Reggeli rapszódia
|
Bartalis István bátyámnak
bé mesternek szeretettel
| nem is igazi versek mondja |
| a feleségem mint ahogyan az |
| esztéta is mondotta nemrég |
| ó a nőknek semmi sem igazi |
| kifinomult legalábbis latens |
| még akkor is ha férfiember a |
| versek miért éppen a vers |
| minden egyéb |
hogy adná ki magát |
| költeménykedni hivalkodni |
| mind a termelő mind pedig a |
| éppen a költőktől várnátok |
| barokkosan billegő és jóltáplált |
| egy-két aszkéta igéjével is |
| vigy minket a kísértésbe |
miért ne
|
| kem kellene krisztusi vér |
| költeményeket szereznem te még |
| csak féldrágakő |
vetkezetlen |
| volna lenne volnék ha lennék |
| rím és mérték szerint avagy |
| ősi a másik jelzőt már említeni |
| sem merem milyen nyolcasokkal |
| antikváriumokban is ritkán |
| kapható antik hexa- pláne |
| pentaméterekkel amikor ma |
| isversminden mikro a |
elemi |
| részecskék fölszabadulása |
| így hát ne várjon tőlem senki |
| ezt a luxust nem engedhetjük |
| dalatársmiaban élünk |
mi(?) |
| helyzetünkben meg |
éppenséggel nem |
| szereted a versekben is ott |
| van ott bujkál valami antik |
| valami ősi majdnem európai |
| ki-kibukkan levegőt venni |
| versben kevésbé járatosak is |
| föl-föllélegeznek egy-egy |
| vételemtől |
egészen eltikkadtam |
| á lá sik parizien á lá bodler |
| vagy két világháború közti módon |
| ha úgy tetszik mert azt még |
| azért úgy ahogy kell ahogy |
| illik testhezállón és mégis |
| lezserül ahogyan bé mester az |
| ország talán még egyetlen élő |
| reverenda- és palástszabója szokott |
| de csak nekem és családomnak |
| mint magam a velünk együtt |
| fordítani s foltozni is ha éppen |
| kifeslik valamink |
én rendkívül |
| kitüntető barátságára csettint |
| hamiskásan-huncutan hunyorít |
| mintha érezné hogy a versben az |
| e müet a néma e-t is ki kell |
| ejteni méghozzá ö-nek és röviden |
| csettint és hamiskásan hunyorít |
| nincsen otthon bé néni és |
| mi lesomfordálunk a pincébe |
| titkon koccintani |
ő bízik |
| legalábbis á lá fen dö szieklö |
| huszadik század-végi módra |
|
A festő
| A festő jut eszembe akinek |
| nyár végi délután tartottam az |
| állványát hogy el ne fújja a szél |
| gyönyörű idilli táj éledt a vásznon |
| tehén ballagott békésen az oltra |
|
| de reggelre kelve ámulva láttam |
| nyoma sincs a tehénnek aszályszín |
| vörösesbarnával perzselte |
|
| hová lett a tehenünk kérdeztem |
|
|
Szerencsés ember
| Szerencsés egy embernek mondható |
| járó édesapám bal lábfejét |
| rokkant nyugdíjra jogosult ekképpen |
| háromszor annyit kap mint épen |
| meggörnyedt falusfelei mondogatják |
| is nem minden irigység nélkül |
| ellőtték a lábát ellőtték |
| de legalább megfizetik szó |
|
Öreg iskola ünnepére
| bennünk is vásnak a lépcsők |
|
| halálunkig halljuk a csengőt |
|
| amíg a lépcsők bennünk is |
|
|
Dokumentumlíra
| rigmusoltam hogy aratatlan a |
| meg-megcecegtek engemet akkoriban |
| és piros kis plajbászaikkal |
| mint a kollégiumi számtan- |
| tanárunk szokása volt csak-maguk- |
| ismerte jeleket róttak nevem elé |
| lábon szárad a fű és aratatlan a |
| reméltem volna hogy emberöltőnyi |
| halhatatlanság jusson néhai |
| hogy ama titkos jeleket se |
|
Megkésett dal
Ruttkai Éva emlékfüzetébe
| rezeg már-már szemfödelet |
| félig-csukott szempillámra |
|
| bánat-színű kondenzcsíkot |
|
| fűben tücskök cimbalmoznak |
|
|
Dilidal
| tudom mit lehet s mit nem |
| én kérem tiszteletben tartom |
| és bizonyos okoknál fogva |
| még kifelé jövet is mindig |
|
Lépnek még
| tavasz van végre valahára |
| ki emlékszik a vén platánra |
|
| emlékeznek a vén platánra |
|
| szemükbe örökült az árnya |
| lépnek még bár vesztve a játszma |
