Dél keresztje alatt
Dél-amerikai véreimnek szeretettel
Invokáció
| Nagyasszonyunk hazánk reménye |
| bús nemzeted csekély paránya |
| mint a pusztában a zsidókat |
| hajdan az Úr vezéreld óvjad |
| segítsd a nyelvben bujdosókat |
|
A folyók közt
| ebből a tájból csak a szél |
| sáncmartoknak de már a sás |
| nem olyan mint az otthoni |
| füvek fák nevét nem tudom |
| s az ismeretlen csillagok |
| úgy állok itt e délbarokk |
|
| kételkedőn is arra vágyom |
| hogy valaki ne földi szem |
| elébe kelljen egyszer állnom |
| mondják persona non vagy grata |
| s vannak miket nem bízhatok |
| se testvérre se jóbarátra |
| itt volna most az alkalom |
| innen szinte egedbe látni |
| miként volt s lészen ezutáni |
| életem mert félő hogy holtan |
| észre se veszed majd hogy voltam |
|
| ki annyi poklot járt a földön |
| szörnyű kínok közt nyűgölődöm |
| nem a halálban még előtte |
| amelyben részeltetsz uram |
| isten báránya hiába vetted |
| rózsája hervad s nem virít |
|
| s nemcsak engem a nyelvet is |
| mely ezerévig áldva zengett |
| tekintse érdemét kegyelmed |
| ne rostálják ki mint a konkolyt |
| adj rá reményt mint a lecsonkolt |
| testrész szemétre nem kerül |
| én látom itt mi minden sorvadt |
| bélyegét az elkárhozóknak |
| süsd rám semmint a hódolat |
| igájában mint nyelve-volt |
|
| abból mi megtörtént velünk |
|
| hó hull el kellett jönnie |
| olyan közömbös mint a hold |
| nem érdekel már hogy mi volt |
|
valahol mintha valami nyilna |
|
virága csönd álom a szirma |
|
|
Bogotai bagatellek
| elénk állt két mogorva úr |
| hogy beszélünk dörrentek ránk |
| mondtam nekik hogy magyarul |
|
| ha nem tudunk spanyolul hát |
|
| farzsebükből pisztoly villant |
| s orrunk előtt bádog-jelvény |
| bármelyik más művelt nyelvén |
|
| papírt kértek és pattogtak |
| mint a kecskebab a deszkán |
| karon-markolt a két buzgó |
| konkvisztádor-vérű hispán |
|
| ha szükségük van két rabra |
| ne a nyelvünk – öltöttem ki |
| a csuklónkat verjék vasba |
|
| s káromkodtam egy huszárost |
| ettől aztán békén hagytak |
|
| ingyen még egy szép gerezdet |
|
|
|
Koszorú
|
Simon Bolivar és San Martin emlékének
| s ha nincs kiút hullatni vért |
|
| gyanútlan jöttem mint simon |
|
| hát viszem egy-két stációt |
| a megkorbácsolt krisztusért |
|
| s megvetek minden protokollt |
| és minden kincstári babért |
|
| kiköptem ha nyelvemhez ért |
|
| nem haragszom már semmiért |
|
| szabadság ó te nem remélt |
|
| gyolcsoddal hogyha meghalok |
| törüld le ajkamról a vért |
|
|
Románc
Federico García Lorca elpattant húrjaira
szerezte egy magyar vándorénekes
| fél szárnnyal a vizet szántva |
| míg a lagunák közt rálelt |
| komorult a földnek zöldje |
| föld az éggel kék a zölddel |
|
| míg egy kisded megszülethet |
| hogy maradjak viskóid közt |
| ittam fényed kéked zölded |
|
| fölszállóban már úgy rémlett |
| mindegyikben mintha egy-egy |
| jaj elválnunk miért kellett |
| magadhoz mért nem öleltél |
| cserébe mit vágyton-vágyok |
| ilyen bolond ki szerelmes |
|
| s ittalak még színed fényed |
| itt a deres kárpátok közt |
| csak lézengő halvány mása |
| kél és nyugszik emlékeztet |
| az egyszer-volt ragyogásra |
| kékje zöldje víznek égnek |
| nem gyógyít ki az idő sem |
|
|
A clevelandi Kossuth-szobor
| és jönne szembe, vagy csak |
| mi megyünk? Lélegzését is |
| hallani vélem, s csak áll, |
| másikkal kardjához kapva, |
| eszméi madárijesztőjeként |
| az eszeveszetten száguldó |
| hallom, hogy mit. Intenék, |
| de már nem látom, velem is |
| robog a kocsi. Szégyentől |
| ég az arcom: valamit tenni |
| kéne: egy fölmentő sereget! |
| egy bátor századot – o, yes! |
| egy méltó századot – o, yes! |
| mégiscsak atyánk, vezérünk, |
|
Dél keresztje alatt
| tüzet rakni éppúgy térdel |
| mint a hargitán a pásztor |
| itt a göncöl jön föl este |
|
| itt a göncöl jön föl este |
|
| talán még boldog is voltam |
| a gitárszót most is hallom |
| itt a göncöt jön föl este |
|
| ó te istenáldott földrész |
| lenn vagy – a szemem rád fölnéz |
|
|
|