Fületlen Jankó

Jártak errefelé nehezebb idők is annak előtte. Így kezdte mindig a mesélést az én gyermekkoromban, jó szomszédunk, az öreg Bartos apó. Jártak bizony. Volt idő, amikor fakérget őröltek kenyérnek, annyira nem volt mit enni, mert a sok háború és adó a népet mindenéből kiforgatta. És vékaszám mérhették volna piacon a levágott füleket. A nagy lázadás után is így volt, amikor János Zsigmond fejedelem ellen fogtunk volt fegyvert, amiért ősi székely szabadságunkból kisemmizett volt. Mert akkoriban könnyű helyen állt a fegyver, vagy az annak alkalmas kézbeli. Egykettőre megdúlták, fölégették, aki ősi jussukban próbálta megrövidíteni eleinket. Nemegyszer magával a királlyal is ujjat húztak. Ki nem állhattuk a szolgaságot. Ezért is volt annyi bajunk világéletünkben.

Így kezdte mindig Bartos apó. Aztán következtek a történetek. A nagy fölkelés vitézlő hadnagyairól: Nagy Györgyről, Gyepesi Ambrusról vagy a gyáván megfutó Bán Andrásról, mert az igazi história s a tisztességes, tanítani is akaró emlékezet nemcsak a hősöket, de a gyávákat, az árulókat is észben tartja. Úgy tudta elmondani a réginél is régibb történeteket, a három-négyszáz esztendő előttieket is, mintha szemtanújuk vagy éppen részvevőjük lett volna.

Mi legszívesebben a Fületlen Jankóról szólót szerettük hallani, annál is inkább, mert ő, bármennyire is szégyen, falunkbéli lett volna.

Vásárokat járó, nagy kupec ember volt az a Jankó, a tisztességes nevére, ha volt neki, már apó sem emlékezett. Hol fületlennek, hol süketnek, hol csak félfülűként emlegette. Az esete egy keddi nappal kezdődött, amikor is elment valamit eladni-venni az udvarhelyi heti vásárra. Javában állt a vásár, amikor János Zsigmond emberei megrohanták-szorították a sokadalmat, s kezdték szabni-metszeni a füleket, orrokat. Hogy többet senkinek kedve ne legyen lázadozni. Lemetszették a mi falus felünknek, Jankónak is a fél fülét. Így lett belőle félfülű kupec Jankó. Mert akármennyire is sajnálták szegényt, a fél fül az fél fül. S az emberi természet hajlamos a csúfondárosságra.

– Mért csak a fél füledet vágták le, te Jankó?

– He? – tartotta füle helyére tölcsérnek a tenyerét Jankó.

– Mért csak az egyik nyissz-nyissz?

– Mert a másikon rajta volt a sapka – válaszolta már nevetve, amikor a füle helye begyógyult.

Most már arra az oldalra csapta a sapkát s járt tovább, mintha mi sem történt volna. Minden kedden ott volt a vásáron. Vásárról jövet pedig, amit azelőtt sohasem tett volna, mert nagyon fukar ember volt, ment egyenesen a kocsmába. Na nem ivott ő most se, csak ült a sarokban a cserepes tűzhely mellett, s hallgatott. Hallgatott. Róla maradt ez a mondás: Hallgatott, mint Fületlen Jankó a sutban. Pedig akkor még megvolt a fél füle.

Aztán fölkerekedett ő is valamelyik beszédesebb társaság nyomában, s ment velük, ment, ahová mentek, beült ő is a cserepes mellé, s hallgatott. Ha kellett, reggelig is hallgatott. Hadd üljön s hallgasson szegény, gondolták, s még meg is kínálták, hogy étlen-szomjan ne vesszen a nagy hallgatásban. Így ment ez hosszú ideig, hetekig, hónapokig, amikor kezdtek rájönni a falubeliek, hogy ez a Félfülű nem is olyan süket, mint amilyennek teszi magát. Kezdték furcsállani, hogy ahova egyszer Jankó beül, ott a keddi vásárnap után megjelennek az udvarhelyi főkapitány emberei, s hol egyiket, hol másikat húzzák deresre. De amikor az egyik elöljárót egyenesen Akasztófasarkához vitték (ma is úgy hívják azt a helyet), s ott kötelet vetettek a nyakába s fölhúzták, mert tudomásuk szerint újra lázítani akarta a székelyeket, akkor aztán rájöttek a falunkbeliek, hogy Jankó nemcsak hallgat, hanem egyenesen hallgatózik. S amit a fél fülével összeszedhet, azt minden kedden kiönti az udvarhelyi főkapitány előtt. Mert csak ezzel a föltétellel, s nem a sapka miatt hagyták volt meg a fél fülét.

– Na, állj csak föl a sutból, te jómadár!

– Te fülemüle madár – fogták fülön Félfülű Jankót.

– Hogy meg se születtél volna, te akasztófára való!

S már vitték is Akasztófasarkához, mint egy ökröt, húzták kötéllel a nyakában. De előbb még a meglévő fülét is tőből lemetszették, hogy még a másvilágon se tudjon többet hallgatózni.