Pergamentekercsekre

1 én a fáraó írnoka ezennel kijelentem bár kényszerítettek soha semmit se szépítettem utáltam mit a hivatal naponta rámrótt packázásaival a gyáva előljárót s mert szóval szólnom nem lehet s mert törvény sincs mi védene kivághatják nyelvem a számadások szélire versekbe szedtem amiket le kellett volna nyelnem   2 a fáraó nem hallgatott a geométerekre maga döntött s az alapot túlméretezte aki tehette megszökött hiába hajcsárolják a népet a felügyelők rabszolgákat a szolgák nem jön össze a mű pedig az idő egyre sürget a munkát már csak mímelik az arra kényszerültek bőrük akár a pergamen melyre írom az énekem   3 olykor ha nem néztek oda arról is maszekoltam ami a való s a csoda közötti félúton van egy boldogtalan szárnyanincs madárról kinek párja egy áhított de lábanincs égi madárka egy virágról nem ismerem csak az illatát érzem arról amiben idelenn s odafenn se lesz részem arról ami már szerelem s még nem bánat egészen   4 írónádamat leteszem mintsem vályogból sziklát hazudni legyek kénytelen vakuljon ha vakítják s higgye hogy véghezvihető s törvénye szerint élnek a kéjt csak kínzásban lelő alattomos heréltek és hallgassa az éjben hallgassa hogy zokognak hallgassa örök ébren hallgassa hogy jajongnak a nagy mű érdekében szülésre parancsoltak   5 írónádamat letevém és elfújtam a mécset időm egy imbolygó tevén a sivatagnak léptet ami belőle mérhető becsülettel kimértem most elhagy engem az idő elporoszkál se érdem se fortély soha vissza nem hozhatja mit a teve visz ennyire tellett istenem szikkadok holtraváltan egy elfuserált piramis fullasztó árnyékában 1985