Kicsi legény, nagy tarisznya

Horgasinamat verdeső tarisznyában palavessző, palavessző s palatábla… Így indultam valamikor, legelőször iskolába. Le az utcán büszkén, bátran lépdeltem a tarisznyámmal. – Hova viszed, ugyan biza, azt a legényt, te tarisznya? – Tréfálkoztak a felnőttek, akik velem szembe jöttek. Máskor pedig ilyenformán mosolyogták a tarisznyám: – Éhes lehet a tudásra az, akinek ilyen hosszú, ilyen nagy a tarisznyája. De csak mentem, még büszkébben, míg az iskoláig értem. Az iskola kapujában gyökeret vert a két lábam. S álltam, míg csak bátorító szóval nem jött a tanító. Rám mosolygott: – Ej, kis legény, gyere fiam, bátran, ne félj! Kézen fogott, bevezetett. Emlékszem, be melegem lett. Évek teltek, múltak, de még most is érzem olykor-olykor jó tanítóm meleg kezét.