Fakó lovon léptet

Fakó lovon léptet, dünnyög, dudorászgat. Számbaveszi minden kincsét a határnak. Megnézi a krumplit, a tengeri táblát: messziről meglátszik, ha jól megkapálták. Aztán gyalogosan a kertekhez kószál: leng utána egy-egy ezüstfehér hajszál. S amint megy, a fákról alma, dió, körte, szilva, barack pottyan elébe a földre. Nézelődik az ősz – mert ki más is volna –, nézi mi lenne még végezni valója. S amint nézelődik, lát egy vetőgépet, és nekilát mindjárt a búzavetésnek.