A tavon

Szúnyog zirreg a tó fölött, bűvöli a béka. Alig várja, hogy leszálljon elé a zsombékra. – Szállj már alább, gyere, gyere, ne félj tőlem, szentem! Szúnyogot én már náladnál nagyobbat is nyeltem. Így biztatja a szúnyogot meredt szemű béka, amikor a tóra vetül a gólya árnyéka. Ám a béka se lát, se hall: – Ne félj, szúnyog úrfi! Hamm, bekaplak, de hálából megtanítlak úszni. Ugrik is már, és a szúnyog mintha nem lett volna. De a gólya sem hiába szállott le a tóra. Csőre villan, mint a penge, csattan, mint az ostor: nyakon csípi béka úrfit, s viszi szúnyogostól.