| kidőlnek mint a vén platánfa |
|
|
Dísztelen dal
| ó nem csakhát a körülmények |
|
Egy pályatársra
| olvasnám örömest amit írsz de |
| minden igédnek mintha neutrum |
| nembeli hangzata volna holott |
| köztudomású hogy a magyarban |
| nyelvtani nem nincs nemhogy a |
| versben szó aki háremet őrző |
| tedd ide-tedd oda szolga gyanánt |
|
Merénylet
| egy bizonyos mössziő lö poet |
| nem mindennapi vakmerőségre valló |
| egy önérzetes oxitán megírta |
|
Dedikáció
|
Dr. K. M.-nek
| fejcsóválva mutattad a filmen |
| megviselődött hátcsigolyáim |
| válasz-látlelet ím ez a vékony |
| könyv a gerincünk állapotáról |
|
Dél keresztje alatt
Dél-amerikai véreimnek szeretettel
Invokáció
| Nagyasszonyunk hazánk reménye |
| bús nemzeted csekély paránya |
| mint a pusztában a zsidókat |
| hajdan az Úr vezéreld óvjad |
| segítsd a nyelvben bujdosókat |
|
A folyók közt
| ebből a tájból csak a szél |
| sáncmartoknak de már a sás |
| nem olyan mint az otthoni |
| füvek fák nevét nem tudom |
| s az ismeretlen csillagok |
| úgy állok itt e délbarokk |
|
| kételkedőn is arra vágyom |
| hogy valaki ne földi szem |
| elébe kelljen egyszer állnom |
| mondják persona non vagy grata |
| s vannak miket nem bízhatok |
| se testvérre se jóbarátra |
| itt volna most az alkalom |
| innen szinte egedbe látni |
| miként volt s lészen ezutáni |
| életem mert félő hogy holtan |
| észre se veszed majd hogy voltam |
|
| ki annyi poklot járt a földön |
| szörnyű kínok közt nyűgölődöm |
| nem a halálban még előtte |
| amelyben részeltetsz uram |
| isten báránya hiába vetted |
| rózsája hervad s nem virít |
|
| s nemcsak engem a nyelvet is |
| mely ezerévig áldva zengett |
| tekintse érdemét kegyelmed |
| ne rostálják ki mint a konkolyt |
| adj rá reményt mint a lecsonkolt |
| testrész szemétre nem kerül |
| én látom itt mi minden sorvadt |
| bélyegét az elkárhozóknak |
| süsd rám semmint a hódolat |
| igájában mint nyelve-volt |
|
| abból mi megtörtént velünk |
|
| hó hull el kellett jönnie |
| olyan közömbös mint a hold |
| nem érdekel már hogy mi volt |
|
valahol mintha valami nyilna |
|
virága csönd álom a szirma |
|
|
Bogotai bagatellek
| elénk állt két mogorva úr |
| hogy beszélünk dörrentek ránk |
| mondtam nekik hogy magyarul |
|
| ha nem tudunk spanyolul hát |
|
| farzsebükből pisztoly villant |
| s orrunk előtt bádog-jelvény |
| bármelyik más művelt nyelvén |
|
| papírt kértek és pattogtak |
| mint a kecskebab a deszkán |
| karon-markolt a két buzgó |
| konkvisztádor-vérű hispán |
|
| ha szükségük van két rabra |
| ne a nyelvünk – öltöttem ki |
| a csuklónkat verjék vasba |
|
| s káromkodtam egy huszárost |
| ettől aztán békén hagytak |
|
| ingyen még egy szép gerezdet |
|
|
|
Koszorú
|
Simon Bolivar és San Martin emlékének
| s ha nincs kiút hullatni vért |
|
| gyanútlan jöttem mint simon |
|
| hát viszem egy-két stációt |
| a megkorbácsolt krisztusért |
|
| s megvetek minden protokollt |
| és minden kincstári babért |
|
| kiköptem ha nyelvemhez ért |
|
| nem haragszom már semmiért |
|
| szabadság ó te nem remélt |
|
| gyolcsoddal hogyha meghalok |
| törüld le ajkamról a vért |
|
|
Románc
Federico García Lorca elpattant húrjaira
szerezte egy magyar vándorénekes
| fél szárnnyal a vizet szántva |
| míg a lagunák közt rálelt |
| komorult a földnek zöldje |
| föld az éggel kék a zölddel |
|
| míg egy kisded megszülethet |
| hogy maradjak viskóid közt |
| ittam fényed kéked zölded |
|
| fölszállóban már úgy rémlett |
| mindegyikben mintha egy-egy |
| jaj elválnunk miért kellett |
| magadhoz mért nem öleltél |
| cserébe mit vágyton-vágyok |
| ilyen bolond ki szerelmes |
|
| s ittalak még színed fényed |
