Dél keresztje alatt

Dél-amerikai véreimnek szeretettel

 

 

 

 

Invokáció

Nagyasszonyunk hazánk reménye
tekints a déli féltekére
bús nemzeted csekély paránya
ítélve örök árvaságra
zokogva esd
mint a pusztában a zsidókat
hajdan az Úr vezéreld óvjad
segítsd a nyelvben bujdosókat
s vezesd a vándorénekest
 

1983

 

 

 

A folyók közt

(Entre rios)
 

1

ebből a tájból csak a szél
az alkonyi szél ismerős
ahogy az útmentén eregél
s nekihasal a vizenyős
sáncmartoknak de már a sás
vagy sáté-féle valami
ahogy a szélben dudorász
nem olyan mint az otthoni
füvek fák nevét nem tudom
s az ismeretlen csillagok
tekintetével magamon
úgy állok itt e délbarokk
éjszakában mint akinek
már halottai sincsenek
 

2

megítélsz-e majd istenem
kételkedőn is arra vágyom
hogy valaki ne földi szem
elébe kelljen egyszer állnom
ne ügynökök ne vámosok
mondják persona non vagy grata
s vannak miket nem bízhatok
se testvérre se jóbarátra
itt volna most az alkalom
innen szinte egedbe látni
tőled volna jó hallanom
miként volt s lészen ezutáni
életem mert félő hogy holtan
észre se veszed majd hogy voltam
 

3

ki annyi poklot járt a földön
hihet-e másvilágiban
szörnyű kínok közt nyűgölődöm
s az igazi még hátra van
nem a halálban még előtte
amelyben részeltetsz uram
a fölbújtott káinok ökle
mikor majd arcomba zuhan
isten báránya hiába vetted
magadra világ vétkeit
hiába ha a szeretetnek
rózsája hervad s nem virít
hiába minden áldozat ha
kiszemeltél a kárhozatra
 

4

s nemcsak engem a nyelvet is
mely ezerévig áldva zengett
de ha vétkezett volna is
tekintse érdemét kegyelmed
ne rostálják ki mint a konkolyt
a szemenszedettek közül
adj rá reményt mint a lecsonkolt
testrész szemétre nem kerül
én látom itt mi minden sorvadt
el néhány évszázad alatt
bélyegét az elkárhozóknak
süsd rám semmint a hódolat
igájában mint nyelve-volt
indián legyek hódolód
 

5

fehér pillangók függönye
öleli körül a tüzet
vízesés morajlik ide
mint egy mennyei ütközet
halni készülő öregek
arcáról ismert nyugalom
simítja végig a vizet
s megérinti a homlokom
elülről kéne kezdenünk
de semmit sem felejteni
abból mi megtörtént velünk
s élni élni az édeni
bűntelenségű elemek
társaként örök életet
 

1984

 

6

1985 karácsony
(itthoni változat)
fehér pillangók függönye
öleli körül a tüzet
hó hull el kellett jönnie
a se veled se nélküled
olyan közömbös mint a hold
vagyok ki voltam valaha
nem érdekel már hogy mi volt
ne lenni többé ne soha
káromkodáshoz nincs erőm
imádkozáshoz nincs imám
fekszem patyolat lepedőn
mint édesanyám oldalán
 
valahol mintha valami nyilna
 
virága csönd álom a szirma

 

 

 

Bogotai bagatellek

 

1

alig mentünk félutcányit
elénk állt két mogorva úr
hogy beszélünk dörrentek ránk
mondtam nekik hogy magyarul
lett erre nagy ribillió
kevertem a szót hiába
ha nem tudunk spanyolul hát
miért jöttünk bogotába
farzsebükből pisztoly villant
s orrunk előtt bádog-jelvény
dadoghattam én a világ
bármelyik más művelt nyelvén
papírt kértek és pattogtak
mint a kecskebab a deszkán
karon-markolt a két buzgó
konkvisztádor-vérű hispán
ráütöttem a kezükre
ha szükségük van két rabra
ne a nyelvünk – öltöttem ki
a csuklónkat verjék vasba
s káromkodtam egy huszárost
ettől aztán békén hagytak
de kísértett egész este
árnya a két rémalaknak
az indián szőlőárus
tanúja a jelenetnek
ráadott a font szőlőre
ingyen még egy szép gerezdet
 

2

pompás székesegyház
barokk katedrális
drágakőből rakva
benne az istálló
színarany a jászol
szelíd-szavú jézus
jámborságra intő
ostorodtól már a
kufárok nem félnek
kelj föl kicsi jézus
az arany szalmáról
kattintsd el a benti
villany-örökmécsest
s térdelj ki a templom
eresze alá a
poncsóban didergő
indián vénasszony
alkalmi kis tüze
mellé melegedni
 

1983

 

 

 

