Az elveszett követ

Hogy s hogy nem, de egyszer, Kolozsvárra jövet, elveszett az úton, el a török követ. Pedig egyenest az isztambuli öreg szultántól jött volna, ha megjön a követ. Fényes kísérettel, ahogyan csak jöhet Konstantinápolyból egy szultáni követ. Födte a lovát is selyembrokát-szövet bíborban, bársonyban lovagolt a követ. Turbánjára forgót, derekára övet a fényes szultántól kapott volt a követ. Csillogtatta a nap a sok drágakövet: éjszaka sem veszhet el egy ilyen követ! S mégis, amint mondják, Enyed táján jövet, kámforrá változott, odalett a követ. Telt és múlt az idő, s a szultánnak szöget ütött a fejébe: hová lett a követ? Se híre, se hamva, kerékbe is töret mindenkit, ha elé nem kerül a követ. – Halál fia, aki parancsot nem követ, reggelre meglegyen az elveszett követ! – Agák, bégek, basák, ki csak számba jöhet, indultak keresni, hol lehet a követ. Jöttek dérrel-dúrral, s Enyed táján jövet, kámforrá változtak akárcsak a követ. Dühbe jött a szultán. – Biztosan egy követ fújnak a piszkosak s a hóhányó követ. Együtt szedik ezek a tejről a fölet, de jaj nektek, agák, bégek, basák s követ! – Azzal lóra pattant s jött, ahogyan jöhet, maga a nagy szultán s nem holmi kis követ. Pompáját leírni fölösleges szöveg, koldusnak látszana mellette a követ. Jött hát, s mit ad Allah! Enyed táján jövet, eltűnt a szultán is, akárcsak a követ. S így a mai napig nem tudjuk, az öreg szultántól mi hírrel jött volna a követ. Hódolatot kívánt, vagy csak aranyövet, ónkupát szegődni jött volna a követ? Hódoltatni ide ugyan jönni jöhet, de amit kap aztán, viheti a követ. Vihetné, de hol van? Enyed táján jövet, el mégsem párolgott, kámforként a követ! Gördítsük le hát a titokról a követ: vénséges vén pince mélyén ül a követ. Az történt ugyanis, Enyedre béjövet, szörnyen megszomjazott, s vizet kért a követ. – De vízzel Enyeden, ó, nagyságos követ, akkor se kínáljuk, ha kerékbe töret! – Kortyolt egyet-kettőt, de minthogyha tüzet, lett a bortól egyre szomjasabb a követ. Lement a pincébe, – elég is a szöveg! – még most is ott iszik az elveszett követ. Agák, bégek, basák, Enyed táján jövet, jutottak a nyomon ahová a követ. Ott van a szultán is azt fújja az öreg: – Tudtam én, hogy egyszer megkerül a követ. Én is majd folytatom egy-rímű versömet, mikor Kolozsvárra érkezik a követ.