Cseresznyevirág

Volt a mi szomszédunkban egy kicsi parkocska, de talán nem is érdemel ilyen előkelő nevet, nem is park volt, hanem csak egy üres telek. Valamikor ház is állt rajta, de a háború idején egy bomba a házat széjjelpallta. Az emberek szépítő kedvükben, s mert még házra sem tellett, fákkal ültették be a foghíjas telket, méghozzá nem is akármilyennel, hanem mindig zöldellő díszfenyőkkel, ha jól emlékszem néggyel vagy öttel, s ápolták őket, úgy szerették. A telek közepén egy csinos kis virágágyat is összehoztak. A gondozott ágyásban meg tavasztól őszig gyönyörű virágok virágoztak.

De volt ott egy igénytelen kis cseresznyefa is. Amolyan vadonkelt, senki nem ültette magon kelt árva fácska. Az égvilágon senkinek sem volt gondja rája, csak nőtt, virágzott, s termett, előbb csak pár szemet, aztán mind többet és többet. Örült is neki az utca, jóformán be sem ért, a sok gyerek máris lefosztotta. Olykor még az ágait is letördelték, aztán újabb cseresznyeérésig rá se néztek.

Így teltek az évek, mígnem egyszer, éppen cseresznyevirágzás idején mérnökök, munkások jöttek, s elkezdték méricskélni a telket. És terveztek rá egy házat.

– Ki fogják vágni a fákat – sajnálkozott a szomszédság.

A munkások neki is gyürkőztek, de nem vágták ki. Nagyon óvatosan körülásták, körülhálózták a megszeppent díszfenyőket, majd nagy gonddal, hogy még tűlevelük se görbüljön, elszállították autóra rakva az egyik újdonsült parkba.

De mi lett a cseresznyefával? Az csak állt nagy szerényen a telek sarkában, és virágzott. Az volt a dolga. Mindenki tudta róla, hogy ez lesz az utolsó virágzása, de ő csak virágzott, s fütyült a világra. Azt se bánta, hogy az egyik fejszés a fejszéjét belevágta, hogy a földön nehogy kimenjen az éle, a másik meg szöget vert beléje, s arra a tarisznyáját fölakasztotta. Ő csak virágzott rendületlenül, mint aki örül, hogy legalább az építők is hasznát látják. Meg is szerették az építők, kerülgették is, amíg lehetett, de emelkedtek az emeletek, s egy szép napon – mégse lakhat a házban – nagy huzavona után valamelyik kivágta. De vízbe rakták a legszebb ágát, s addig ápolták, míg be nem födték a házat, s akkor a virágos cseresznyeágat odatűzték a tetejébe.

A díszfenyőket már régen elfeledte az utca népe, de máig is cseresznyevirágnak hívják az üres telken épült házat.