Kötetben meg nem jelent versek
Naplótöredék
| nem ilyen fényre vágytam én, |
|
| Ne fújd, ne fújd el őszi szél, |
|
| Ó isten, isten, hogyha vagy, |
|
Kolozsvár, 1956 okt. 25. éjszaka |
|
Most elképzelem
| most elképzelem milyen jó is volna |
| ha kicsit szuszogósan is kimenni |
| kisétálni a tavaszodó dombra |
|
| csak ülni a volt kereszt helyén némán |
| nézni a várost s nem törődni hogy |
| a város visszanéz-e énrám |
|
| lehunyt szemmel ellátni oda túlra |
| hol antonio machado tanár úr |
|
|
Fecske nélkül szálló alkonyatban
| Elsüllyedt a jegenyék árnyéka is már. |
| Ó, éjszakába feneklő kajakok! |
| Gyalog kell menned, fogd ezt a pislán |
| hunyorgó-füstölgő csillagot, |
|
| vezessen és, ha kialszik, dobd a tóba, |
| – sötétben is megleszek reggelig – |
| iszapba, hínárba burkolózva |
| odalent majd gyöngyöt könnyezik. |
|
| Sóhajt a víz, a jegenyék megborzongnak, |
| szitálni kezd a bánat s tán az eső; |
| míg keresgélem a marasztaló szókat, |
| sarjad a csönd és eget-földet benő. |
|
| Már a fecske nélkül szálló alkonyatban |
| éreztem, kedves, hogy nélküled |
|
|
Begykő
| mint a fényes begykövekkel |
|
| egyenként mind megsiratni |
|
|
Vigasz
|
Feleségemnek
| tanító
házaspár jövedelme |
|
Zelk Zoltán meghalt
| korlátot kerítést áttörve |
|
|
Széttapsolt hexameterek
| még a halotti beszédek is |
|
Távirat
| csákányosok lánctalpas földgyaluk |
| rohamoznak reszkető kis falut |
| dől
a kémény menekül a kuvik |
| ÁLLÍTSÁTOK MEG ARTURO UIT! |
|
Magyar históriai pillanatokra
| vajon ha koppány úr a győztes |
| vajkot ki ha magyari nőt vesz |
| asszonyául s nem hozza be |
|
| irtva már-már a nyelvet is |
| nem hittünk-e vajon hiába |
| ha bennünk az isten se hisz |
|
| ha folyton folyvást önerőből |
| kell újra s újra kezdenünk |
|
| vajon ha istván visszahőköl |
| vagy mégis volna küldetés |
|
|
|
Lőrincze Lajos emlékének
| és ezerszer áldott ki által |
| akár a szív fölött a vért |
| szembefeszült a másvilággal
|
|
| meg akkor váltódott e nép |
| és küldetését akkor kapta |
| magyarul hulltak a halottra |
|
| hazánkká akkor lett örökre |
| ez a sokszor ege-se-földje |
| töredékes nyelvünk-honunk |
|
| léptünk a nyitott síron átal |
| mondván por és hamu vagyunk
|
|
|
|
Rövid fohász
| ne végy munkába pihentess még |
|
| idő kell a szelíd csodákhoz |
| nem mindegy uram tudhatod |
| hogy utódom áld-e vagy átkoz |
|
|
Hallucináció
Petőfi székelykeresztúri szobrának leleplezése után
| miután a szobrot nagy tapsok |
| közepette leleplezték s az |
| elvonuló hivatalosságoknak utat |
| engedve közelebb nyomult a |
| kordonon kívül szorított nép |
| hogy ne csak tekintetével de |
| vegye bronzba-öntött nagy fiát |
| menjetek haza suttogta valaki |
| mintha maga a szobor suttogta |
| volna menjetek menjetek ne |
| tekintsetek föl reám járjatok |
| lesütött szemmel előttem mindaddig |
| amíg tekintetünk nem találkozhat |
| most menjetek haza békességgel |
| oszoljatok oszoljatok oszoljatok |
| kapkodtuk a fejünket hogy honnan |
| ez a hang de az ünneplőbe öltözött |
| rendőrök csak mosolyogtak és |
| tréfálkozva kötötték szakszerű |
| kordonként feszülő köteleket |
|
Elektronikus bumeráng
|
Kelemen Árpádnak és Imets Máriának
| olyanformán mint ádámot az úr |
| fölruházza-e a ruhátlanokat |
|
Egy fenyőfára
| strázsált mint a Megváltó |
|
| zord telek hosszú Golgotája |
|
| ledöndült és fekszik a tiszta |
|
|
Az ismeretlen költő emlékszobája
| az ismeretlen költő emlékszobáját egy vidéki fogadó alkalmi bérlője |
| eszelte ki nyilván az annyit emlegetett ismeretlen katona szolgált |
| mintául becsületére legyen mondva nem is titkolta az écesz ötletadó |
| géber kilétét amikor megtörtént a fölavatás hihetetlen hogy a mi |
| gyönyörű vidékünk mely annyi ismeretlen hőst adott hol ennek hol |
| annak a hazának éppen költőt ne termett volna hosszan tartó lelkes |
| taps viharzott itt-ott még könnyek is csillantak hihetetlen sőt lehetetlen |
