Tél derekán

Összenőtt a föld az éggel, csupa fehér, csupa szürke. Ég és föld közt oszlopokként feszül a kémények füstje. Farkasordító hideg van. Csattog a fagy, mint a fejsze. Kibújni a jó melegből kinek volna kedve, mersze? Szégyen volna mégis-mégis egész nap bent rostokolni: mire való a jó csizma meg az a sok meleg holmi? Lám, a varjú milyen bátor, se csizmája, se bundája, mégis kiült károgni a fehér lombú diófára.