Az okos kos

Lucskos, latyakos ősz vége volt, akárcsak most, mikor vásárra vittek egy kost. Szép nagy állat volt, fajtiszta racka, sajnálta is nagyon a gazda, de nem volt mit tenni, mivel a kos nem tudott viselkedni. Mindig tilosba járt, s volt úgy, hogy hetekig odahált, máskor meg naphosszat tekergett kedvére, (mint akinek nincs meg a leckéje), s mikor már rosszat gondolhattak volna, hogy most aztán vége: farkas vagy medve valami megette, csak előállt, mintha mi sem történt volna. Tűrt, tűrt a pásztor, aki egyébként jámbor ember hírébe állott, és még büszke is volt olykor a kosára, de egyszer csak megelégelte a dolgot. Tarisznyát vett a vállára, szarvon fogta a kost, és elvitte a szóban forgó őszi vásárra. Tetszett a kosnak a vásár, s hogy annyi újat láthat, kíváncsiságból szarvára is vett egy mézeskalácsos sátrat. Lett erre riadalom, lárma: – Vigyázzon, ember, a kosára, ha már nem tudta megnevelni! Erre a pásztor a kosnak, a kos a kalácsosnak, a kalácsok meg a földre estek. Kicsin múlt, hogy össze nem verekedtek. Aztán meg a garázda kos egy kofa kosarára vetett szemet, s dézsmálni kezdte, mint egy mihaszna kecske. – Hogy kerülne már rúdra bőröd! – eképpen zsörtölődött, a most már cseppet sem jámbor pásztor. – Hogy lenne belőled pörkölt, te ördög, te átok! – S nyomatékul botjával reávágott. Módfelett mulattatta a népet a látvány. Most valaki hozzájuk lépett. – Pörköltet mondott, bátyám? Úgy legyen! Mészáros vagyok, s a kost ezennel megveszem. – Meg is vette, sokat nem alkudoztak. Indulni kellett máris a kosnak. S indult a pásztor is megkönnyebbülten: – Na végre, hogy tőled is megmenekültem. – Haza is ért még délre. S hát ki jön szembe véle az udvaron? Ki az ördög? – Kos ez, nem pörkölt! – Ne-e-em bizony, gazdám, volt eszed, de nekem is volt ám. Mit eddig sose tettem, ezennel megjelentem, meghalni nem volt kedvem, s amikor észrevettem a hentes kését, menten a hátuljának mentem, s a késével, mit megfent, szépen a sárba nyekkent, talán még most is ott van a pocsban. Hol van az előírva, hogy buta minden birka?! A vásár különben szép volt, én szeretem a cécót. Próbált még néhányszor túladni rajta a pásztor, vitte vásárról vásárra, de hiába: a kosból nem lett pörkölt. A pásztor meg csak zsörtölt, s hűséges barátok lettek, mire megöregedtek.