| itt a deres kárpátok közt |
| csak lézengő halvány mása |
| kél és nyugszik emlékeztet |
| az egyszer-volt ragyogásra |
| kékje zöldje víznek égnek |
| nem gyógyít ki az idő sem |
|
|
Ha
(látomás ember-távlatból)
| ha elherdáljuk ezt a kánaánt is |
| vágyva-vágyott új jeruzsálemet |
| ha kivágjuk az utolsó erdőket is |
| és önnön hatalmunktól részegülten |
| illatozó eukaliptusz-máglyák |
| majd beomlanak a mikroprocesszoros |
| vakondokok vájta labirintusok |
| visszanyel mindent a kirabolt föld méhe |
| égrekövülnek a szuperszónikusok robbanásai |
| kondenz-felhők vakítják majd az |
| óceán gyönyörű tükrét s még |
| keselyűk se billegnek majd a |
| corcovádon posztoló krisztus |
| tehetetlenül széttárt karja közül |
| már fölmeredni látszó minden idők |
| legmonumentálisabb koldusbotján |
|
Dél keresztje alatt
| tüzet rakni éppúgy térdel |
| mint a hargitán a pásztor |
| itt a göncöl jön föl este |
|
| itt a göncöl jön föl este |
|
| talán még boldog is voltam |
| a gitárszót most is hallom |
| itt a göncöt jön föl este |
|
| ó te istenáldott földrész |
| lenn vagy – a szemem rád fölnéz |
|
|
Körömversek
|
Réz Pálnak szeretettel
| csak szavakból, szavakkal. |
|
| Egyszerre jóllakhatsz vele: |
|
| Szamár még volna, de nincs |
|
| Tűzzel-vassal – s majd újra |
|
| – Fuss az erdőbe, bolond! |
|
| gondosan fölszántva – s a |
|
| Keresztrejtvényt fejt nálunk |
|
| és majd felkötnek és majd |
|
|
Két körömre
| megrekedt árok: mindegy – |
|
|
| e tönkretett föld s rajta |
|
|
| Rendben van, testvér, állj |
|
|
|
Három haiku haiku témára
| volt csak enyém, gyümölcsöt |
|
|
História
|
Sámán körmökre1
| félkönyökön bár s nyereg- |
|
|
A tücsök és a hangya
| megunta a tücsök a hosszú téli |
| koplalásokat s hogy prózában versben |
| évszázadok sőt ezredek meséi |
| szerint mindig szégyenkeznie kelljen |
|
| elkezdte tanulmányozni a hangya |
| életvitelét s borzasztó dologra |
| döbbent rá ki mit gyűjt beadja |
| morzsáig beszolgáltatja a bolyba |
|
| szolga az egyén hősi csak az ópusz |
| állapította meg elszontyolodva |
| s rajtam röhög a volt szolga ezópusz |
|
| s ti szabadnak hitt társaim azóta |
| is rajtam fenitek léha nyelvetek |
| ki koplalok bár de szabadon cirpelek |
|
|
A farkas és a bárány
| mindennek fölfelé megy most az ára |
| nemcsak a nemesfémnek drágakőnek |
| le csupán a kisnépek s a magára |
| hagyott törzs tagjai értékelődnek |
|
| fura egy világ megmenthetné még a |
| menthetőkből csekélynél is csekélyebb |
| áldozattal egy-két műhold rakéta |
| s repülőerőd árából szegények |
|
| mint parázs ha fújják fölélemedve |
| önnön nyelvükkel világítanának |
| fura egy szerzemény az ember állat |
|
| meséket ír olvas hogy elfeledje |
| mihelyt adódik rá hatalma módja |
| a farkas mindig a bárányt okolja |
|
|
A fölfuvalkodott béka és az ökör
| bevallom engem néha már gyötör |
| nemcsak gyötör de szinte mintha fájna |
| a nagyravágyó béka s az ökör |
| ezópusz óta híres fabulája |
|
| mert mindeddig harsányan kinevettük |
| a pukkadásig fölfuvalkodót |
| s most mintha nevetni nem volna kedvünk |
| ökörnyi már az öklünknyi se volt |
|
| fújja magát s a magáét a béka |
| megvalósulni látszik vágya célja |
| mind hatalmasabb csődöt mond a vén |
|
| fabulák minden eddigi receptje |
| hőköl szomjan az ökör s még remény |
| sincs arra hogy a béka kirepedne |
|
|
A vipera és a róka
| védd magad ezópusz mert a megalomán |
| filozófus a kis nevenincsen |
|
| kart karba öltve látták menni őket |
| legyintett ezópusz s a körötte levőknek |
|
| kart karba öltve vonultak nohát |
| bánom is én már ha rosszat ha jót hoz |
| tövisbokron vitte az ár a viperát |
|
| állapította meg csöppet sem búslakodva |
|
|
