A fejedelem zászlótartója

Áll Szatmárnémeti főterén egy ódon szép ház, talán az a város legöregebb háza. Most múzeum van benne. Tekintélyes ház lehetett az már a nagy Rákóczi fejedelem korában is, mert nyolcesztendei kemény harc, dicső győzelmek és keserű vereségek után, amikor az osztrák császár zsoldosai (a labancok) legyőzték Rákóczi fejedelem megfogyatkozott kurucait, abban a házban kötötték meg a békét. A szégyenletes szatmári békét. Ez a békekötés aztán még nagyobb nyomorba, szolgaságba taszította az ország népét. Magának a fejedelemnek is bujdosnia kellett az országból. Előbb lengyel, majd francia földre ment megmaradt hűséges embereivel, és végül Törökországba. Akkorról való az a szép ének, amelyik így kezdődik:

 

Zöld erdő harmatját, Piros csizmám nyomát Hóval lepi be a tél.

 

Be is lepte örökre piros csizmája nyomát a tél, mert többé sohasem láthatta hazáját. Haláláig a török szultán kegyelemkenyerén élt Rodostóban, hűséges emberei és hűséges íródeákja, Mikes Kelemen társaságában. De volt a fejedelemnek még egy apródja, egy szatmári kollégiumi diák, egy alig pelyhedző állú, de jó növésű legényke, aki mint zászlótartó szolgált a fejedelem mellett. Gézának hívták. Géza is követte volna szíve szerint a fejedelmet, de az utolsó csatában elszakadt a fejedelem mellől a nagy zűrzavarban. Menekült a zászlóval, nehogy labanc kézre kerüljön. És Szatmár felé vette az irányt. Amikor beért volna a városba, látja, hogy ott már a labanc az úr. Fordított egyet a lova kantárján, de a labancok is észrevették és utána rúgtattak, kivált, amikor a zászlót meglátták. Mert, hogy szavamat ne felejtsem, annak a szatmári öreg háznak az udvarára kellett volna lerakniok a kurucoknak minden fegyverüket, zászlóikat, hogy onnan majd, az osztrák császár dicsőségére, a bécsi várba szállítsák. De a kurucok, béke ide, béke oda, nem szívesen váltak meg a fegyvertől s kivált nem a szép, libertás vörös zászlóktól. Hiszen fegyvert is azért a szép zászlóért fogtak, melyre az volt arannyal hímezve s latinul (mert akkor Európa-szerte latinul írtak): pro libertate, ami azt jelenti: a szabadságért.

Folyt a békekötés, de a fegyver nemigen gyűlt az udvaron, csupán egy-két törött kard, néhány rozsdás puska.

– No, ennek sem kell szekeret fogadjon a császár – jegyezte meg az egyik kuruc. De zászló aztán még egy tenyérnyi sem akadt, akkorka sem, amiből a császár legalább a színét kivehette volna, nemhogy eldicsekedjék vele az udvarában.

Erre a labanc generális rettentő dühbe jött, s megparancsolta, hogy neki a föld fenekéből is zászlót szerezzenek, mert mit ér a győzelem zsákmányolt zászló nélkül! Hogy álljon ő libertás zászló nélkül a császár elébe! Neki is indultak a labancok a zászlószerzésnek. S nagyon megörültek, amikor Gézát meglátták a zászlóval. De amint mondottam, Géza is megfordította lovát, jó pusztai magyar ló volt, nem holmi labanc gebe. De a labancok is sarkantyúzták keményen a gebéket. Meg sokan is voltak. Szakadt a hab a lovakról. A porfelhő majdnem eltakarta a napot.

– Csak az erdőig bírjad még, Pejkóm – súgta Géza a lova fülébe –, csak az erdőig! – És a mikolai nagyerdő felé vette az irányt.

Már majdnem kőhajításnyira voltak mögötte a labancok, amikor egy szittyós nagy árok állta útját. Azaz csak állta volna, Pejkó biztatás nélkül is, mint a madár repült át rajta. De az elöl vágtató két labanc lova olyat bukfencezett gazdástól, hogy csak úgy nyekkentek. A többiek is megtorpantak. S amíg kerülgették az árkot, Géza egérutat nyert. Beért szerencsésen az erdőbe. Leugrott a lóról.

– No, Pejkó, neki a sűrűnek, de mintha engem vinnél!

Pejkó meg vágtatott tovább, csörtetett roppant patája alatt a száraz ág, suppogott az avar. Géza leszedte a zászlót a rúdjáról, s a kebelébe rejtette. A rudat, hogy áruló nyom ne maradjon, beállította egy odvas fába. És fölkapaszkodott a legsűrűbb, legmagasabb fára. Nemsokára a labancok elvágtattak alatta, a gazdátlanul száguldó ló után. Amikor már a zajuk sem hallatszott, Géza lemászott a fáról. Elindult egy tanya felé. Ott juhászbojtárnak öltözött, és estére már otthon volt Szatmáron az édesanyjánál. Otthon előhúzta a kebeléből a megmentett zászlót, s az édesanyja meg szépen berakta a komódba a fehérnemű közé. A labancoknak máig sem sikerült igazi kuruc libertás zászlót szerezniök. Egyet láttam ugyan a bécsi várban, de az nem az igazi. Minden bizonnyal a labanc generális varratta szégyenszemre a szabójával.

Géza zászlaja, az igazi libertás vörös zászló kicsi házakból, kunyhókból szokott előkerülni azóta is mindig, amikor a szabadságért fognak fegyvert a szegény emberek.