Az okos kos
mikor vásárra vittek egy kost. |
|
sajnálta is nagyon a gazda, |
és még büszke is volt olykor |
de egyszer csak megelégelte |
Tarisznyát vett a vállára, |
|
Tetszett a kosnak a vásár, |
s hogy annyi újat láthat, |
kíváncsiságból szarvára is vett |
egy mézeskalácsos sátrat. |
– Vigyázzon, ember, a kosára, |
ha már nem tudta megnevelni! |
a kalácsok meg a földre estek. |
Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek. |
mint egy mihaszna kecske. |
– Hogy kerülne már rúdra bőröd! – |
a most már cseppet sem jámbor |
– Hogy lenne belőled pörkölt, |
S nyomatékul botjával reávágott. |
|
Módfelett mulattatta a népet |
– Pörköltet mondott, bátyám? |
Mészáros vagyok, s a kost |
Meg is vette, sokat nem alkudoztak. |
– Na végre, hogy tőled is |
– Ne-e-em bizony, gazdám, |
volt eszed, de nekem is volt ám. |
meghalni nem volt kedvem, |
s a késével, mit megfent, |
talán még most is ott van |
A vásár különben szép volt, |
|
a kosból nem lett pörkölt. |
A pásztor meg csak zsörtölt, |
s hűséges barátok lettek, |
|
|
|