| még nagyobb és még hosszabban tartó taps dübörgött ezért hát úgy |
| gondoltuk jól gondolták rikkantott közbe a vidék egyetlen de sajnos |
| ismert alkalmi rigmus faragója a suszter a hatóság az idegen forgalom |
| föllendülése reményében szemet hunyt a különös hóbort fölött de |
| ebben már a tárkonyos levesnek s a finom bárányflekkennek is volt |
|
Tojáshéj-fölirat
| kezdem szégyellni a nevem |
| mert mint a halál kitakar |
|
| között lenni már nem tudok |
|
|
Metszet
|
…És darvak szárnya mozdul vállamon
ARGHEZI-DSIDA
|
| nyárvégi tarlón szemelgető |
|
| halkabbra fogják a hars vizek |
| kígyózza szívem az őshideg |
| mint egy plasztik-katéter |
|
| Dérverten állok egy régi sor |
| sajdulnak csontomig amikor |
|
|
Két makáma
ha a régiók ból ha zavagonírozott légiók akiket otthon nemhogy otthon de még egy hideg-rideg
kivénhedt sivár vén kaszár nya se vár akiket nem véd sem isten sem király ha a régiók ból ha
zavagonírozott légiók egyszer csak azt mondják elég volt a beszéd ből és föl kerekednek útnak indulnak
császárt vagy akár cárt keríteni maguknak s ha a zéppen másnapos elnök zsebében netán egy kapitány
egy százados vagy ha egy napóleonosra sikeredett hadnagyocska vagy isten ments ilyen is volt már egy
furcsa bajszú káplár az éppen másnapos elnök zsebében megtalálja rálel
arra a bizonyos kulcsra s ha felhők fölé szabadítja mind a kurta mind a közepes mind a hosszú
hatósugarúakat s ha alattuk a nagy keleti fagy rászakad rázúdul a keleti tél erre a hervatag mégis-mégis
gyönyörű szép fél közép-kelet-dél-nyugat európára ha majd asszonyod leányod unokád testének esnek
krisztus öt vérző sebére kérve kérdlek mielőtt megölnének testvérem lősz-e ölsz-e |
most civil van civil a társ civiltárs civil a dal civildal civil a lom civiltársadalom és benne persze
másság nem egyenlők és egyenlőbbek egyének és egyénebbek ássák egymásnak a jól kitervelt kifundált
vermet hát ne legyen egyen csak forma a mundért ne hordja senki fia-borja ha nem akarja nem muszál
hacsak be nem zupál civil szanitéced leszek nem vitézed az ám hazám közös lónak túros volt a marja
aki bírja marja az a fontos eresszen a búza de a szegény embert még az ág is húzza nahát legalább lesz
amire felkötnie magát a terhek irgalmat nem ismernek nehéz mondja akinek gondja is összkomfortos
nehéz nehéz akadjon fel midőn a fára néz ez csak afféle idézet-átok ilyet én senkinek sem kívánok mert
önnön szegény fejemre visszaszállhat s előbb mint e század végső pontjára hág és az sem biztos hogy
megújul a világ mert hihetsz-e annak ki fűtve lakhat öt szobát egy most éppen kihűlőfélben lévő
hegyiházban akárcsak én hattyúdalát zümmögő s fáradt őszi légyre vadászgat szarvasbőgésnek idején |
|
Négy félbarna sor
| magyarok ne magyarkodjatok |
| cigányok ne cigánykodjatok |
| magyarok ne cigánykodjatok |
| cigányok ne magyarkodjatok |
|
Váratlan sárga
Márkos András Unerwartetes Gelb c. képe alá
elegyes rímekkel gépi betűkkel
tizennégy sor legfönnebb tizenkét cicero
| hanyatt esett egy Té betű |
| s lettem váratlan négyezer |
|
Töredék
| …talán az őserdők a dzsungelek |
| talán a tajga néhány foltja még |
| vagy talán a sokat megért magányosak |
| a cirbolyák a cédrusok de nem |
| őket irtjuk ki elsőül és teljesen |
| mint konkurens lábonállókat |
| talán valamelyik alacsonyabb- |
| rendű növény alsóbbrendű faj |
| az emberutánihoz igazodni |
| de a fölszabadult mérgek az |
| részecskék ez az egész rák- |
| jegyében senyvedő bolygó még |
| mindenségnek ebben a parányában… |
|
Nagycsütörtökön
| nagycsütörtökön már kora délután odébbállnak |
| a vacsorát már ki-ki a maga nem föltétlenül |
| családi körében költi el nagycsütörtökön |
| már kora délután meglép aki csak teheti |
| nincs idegünk már a közös szorongáshoz |
| a közös de a külön-különi megszégyenítéshez |
| sem a kálvária a kivégzés ceremóniájához |
| ha legalább élőben menne mint minden este |
| a megváltott és meg nem váltott világ |