Koszorú

Simon Bolivar és San Martin emlékének

 
valaki engem kiszemelt
valamire valamiért
hullatni verejtékemet
s ha nincs kiút hullatni vért
sorsomat én nem tudhatom
a célom is tétova vélt
gyanútlan jöttem mint simon
a cirénei jődögélt
vállamra tették cipelem
hiába kérdezném miért
van aki röhög s irigyem
van aki űz van aki félt
hát viszem egy-két stációt
a megkorbácsolt krisztusért
s megvetek minden protokollt
és minden kincstári babért
a közönyöst a langyosat
kiköptem ha nyelvemhez ért
ha utálnak hát szidjanak
nem haragszom már semmiért
ó te annyiszor megdalolt
szabadság ó te nem remélt
gyolcsoddal hogyha meghalok
törüld le ajkamról a vért
 

1983

 

 

 

Románc

Federico García Lorca elpattant húrjaira
szerezte egy magyar vándorénekes
keresgélt a repülőgép
fél szárnnyal a vizet szántva
míg a lagunák közt rálelt
a parázsló betonsávra
domborodott az ég kékje
komorult a földnek zöldje
mikor a gép alázökkent
fújtatva és dörömbölve
húzta a sok kis cölöpház
maga alá az árnyékát
rezegtek mint a bazári
fölhúzható bádog-békák
föld az éggel kék a zölddel
borult össze elalélva
szerelemtál részegülten
betűzgettem cartagena
delet ilyet soha én még
napot soha még így égni
hol a bokor víz és viskó
s még a beton is érzéki
félórát ha voltam nálad
míg egy kisded megszülethet
ameddig egy ismeretlent
elföldelnek elfelednek
kísértésbe szédítőbe
estem véled szerelembe
hogy maradjak viskóid közt
mindenkitől elfeledve
ittam fényed kéked zölded
a géphez gurított létra
tetejéről félórára
enyém voltál cartagena
fölszállóban már úgy rémlett
vityillóid rezegtetve
mindegyikben mintha egy-egy
szerelmespár ölelkezne
jaj elválnunk miért kellett
magadhoz mért nem öleltél
minden évszakom azóta
hóval borított hideg tél
egy napodért éjszakádért
cserébe mit vágyton-vágyok
adtam volna üdvösségem
az örökkévalóságot
ilyen bolond ki szerelmes
érzi hogy a szíve béna
belémsajdult sose látlak
többé viszont cartagena
s ittalak még színed fényed
amennyi talán elég lesz
itt a deres kárpátok közt
a közelgő öregséghez
hol a nap is a tiednek
csak lézengő halvány mása
kél és nyugszik emlékeztet
az egyszer-volt ragyogásra
ó a kéked ó a zölded
kékje zöldje víznek égnek
karib-tenger tüneménye
a neved is belémégett
nem gyógyít ki az idő sem
azon kapom magam néha
félhangosan szólongatlak
cartagena cartagena
 

1983

 

 

 

A clevelandi Kossuth-szobor

Mintha most érkezne ő is
és jönne szembe, vagy csak
mi megyünk? Lélegzését is
hallani vélem, s csak áll,
mosolyogni-valóan
divatjamúlt öltözékében,
soványan s boldogtalanul
lendíti fél karját, s a
másikkal kardjához kapva,
nem kardjára ütve – áll:
eszméi madárijesztőjeként
az eszeveszetten száguldó
gépkocsik tömkelegében.
Talán kiált, de nem
hallom, hogy mit. Intenék,
de már nem látom, velem is
robog a kocsi. Szégyentől
ég az arcom: valamit tenni
kéne: egy fölmentő sereget!
– o, yes! vagy legalább
egy bátor századot – o, yes!
egy méltó századot – o, yes!
egy századot legalább,
mégiscsak atyánk, vezérünk,
– o, yes! o, yes!
egy hős, egy ember.
S jól tudom, hogy ezer
Damjanich se – o, no! –
vágjon bár élete árán
utat a dübörgéstől
rezgő talapzatig.
O, no!
Soha.
 

1979

 

 

 

Dél keresztje alatt

az indián és a néger
tüzet rakni éppúgy térdel
mint a hargitán a pásztor
számolni ujjain számol
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje
a poncsónak nincsen ujja
ritkán telik mégis újra
rojtosul a rojtja rongya
kigyérül akár a condra
különbség ha van az égen
itt a göncöl jön föl este
fölöttük a dél keresztje
egy útmenti fogadóban
talán még boldog is voltam
rióból murryba tartón
a gitárszót most is hallom
más a dallam egy a nóta
itt a göncöt jön föl este
odalenn a dél keresztje
ó te istenáldott földrész
lenn vagy – a szemem rád fölnéz
érett banán az újholdad
íve akár a sarlónak
nézem hosszan vágyakozva
ha feljön a göncöl este
szívemen a dél keresztje
 

1983

 

 

 

[ Digitális Irodalmi Akadémia ]