Mátyás-napi vásár

Nagy vásár volt még a keresztúri vásár, csizmát venni mikor oda járt a császár. Híres volt kivált a Mátyás-napi vásár, arra járt el mindig csizmáért a császár. Node nem azért volt híres ez a vásár, hogy lábbelit venni oda járt a császár. Bár a vevőtől is, kivált ha az császár, hírre-névre kaphat olykor egy-egy vásár. De a keresztúri nagy kirakóvásár híréhez-nevéhez nem kellett a császár. Portékájáról volt híres az a vásár, azért járt el oda csizmáért a császár. Utcák hosszat állott álló nap a vásár. Sátortól sátorig alkudott a császár. Parolázott, már-már készen volt a vásár, egyet gondolt, s azzal odébbállt a császár. Addig válogatott, alkudott a császár, félő volt, hogy mindjárt eloszlik a vásár, s mehet szégyenszemre, és éppen a császár. S mit mond otthon, miért maradt el a vásár? Járhat majd tavalyi csizmában a császár, esztend’ ilyenkorig nem lesz csizmavásár. Mert csizmát csinálnak, s máshol is van vásár, de oda nem mehet, nem bizony a császár. Menne ő örömmel máshová, a császár, de nem oda Buda, kettőn áll a vásár! Megmondta az asszony – otthon ő a császár –: „Csizmát kend csak Székely- keresztúron vásál. Nem pazarolhatunk, éppen mi, a császár, mikor ott az olcsó, nagy tél végi vásár. Alkudjék csak kelmed, úgy vásár a vásár.” Ezért alkudozott napestig a császár. De nem is maradt el sohasem a vásár, estefelé mégis csizmát vett a császár. Többnyire Bodrogi sátorában vásált. Bodrogi rendszerint megszánta a császárt. Pompás áldomással végződött a vásár, s karján új csizmával ment haza a császár.