Kakukk

Nem szeretem a kakukkmadarat,
mert folyton-folyvást egyet hajtogat:
kakukk, kakukk, kakukk.
Mintha az erdő egyesegyedül
az övé volna, szégyentelenül
fújja a magáét: kakukk, kakukk.
Túlkiabál minden más madarat,
csak harsogja a nyári ég alatt:
kakukk, kakukk, kakukk.
Ő mondja meg, hogy meddig élhetek,
kisajátít idegen fészkeket,
abba tojik a szemtelen kakukk.
Hallgat az erdő, bölcsen bólogat:
szeretni kell mindenegy madarat,
akkor is, ha kakukk.
Hatalmas az ég, végtelen a nyár,
s ideje a kakukknak is lejár,
elnémul, bereked.
És újra hallod majd a cinegék,
pintyek, rigók kedves kis énekét
s a locska verebet.
[ Digitális Irodalmi Akadémia ]