Fekete mese

Egyszer egy nagy kerek erdőben, már azt meg nem mondom, Afrikában-e vagy Dél-Amerikában, de ott, ahol a papagájok, a kolibrik, a kanárik s a kis paradicsommadarak nem kalitkában, de szabadon s békességben tanyáznak, rikácsolnak, furcsa gondolata támadt az egyik tarka tollú törpepapagájnak.

– Miénk az erdő, a dzsungel minden fája, lombja, beszéljen, rikácsoljon hát mindenki papagáj módra.

Megszeppentek erre a kolibrik, a kanárik, a kis paradicsommadarak, mivel ők bizony gyengécskék és kevesen voltak.

– Igenis, igenis, papagáj módra – rikácsolta most már a többi papagáj is.

És még azt is közhírré tették, hogy aki felsőbb ágra vágyna, az járjon papagájiskolába.

Erre még jobban megszeppentek a kolibrik, a kanárik és a más, hozzájuk hasonló aprócska madarak. Lekotródtak a fákról, s a fák alatt nagy búsan szomorkodtak.

– Tanácsot kellene kérnünk a sastól – pityegték fejüket összedugva.

– A sas itt nem parancsol! – rikácsolta a fő-fő papagáj s vele a többiek is a fákról.

– Nem parancsol, nem parancsol!

– Nem félünk mi senki sastól!

– A sas többé nem király!

– De nem ám, de nem ám! – rikoltották kórusban minden fán.

De hirtelen elsötétült az erdő. Mintha egy hatalmas felhő suhant volna a legmagasabb fára.

– Mi ez a ricsaj, lárma?! – rikkantotta el magát a madarak királya, mert ő volt. A sas volt, a maga hatalmas mivoltában.

– Sa-sasul tanulunk, sasul! – vágta ki magát a fő-fő papagáj nagy ravaszul.

– Sasul-e, nohát, ez derék, de mintha másról lett volna szó az elébb.

– Sasul tanulunk, sasul – bizonygatták most már a többiek is fürgén és ravaszul.

Megrázta magát a madarak királya. Szétnyílott hatalmas szárnya. Jeladás volt, amitől egy-egy sas szállott minden fára.

– Nahát, hogy a tanulással sokat ne kínlódjatok, ezennel leckét magam adok – mondta a saskirály, s azzal a fő-fő papagájt tollastól bekapta. De a többi sas is követte a példát, és ki-ki bekapott egy-egy papagájpéldányt.

Azzal huss, tovaszálltak.

Nagy csönd lett erre az erdőben. A többi madár is lassan visszaszállt a fákra. Együtt szomorkodtak, ki-ki a maga nyelvén. De a papagájok azóta sem felejtették el azt a szomorú fekete leckét. Senkire sem akarják rátukmálni a maguk hangját, nyelvét, inkább ők tanulják meg a többi madár, sőt még az emberek nyelvét is.