tekintettel akkor még nem illett látniok |
|
|
Mai mă las şi eu câteodată |
| nimeni nu mă va vedea murind |
|
| Dar m-apucă dorul cel mai dor |
|
| olykor nem bánnám részem ha nemlét |
| meg-nem-született ha lennék |
| senkise láthatná holtomat |
|
| de a vágyak vágyát gyújtva föl |
| azzal hogy szül s meg is öl |
| azzal hogy szül meg is öl |
|
|
| mint egy magábaroskadt vén |
| bal hüvelykujját szájába dugja |
| mutatóujjával orrát fogja |
| két könyökét két térdén támasztja |
| jobb keze három ujja közt mintha |
| mondvást mondja hajtogatja |
| a szót szinte szóba fojtva |
|
| majd két karját ölbe ejtve |
| majd arcát tenyérbe rejtve |
| vetélkedett vagy hét város |
| mert minden szent mozdulatban |
| hunyt pillákkal úgy ül mintha |
| a szót szinte szóba fojtva |
|
|
Vetett a takaró fodrot majd hullámot |
| előbb csak a feje majd válla is látszott |
| omlott a lepedő félig a házföldre |
| anyaszült meztelen úgy kelt ki mellőle |
| mintha botticelli varázsolta volna |
| hirtelenjében a gyűrött takaróra |
| hosszú dús haját az ölébe eresztve |
| beállt egy picikét akárha keretbe |
| és úgy is maradt még szemérmesen állva |
| mint aki tudja hogy neki mi dukálna |
| majd erdőnyi haját vállán átaldobva |
| fogja a jobb keblét gyöngén félmarokba |
| s mintha pufók szellők fújnák olyan könnyen |
| a motyogó férfi karja közé libben |
| egy kicsit őszintén egy kicsit módolva |
| lehunyt szemmel lassan homlokon csókolja |
| de nem időz röppen s már tavaszi zápor |
| muzsikája hallszik a fürdőszobából |
|
|
Illat-pórázon jött a kávé |
| egy röpke csók s már ment a lány |
| s amerre ment a deres ágak |
| rügyezni kezdtek kibarkáztak |
|
|
Miért takartad el uram szemérmesen |
| miért takartad el a műholdak szemét |
| hisz úgyis látták ujjaid rései közt |
| hisz úgyis látták ujjaid rácsai közt |
| amit akkor látniok még nem illet |
| miért takartad el uram miért |
| számon kéred-e a vérontást |
| a hátrakötözött kezűekről |
| a nyomorultak jajkiáltásairól |
| a maguk-ásta gödörbe zuhantakról |
| nem marad-e örökre elfelejtve a szegény |
| nincs-e oda végleg a vetésünk |
| keltesz-e bennük félelmet uram |
| hadd tudnák meg hogy ők csak emberek |
| többezer éves a sirámunk többezer |
|
|
Nem a te kezed volna-e rövid |
| nem a te füled volna-e süket |
| csupán a mi bűneink sokasága |
| vétkeink özöne miatt rejted |
| orcádat előlünk mindig el |
|
|
Hallgatsz uram hallgatásod |
|
|
Miért takartad el uram szemérmesen |
| miért takartad el a műholdak szemét |
| s a nagy becstelenségek idején |
| a legnagyobb embertelenségek idején |
| az egész földgolyó az egész |
|
|
Hallgatsz uram hallgatásod |
|
| pusztító nagy szándékoddal |
| miért mint a tolvaj loppal |
|
| lekaszált lovak szétlőtt oltár |
| fajzathoz mely gyilkol naponta |
| baján enyhítni mért hajolnál |
|
| fiad már egyszer meghalt értük |
| eredményét magad is látod |
| gyűlölet a fegyverük vértjük |
| pusztuljanak legyen már végük |
| teremts nélkülük új világot |
|
| elég nagy a te mindenséged |
| mentsd ki az innen menthetőt még |
| krisztustalan amit beszélek |
|
| s hadd lőjjék szét mit ők emeltek |
| templomot gyárat hidat házat |
| gyilkolják egymást népek nyelvek |
| paránya sincs a szeretetnek |
| nincs bennük szemernyi alázat |
|
| dicsőségedre ha kik voltak |
| növényeknek és állatoknak |
| nekik adj örök üdvösséget |
|
|
|
|
|