| minden híradójában latrok százai ezrei |
| mentődnek föl naponta pilátusok légiói |
| mossák a kezüket nyilvánosan és közben |
| elégedetten mosolyognak bele egyenesen a |
| kamerákba csak az üzenetrögzítőkre hagyat- |
| kozhat nagycsütörtökről nagypéntekre virra- |
| dólag a megváltás dolgában bizonytalankodó |
| ki kell hétvégéztetni a fejekből az áldozat- |
| hozatalnak azt a deprimáló hogyismondjákját |
| ki kell hétvégéztetni no szia majd húsvét után |
| locsolkodni ugyan már kinek van ebben a mai |
| rohanó világban divatjamúlt a folklór |
| a föltámadást hétfőtől kezdve mindenki már |
|
Aztán
| lassan az árnyak nőni kezdnek |
| fehéren mint valami nyírfák |
| ahogy azt már régen megírták |
|
| előbb megköt a fény egy régi |
| ablakra jégvirágul-dermed |
| lyukat lehelni rá a gyermek |
|
| eloson a számlap lefittyed |
| olyan lesz-é milyenné hitted |
|
|
Ahogy
| ahogy tenyered homlokodra |
| ellenzősíted meg-megállva |
| meg-megszállsz egy-egy éjszakára |
|
| ahogy az üres polcra bámulsz |
| s nem hiányoznak már a könyvek |
| ahogy reggelente az ágy húz |
| és nem-fölkelni volna könnyebb |
|
| ahogy otthonod még hiányzik |
| ahogy a szó is el- s kivásik |
| az otthonokban most lakás van |
|
| ahogy nyelved a rímre rájár |
| mint ujjaid a billentyűkre |
| ahogy foncsorosodva már-már |
| arcod lesz tükrödnek a tükre |
|
| ahogy a tűznek csak a korma |
| senki senkinek számadással |
| s a múzsa markát tartva házal |
|
| ahogy az ismerőst felejted |
| s az ismeretlen ismerősül |
| ahogy a rég magadba-rejtett |
| titok veled öregszik őszül |
|
| ahogy az isten észrevétlen |
| beléd épül minthogyha volna |
| vagy a ház és annak lakója |
|
| ahogy az erek mint a húrok |
| aztán csak száll elszáll a lélek |
| vagy sortűz nyomán tova surrog |
|
|
Távolodóban
| már a betűk is megkívánnak |
| félkarnyújtásnyi távolságot |
|
| heggyel az ég egybemosódik |
| és kezded el-elhagyogatni |
| fontosnak vélt vinnivalóid |
|
| látod a foszló láthatárt is |
| osztogasd szét amid maradt |
| ingyen is átvisz ha ki átvisz |
|
| s hátra ne nézz kiket szeretsz |
| mendegélnek akaszd a fára |
| üresen maradt tarisznyádat |
|
|
Mintha csak tréfa
| lett volna amolyan farsangi |
| olykor vaskos is volt talán |
| esztéta nevettünk tiszta szívből |
| nagyokat és szorongtunk szivbe |
| markoló kegyetlenségei láttán |
| vagy ha éppen a bőrünkön éreztük |
| hogy ennek már fele se tréfa |
| nem babra megy nem babra ment |
| az életünk és csak bőgő majom |
| akikre titkon nyelvet öltött |
| akiknek a háta mögött szamár |
| fület mutogatott az aki nem volt |
| abban az egész micsodában |
| előljárók meg kiváltképpen |
| középen lapulókká majd egészen |
| hátul kullogókká válni hogy aztán |
| amikor jött a nagy hátraarc |
| megint előljárókká váljanak |
| helyzetüknél fogva mert hát ők |
| tudták hogy az egész csak tréfa |
| tréfa volt életre szólóan sőt az |
| időközben elbukottak elhunytak |
| esetében síron túlig tartóan |
| és most itt vagyunk ahonnan elin- |
| dultunk bekötött szemmel vissza- |
| érkeztünk hihihi oda ahonnan |
| elindultunk csak éppen az |
| életünk telt el időközben az a hegy |
| nem is hegy volt hanem csak egy |
| felhő mert csak egy hegy megy |
| szembe jön egy másik hegy |
| ugye milyen tréfás weöres-vers |
|
Nóta
|
A címetadó T. Sz. Z-nek szeretettel
|
Valaki jár a fák hegyén
| ki gyújtja s oltja csillagod |
| csak az nem fél kit a remény |
| már végképp magára hagyott |
|
| meggyújt-e akkor még az én |
| tüzemnél egy új csillagot |
|
| vagy engem is egyetlenegy |
| s nem villantja föl lelkemet |
|
| mondják úr minden porszemen |
| mondják hogy maga a remény |
|
|
Útravaló ének
| Tavasz jöttén a kis patak |
| kikukkint s nyomban kiszalad |
| Cincogat szaglál szimatol |
|
| és fölbiggyeszt – hamár egér – |
| Térül-fordul s már szembejön |
|
| és azt se mondja köszönöm |
|
| hogy jutna bár egy résnyi |
|
|
|