A tenger

Nagy ember a tenger,

nagyon nagy.

Minden gondolat

súlya, mélye

súlyosul, mélyül

hozzá mérve.

Emberként él, emberként érez:

nincsen fogható erejéhez.

Láttam, hajnalban

a napot égre emelte.

Izzott az óriás kerék,

szinte sisteregve

hányta tüzét a hullámokra,

s ő, a tenger-ember, higgadtan

a horizontra pászította.

S aztán, mint egy nagyapó

fecsegett, magyarázott,

mikor ölébe hulltak a hálás,

ujjongó sirálysikoltások.

Van derűje, van humora.

Hangja némelykor nagydob,

máskor fuvola.

Nyugalma is emberi,

szelíd nyugtalanság;

bőszült ember,

hogyha felbosszantják.

Ó mennyire ember!

Nem békül,

csak a magaszabta renddel.

A partja,

milyennek ő akarja. –

Nem a hajókért van,

a hajók születtek érte,

s belevész, ki másképpen remélte.

1956. július 10

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]