Bivalyos vers

Jámbor állat a bivaly, s mi tagadás, lusta, de ha kell, a hegyet is helyéből elhúzza. Olyan erős és olyan nagyon igazságos, nincs az a ló, amelyik hívebb a gazdához. Letérdel, de a terüt cserben úgy sem hagyja; én mondom ezt nektek, a volt bivalyos gazda. Minden állatunk közül ő a legerősebb, mégsem írtak róla még soha bár egy verset. Medvét, lám, az emberek nagy ritkán ha látnak, s nem is nagyon hívei a találkozásnak, hacsak nem a rács mögött csücsül a jó medve, s mint egy szelíd barika, nincs megkezesítve. Mert ki merne, teszem azt, csak úgy kényre-kedvre bokrászgatni ott, ahol otthonos a medve? És ki merne, ugyan ki, ha szembe jön véle, ki merne egy jó nagyot húzni a medvére? Hát az állát s a nyakát meg ki vakargatná, mint egy jámbor bivalyét? És a medve hagyná? Mégis könyvek seregét írták a medvéről, s egy sort sem az állatok kedves négeréről. Pedig medve s bivaly közt van is hasonlóság, amíg kicsi a bivaly, bivalybocsnak mondják. S úgy is cammog a bivaly, mint valami medve, ringatózik, mintha csak hajón lépegetne… Hajón bizony, mintha a Föld nagy hajó volna, úgy lépeget a bivaly öreg matróz módra. De itt el kell mondanom, mit régóta sejtek: miért, hogy a bivalyok ringatózva lépnek. De térkép is kell ehhez, még inkább egy földgömb, tudnunk kell, hogy a bivaly először hol bömbölt, illetve hol rekkegett, és vajon mivégre? S hol sütötte le a nap ilyen feketére? Bizony messziről került a mi pocsolyánkba, csoda-e, ha billegő a bivaly járása? De ne vesztegessük a drága szót hiába, keressük csak, merre van Szumátra és Jáva. Ott a forró trópuson, az örökös nyárban, ott lebzsel a bivaly-ős a langy pocsolyában. Nemcsak lebzsel, húzza is az igát keményen, lépeget a rizsvetés tocsogó vizében. Tehát onnan jöhetett jó annakelőtte, trópusi nap melegét őrzi még a bőre. Azért olyan fekete, s nem azért, mert gyászol, mivel ilyen messzire került hazájától. Jó hazára lelt ő itt, kedvére valóra. Megszokta a telet is: jó istálló óvja. Hangja azért rekegő, mert ritkán használja, éppen ezért érthető, ha be van rozsdálva. S azért olyan billegő a bivaly járása, mert hajóval érkezett őkelme e tájra. És megszokta a hajón a tengerész-járást, és elhagyni lusta ő mindenegy szokását. Így sejtem én, ez lehet járásának titka, bár ezt eddig senki még róla le nem írta. Én sem veszek mérget rá, hogy így van s nem másképp, de megtudnám, hogyha én Szumátrában járnék.