Kilenc kecske

Kilenc kecske jön me-ke-ke, talárjuk talpig fekete. Állukon hegyes kis szakáll, szemük meg ide- oda jár. Jönnek méltóság- teljesen, koppan a körmük csendesen. Legelöl lépdel Ághegyi, aki a többit vezeti. Mögötte mindjárt Nyájesze, aki vigyáz a többire. Harmadiknak jő Háncsoló, negyediknek meg Rügyfaló, majd káposztaföldek rettegett Káposztási-ja lépeget. Hatodik: Bokrász, s hetedik: Tilosi, róla mekegik, hogy nincsen az a kerítés, melyen átal ne szökne, és nincs az a védett csemete, mely ne lenne neki csemege. Utána Kajtár ódalog, az a hír járja róla, hogy farkas-kézben is mekegett s félfüle akkor ottveszett, félfüle árán szabadult, de az intésből nem tanult, és amikor csak teheti, a kecske-törvényt követi. Bokrász-szal, vagy csak egyedül sokszor órákra odaül, becserkészi a félhatárt, csinálva egyre kárra kárt. Még most sem fér a bőriben, nemhogy menne a többivel ő is méltóság- teljesen, szeme ott jár az ághegyen, kilép a sorból untalan kétlábra áll és boldogan el-elkap egy-egy levelet, rügyet, hajtást vagy ághegyet, mígnem az öreg Bakk-apó, az utolsónak baktató jól oldalba nem tiszteli s gorombán azt nem mekegi: vissza a sorba szemtelen. És ez hazáig így megyen. Otthon aztán a nyolc sutát megfejik. Csöndes jóccakát mekegnek, s illedelmesen kérődznek mind a fekhelyen.