Jó szerszám – fél erő!A fejsze, a balta s a szekerce, három jó testvér, együtt nyeletlenkedtek valami poros raktárban. Hol ide, hol oda lökte őket a raktáros. Ami kicsi élük volt, az is kiment a nagy hányódásban. Tűrték békességgel sorsukat. De amikor a gondatlan raktáros még egy pohár vízzel is nyakon löttyintette őket, fölszisszentek. – No, ebből elég volt! – mondta a legnagyobb testvér, a fejsze. – Elég bizony – toldotta meg a balta. – A végén még itt esz meg minket a rozsda – méltatlankodott a szekerce, aki a legvékonyabb s a legérzékenyebb volt a vágó-faragó famíliából. Azzal se szó, se beszéd, kicsusszantak szépen a raktárból. Meg sem álltak, amíg egy kerekesmestert, más szóval bognárt nem találtak. Tett is a bognár mindhármuknak olyan gyertyánfa nyelet, hogy öröm volt megmarkolni. Megköszönte a három testvér illendően, s azzal szépen, libasorba állva, elindultak a nagy köszörűkőhöz. Elöl ment a fejsze, utána a balta s hátul a legkurtább nyelű, a szekerce. A nagy köszörűkő, mihelyt meglátta őket, mindjárt elkezdett forogni, még énekelt is nagy jókedvében:
Így énekelt a jókedvű köszörűkő, aki sok fejszét, baltát, szekercét s más vágó-faragó szerszámot köszörülhetett életében, mert amint az énekéből is érezhetjük, nagyokat sántított-libbentett fordultában. Úgy megvásott, hogy inkább volt tojásdad, mint kör alakú. De azért becsületes munkát végzett most is. Úgy megélezte a fejszét, a baltát, de kivált az amúgy is vékony szekercét, hogy most már igazán emelt fővel mehettek tovább a maguk útján. Indultak is, miután, köszönetképpen, még egyszer-kétszer odafenték magukat a nagy sánta köszörűkőhöz. De nem sokáig mentek együtt. A hosszú nyelű fejsze nemsokára elszegődött egy nagy tenyerű favágóhoz. S jó egyetértésben döntögetik azóta is a hatalmas fenyőfákat a havas oldalában. A kurtább nyelű balta beállt az egyik udvarra, egyenesen a favágótőkébe. Faaprítással foglalkozik. A legkurtább nyelűt, a finom élű szekercét egy ácsmester vette kézbe. Nagy építkezéseknél dolgozik, illatos gerendákat farag, és széles fokával olyanokat koppint a szögekre, hogy azok ész nélkül szaladnak a fába. De ha valamelyik szeg elgörbülne, úgy kirántja a szöghúzójával, mintha ott se lett volna. Mind a hárman nagy becsben állanak. Olykor-olykor találkozni is szoktak a nagy sánta köszörűkőnél. S boldogan hallgatják az öreg kő egyre sántább énekét, mert nagy igazság van benne:
|