Jön egy tutaj a Besztercén

M. Sadoveanu emlékére Ereszkednek a csobánok, jön a hegyről le a turma. Csendben jönnek, csak kolompjuk hallszik át a folyón túlra. De a folyó szélesedik, s mintha visszafelé folyna! – És a régi ösvényeket lassan maga alá mossa. Hol az a part, hol májusban egy szép lány még vásznat mosott?… Falvak fölött motorossal járnak a volt tutajosok. Fogta ki-ki a batyuját, s kiköltözött egy új házba… Szakad itt a történelem azelőttre s azutánra. Ereszkednek a csobánok – ki tudja már hányadszorra? –, de a kolompjuk most mintha a Beszterce alól szólna. Hát a lélek nagy batyuját, melyet századok kötöttek, ki hozza föl az új partra a balladás azelőttet? Jön egy tutaj a Besztercén, kormányosa, mint a Csalhó; jön a lélek batyujával, jön az örök ember-Csalhó. Jön a tutaj… S majd a késő unokák is nyájak jámbor kolompszavát hallják ki az óceánok morajából.