Kecske

Nem jött az este haza a kecske. Hiába várta, hiába leste szegény gazdája, nem jött a restje. Erre a gazda dolgát otthagyta, és vesszőt nyesve kósza kecskéjét keresni kezdte. Ide belesve, oda belesve, itt is kereste, ott is kereste, de csak nem találta. Kiment a határba. Fekete volt az este, fekete volt a kecske; mindent, de mindent feketére feste a csillagtalan este. Ha ott lett volna, se találja… Ború szállott a gazdára. „Bizonyára kóbor ordas, éhes farkas lehetett veszte.” S drága kecskéjét sajnálni kezdte: „Drága kecske, jó kicsi kecske, volt tejecske, nincs tejecske, mennyit adott reggel, este, s gazdáját is hogy szerette!” Így kesergett hazáig a kecske nélkül maradt gazda. De egyszerre furcsa neszre lett figyelmes. Közelebb lépett a kerthez. S hát a halvány, akkor kelő hold világán látja, hogy a drága kecske fényes teste ágaskodik az ágakig. Egész este a gazda oltványait nyeste. „Megállj, kecske!” Így a gazda. Egyik szarvát megragadta, s a vesszővel, melyet nyesett, kecskéjének nekiesett. S nyeste, nyeste, és a kecske sírt, mekegett egész este.