Hallgat az erdő

Hallgat az erdő, csöndje hatalmas; mohát kapargat benne a szarvas. Mohát kapargat, kérget reszelget. Szimatol, szaglász, cimpája reszket: ura a két fül minden kis nesznek. Hallgat az erdő, csöndje hatalmas; kujtorog benne, éhes a farkas. Éhes a farkas, éhében vesz meg. Szimatol, szaglász, horpasza reszket: ura a két fül minden kis nesznek. Hallgat az erdő, kajtat a farkas; kérődzik csendben s fülel a szarvas. Hopp, most az ordas orrát lenyomja, s fölkapja menten: rálelt a nyomra! Szökken a farkas, megnyúlik teste, szökken, de éppen ez lett a veszte. Roppan a hó, s a száraz ág reccsen, ágyúlövésként hallszik a csendben. Roppan a hó, s a száraz ág reccsen, s már a szarvas sem kérődzik resten: ina, mint íjhúr feszül és pendül, teste megnyúlik: futásnak lendül. Nyelvét kiöltve lohol a farkas, messze előtte inal a szarvas. Zúzmara, porhó porzik a fákról, menti a szarvast csillogó fátyol. Horkan a farkas, nyüszít és prüszköl, nem lát a hulló, porzó ezüsttől. Nyomot vét. Kábán leül a hóba, kilóg a nyelve, lelóg az orra. Hallgat az erdő, üvölt a farkas. Kérődzik csendben s fülel a szarvas.