A folyók közt
ebből a tájból csak a szél |
sáncmartoknak de már a sás |
nem olyan mint az otthoni |
füvek fák nevét nem tudom |
s az ismeretlen csillagok |
úgy állok itt e délbarokk |
|
kételkedőn is arra vágyom |
hogy valaki ne földi szem |
elébe kelljen egyszer állnom |
mondják persona non vagy grata |
s vannak miket nem bízhatok |
se testvérre se jóbarátra |
itt volna most az alkalom |
innen szinte egedbe látni |
miként volt s lészen ezutáni |
életem mert félő hogy holtan |
észre se veszed majd hogy voltam |
|
ki annyi poklot járt a földön |
szörnyű kínok közt nyűgölődöm |
nem a halálban még előtte |
amelyben részeltetsz uram |
isten báránya hiába vetted |
rózsája hervad s nem virít |
|
s nemcsak engem a nyelvet is |
mely ezerévig áldva zengett |
tekintse érdemét kegyelmed |
ne rostálják ki mint a konkolyt |
adj rá reményt mint a lecsonkolt |
testrész szemétre nem kerül |
én látom itt mi minden sorvadt |
bélyegét az elkárhozóknak |
süsd rám semmint a hódolat |
igájában mint nyelve-volt |
|
abból mi megtörtént velünk |
|
hó hull el kellett jönnie |
olyan közömbös mint a hold |
nem érdekel már hogy mi volt |
|
valahol mintha valami nyilna |
|
virága csönd álom a szirma |
|
|
|