A tücsök és a kaszálógépVidáman csirregett, cirpelt a tücsök a fűben, amikor nagy durrogással, burrogással, csörömpöléssel megérkezett a kaszálógép. – Szedd az irhád, tücsök, különben összetörlek. A tücsök csak húzta a nótát, mintha nem is hallotta volna a kaszálógép fenyegetőzését. – Pusztulj, hé, hallod-é? – villogtatta meg éles fogait a rettentő masina. A tücsök csak húzta tovább, mintha semmit sem hallott volna. Jaj, pedig dehogyisnem hallotta. Hallotta ő, már messziről hallotta a nagy durrogást-burrogást, csörömpölést. Reszketett is rajta a nadrág, s álla alatt igen a hegedű. De csak húzta, húzta egyre elszántabban. – Az én dolgom, hogy muzsikáljak! – nyugtatta magát a remegő tücsök. – Ez a kaszáló az én szülőföldem. Nincs hova ugranom. Lesz, ami lesz, maradok. Lehúzódott a földre, magára hajlította a fölötte remegő lapos fűszálat, hogy legalább ne lássa a közelgő szörnyeteget. Mert közeledett már. Előbb nekihelyezkedett. Még várt is egy keveset. Talán azt várta, hogy a tücsök odábbálljon. De mivel a tücsök nem tágított, dirr-durr, és nyiszi-nyeszi, belevágott a fűbe, és ment egyenesen a tücsökhang irányába. A kis tücsök csak muzsikált, a fűszál alá görnyedve húzta egyre elszántabban, s olyan szépen, ahogy talán még soha életében. Húzta, míg el nem nyomott mindent a hatalmasan burrogó-durrogó diadalmas kaszálógép. – Volt tücsök, nincs tücsök! – töfögött-röfögött tova a gép széles utat vágva. Füst szállt a nyomában. Már jó hajításnyira járhatott, amikor az egyik lekaszált fűcsomó alól tikogva-prüszkölve, előkecmergett a tücsök. Kicsit megrázta magát, kapta a hegedűjét, és húzta újra, mintha semmi se történt volna. |