Vagyok olyan legény, mint te

Valamikor, amikor még hét határra szóló híre volt egy-egy arató- vagy kaszálógépnek, amikor a földmívelő népek körében az adta a becsét a legénynek, hogy ki milyen kaszás, amikor még az az ének volt divatban, hogy:

 

Vagyok olyan legény, mint te, vágok olyan rendet, mint te, ha nem hiszed, gyere velem, fogd meg az én kaszanyelem

 

szóval még nem is olyan hajdanán, élt a mi vidékünkön egy amolyan se-nem-módos, se-nem-szegény, jó keze járású, jó esze járású, derék ember, aki olyan kaszás hírében állott, amilyenről előtte még nem is hallottak a Küküllő mentén. Hanem annak az embernek volt többek között egy szépséges szép leánya. Kerülgették is különbnél különb legények, gazdagok és szegények. Még a harmadik faluból is eljárogattak látására, udvarlására. Annyi kérője volt, mint égen a csillag.

Apja, anyja nem bánta volna, ha minél módosabb legényhez adhatnák férjhez. A leány szíve azonban egy szegény, de talpraesett, jó kiállású legényhez húzott. Jó leány volt, nem akarta szüleit megszomorítani a választásával, ezért azt mondta:

– Ahhoz a legényhez megyek feleségül, aki meg tudja fogni az édesapám kaszanyelét.

– Hol találsz te olyan legényt? – szomorodott el az édesanyja.

– Vagy találok, vagy inkább soha férjhez se megyek.

Tetszett az apának a leány észjárása, s mindjárt kaszáló-kalákát doboltatott.

Jöttek is seregestől a legények. Álló hétig állt a verseny, már a hetedik szomszéd kaszálnivalóját is lekaszálták, de még a legjobb kaszások is jó hajításnyira lemaradtak az apa mögött. Pedig olyan istenigazába’ húzták, hogy még fenni sem igen álltak meg, csak valahogy beérhessék. Szakadt róluk a víz. Az apa meg csak húzta komótosan a kaszát. Fent és vágta. Olykor még rá is gyújtott fenés közben. Ott volt a lány is mindvégig, rázta a rendet, dalolt rendületlenül, biztatta s olykor bizony még meg is mosolyogta az izzadó legényeket.

Hetedik nap aztán az ő legénye is beállt az apja után. A lány előtte való este csak annyit mondott neki: egyet se félj, amíg engem látsz és hallasz, de aztán jól nyisd ki a füled, s az eszed is a helyén legyen, különben szégyenben maradsz, s én is veled. A legény, aki különben maga is jó kaszás hírében állott, el nem tudta képzelni, mit akar mondani ezzel a lány. De alighogy beállt a rendbe, földerült az arca, mert a leány elkezdett énekelni, mind csak ezt fújta:

 

Fenjed sűrűn a kaszádat, csak úgy éred be apámat.

 

Fente is a legény sűrűn a kaszáját, hogy minél jobban vágjon. Vágott is az, mint a veszedelem. Még a derekáig sem értek a rendnek, amikor már az apa sarkában suhogott. Megfente még egyszer, s az apa már meg sem várta, hogy megfogják a kaszája nyelét, megfordult, s azt mondta:

– Legény vagy, öcsém, a talpadon, tiéd a leányom!

A többiek irigykedve, szégyenkezve eloldalogtak. De aztán a lakodalomra mégiscsak eljöttek, mert olyan lakodalom volt, hogy máig is emlegetik. Nincs is azóta olyan kaszás a Küküllő mentén, aki sajnálná az időt a kaszafenéstől. S a nótát sem felejtették el, mert gép ide, gép oda, dimbes-dombos a kaszáló, meg aztán mit lehet tudni, mikor juthat eszébe még egy szép leánynak, hogy régi módon válasszon legényt magának.