A moszkvai Majakovszkij Múzeumban

Leltár Költő volt. Törhetetlen, tiszta: kommunista. Ímhol e láda! Belefér minden ingósága: néhány tiszta ing – ahogy írta –, írógép, pipa, toll és tinta; s amibe szokott csatangolni egy óriási pár kalucsni.   Töltőtolla Nem csoda, ha reszkettek tőle burzsoák s apró szó-kufárok. Nem csoda, hisz elég volt az is, ha valakit csak orrbavágott. Husángnak is beillő szerszám, amilyet eddig nem is láttam. S hogy forgatta e költő-Toldi, milyen keményen, s hány csatában! Most itt fekszik, mint hadvezérek világotverő buzogánya. Históriáját híven őrzi könyvei egész garmadája.   Hangja „Vigyázz, világ! A költő szól most, gyári szirénák harsogó hangján. Némuljon, aki szepegve cincog, vagy öklendve dajnál.” „Vigyázz, világ! A költő szól most. Indul a verseny, aki több szenet, több vasat bányász, azé a versem. Verseng a versem, verekszik nyersen, úgy agitál. Húrjaszakadtan, hulljon a porba minden kimustrált ócska gitár. Félre aki sápítoz, szédül. Soraim vastraverzein épül, könyveim viaduktjain vágtat, Kommunista Jövendő, feléd e század!” Ezt dübörögte egy régi lemez. S az utcára érve, álltunk s hallgattunk, kalaplevéve.   Szobra Hogy a hangja is elhagyta, nemcsak a barátok, amikor megunta, amit úgy szeretett: a világot, csak kilépett az ablakon s megállott.