Krónikás ének
ezerkilencszáznyolcvannyolc januárjából
Szatmárnémetiben zúgnak a harangok
Gellért Sándor gallérjára
most varrják a tiszti rangot
Filep Margit patyolatban
Bán Anna fehérben
Magoss Juliánna
talpig feketében
Fújja az öregek kórusa a zsoltárt
olyanformán mintha fújná
áradón a holtág
az a szép ukrán nő
tán az égi sztyeppén
fésülgeti hosszú haját
katonája közeledtén
Vesszük a koporsód két petrencerúdra
szegény talpasoknak ilyen
ágyútalpra futja
a négy vivő-férfit
négy keréknek hinnéd
mintha magát a boldogult
Toldi Miklóst vinnék
Kezük-lábuk lefagy a tisztelgő szóknak
mint hajdan a hómezőn az
elmaradozóknak
kettőbe tört penna
szikkadt kalamáris
zsandárszemek vizslatják a
koporsódeszkád is
Vajon kitől félnek tőled-e vagy tőlünk
akik még itt valahogyan
valameddig élünk
beomlik a tető
a szürke ég boltja
ha a könyvek oszlopát is
kiverik alóla
Fűzzük a kötelet eresztünk a sírba
megcsikordul a mennyei
vár fölvonóhídja
Balassi kupát tölt
s a lombtalan sírkert
öléből felölel
Szenczi Molnár Albert
Messziről szólnak a szatmári harangok
Gellért Sándor gallérjára
fölvarrták a tiszti rangot
[
Digitális Irodalmi Akadémia
]