Fecske nélkül szálló alkonyatban
| Elsüllyedt a jegenyék árnyéka is már. |
| Ó, éjszakába feneklő kajakok! |
| Gyalog kell menned, fogd ezt a pislán |
| hunyorgó-füstölgő csillagot, |
|
| vezessen és, ha kialszik, dobd a tóba, |
| – sötétben is megleszek reggelig – |
| iszapba, hínárba burkolózva |
| odalent majd gyöngyöt könnyezik. |
|
| Sóhajt a víz, a jegenyék megborzongnak, |
| szitálni kezd a bánat s tán az eső; |
| míg keresgélem a marasztaló szókat, |
| sarjad a csönd és eget-földet benő. |
|
| Már a fecske nélkül szálló alkonyatban |
| éreztem, kedves, hogy nélküled |
|
|
|