Nyárialmafa

Ilyenkor ősszel senki se gondol a nyárialmafára. Dísztelen áll, üresen ásít kifosztott koronája. Még a lombját is hamarabb hullatja, mint a társak, akik most gyümölccsel rakott tele ágakkal állnak. És jönnek a szüretelő, zsivajgó, vidám népek, s a nyárialmafára ők nemhogy föl, rá se néznek. Ilyen az élet, susogja, megfakul minden érdem. És futna, mint a levelek, bujdosna szégyenében. Bujdosna, de a gyökerek konokul visszatartják: ha odébbállna, ki terem jövőre nyárialmát.