Ül a tél a hegy tetején

Ül a tél a hegy tetején. Fehér kucsma van a fején. A hátán meg fehér suba. Készülődik a faluba. Tápászkodik, fölkel s jövet fehér terveket szövöget. Szórja, hinti, hol elhalad, két marokkal a friss havat. Fehéredik domb és lapály. Olykor-olykor a tél megáll. Gondos gazdaként széttekint, aztán munkába fog megint. Ahol kilátszik a vetés, vet oda egy marokkal, és mire a mi falunkba ér, mögötte már minden fehér. Egy kicsit még tipeg-topog, befagyasztja a patakot. Lepihen és a szürkület csöndjében füstöt ereget.