Az eb és a szamár

Lekonyult füllel, lába közé húzott farokkal

kutyagolt az ösvényen a kutya lógó orral.

Ment, mendegélt bújában, árkon és bokron által

s találkozott magával

a nagyságos szamárral.

„Hát neked mi bajod, orrod mért lógatod?

Búsnak látszol, koma.”

„Annak – válaszolta a kutya –,

mivel az oroszlánt szolgáltam mostanig,

de oly gorombán

bánt velem az oroszlán,

hogy végül is meg kellett szöknöm tőle, pedig

ha nem lelek új gazdát, az állam fölkopik.”

„Hát csak ez a bajod? ezért búsulni kár,

új gazdád itt vagyon – derült föl a szamár.

Szegődj hozzám, meglásd, meg nem bánod, koma,

jó koszt és jó alom,

minden lesz, fogadom,

semmi gondod s nem is kell dolgoznod soha.”

„Válaszul – szólt az eb – csak ennyit mondhatok:

Szolgálni bárkinél is keserves egy dolog,

de annál nagyobb szégyen nem is lehet, ha már

szolgálnod kell, s a zsarnok fölötted – egy szamár.”