A galambok és a patkányok
| folyó medrében az őszi verőben |
|
| sóbálvánnyá dermedten álltam |
| gyökeret miért vert a lábam |
|
| látván milyen békésen érti meg |
| egymást milyen harmóniában |
|
|
A kelmekészítő és a szénégető
| békélgetőznöm egy födél alatt |
| a napja is kormozva jő fel |
| s kifehérített gyolcsomat |
|
| mit éjet nappá téve szőttem |
| hogy mindenkinek jutna bőven |
|
| s kötés a sebre mely hol itt hol ott |
|
| békélgetőznöm egy födél alatt |
| a napja is kormozva jő fel |
|
|
A favágó és a fejsze
| ha már erdőnyi letarolják |
|
| s már-már eszelős mámorában |
| utódom kit nyomomba vágytam |
|
| csorbulnak itt még fejszeélek |
| a favágó meg hadd rikoltson |
|
| nem gyűlölöm viselve sorsom |
|
|
A fenyőfa és a nád
| a nád hajlongott a fenyő nem |
| adta be derekát a szélnek |
| s kettétört ekképpen az erőtlen |
| nád javára billent eddig a mérleg |
|
| de jött egy legény amiről nem |
| vagy csak suttogva ha beszélnek |
| vihar múltával jött s merőben |
| más tanulságot adott a mesének |
|
| lévén maga is viharverte fáradt |
| és tapasztalt ki meséken átlát |
| lemetszette tőből a nádat |
|
| furulyát fabrikált belőle hátát |
| a kettétört fenyőnek vetve halkan |
| elkezdte siratni az alkonyatban |
|
|
Históriai pillanatok
| caesar elkerülhette volna |
| ha mint némelyik majmolója |
| korrupt testőrök helyett két kutyát |
|
| két jószimatú vérszomjas ebet |
| táruló karja félre nem vezet |
|
| egyből megorrintotta volna |
| a két szemfüles dög a tóga |
| alatti tőrt dörgedelmes vivát |
|
| harsan a fórumon brutus pedig |
| nem ismervén az etológiát |
| máig kéz nélkül dísztelenkedik |
|
|
| nem minden alap nélküli a vád |
| nem csupán afféle római mendemonda |
| miszerint caligula a lovát |
|
| megfordult fejében s talán |
| meg is valósul a bizarrnak tetsző ötlet |
| el nem kottyintja tervét egy görögnek |
|
| az állat uram kiszámíthatatlan |
| önfejűbb mint az ember – igazad van |
| prüszköl nyihog rúg harap hőbörög |
|
| igazat szóltál rabszolga tehát kuss |
| nehogy vérszemet kapjon a szenátus |
| caius döfött s kihörrent a görög |
|
|
|
Dachaui képeslapokra
| az appellplatzon csönd honol |
|
| kiszúrták hitler fél szemét |
| az őr éppen fotót cserélt |
|
| nonstop-módszerrel pergett |
|
| Csönd van. Szemerkél. Szél oson. |
| Appellplatz. Ruhe! Holtszezon. |
|
|
| krematórium kéménye fölött |
| füstnek is vélhetnéd hajdan-volt |
|
| tavasszal vagy a nyári kék |
| a látottak mikor a jegenyék |
|
| fasor vésztjóslón silbakol |
|
|
| kinéztem a mementóul (vagy mintaként?) |
| egy aránylag tűrhetőnek remélt |
|
| a zárt formában áttelelhet |
| még akkor is ha agyonvernek |
|
|
|
Pergamentekercsekre
| s mert szóval szólnom nem lehet |
| s mert törvény sincs mi védene |
|
|
| a munkát már csak mímelik |
|
|
| egy boldogtalan szárnyanincs |
|
|
| mintsem vályogból sziklát |
|
| s higgye hogy véghezvihető |
| a kéjt csak kínzásban lelő |
|
|
| se fortély soha vissza nem |
|
|
|
Isten háta mögött
| üres az istálló s a jászol |
| idén se lesz nálunk karácsony |
| nem jönnek a három királyok |
|
| sok dolga van a teremtőnek |
| mindenkivel ő sem törődhet |
|
| megértjük persze mit tehetnénk |
| de olyan sötétek az esték |
|
| nézz uram a hátad mögé is |
| s örülnének a mosolyodnak |
|
|
El kellene
| és a még mindig osztálykülönbséget |
| fitogtató nagybetűket el kellene |
| hagyni minden fölöslegest |
| meztelenre kellene vetkőz- |
|
Elmondhatom
| elmondhatom én az emberiségnek |
| ahhoz a szűk nem tudom hányadához |
| tartozom akik igazán fajra felekezetre |
| sőt nemzetiségre való tekintet nélkül |
| a legfelső emeleten élnek laknak |
|
| nem kopog-topog-csoszog senki |
| sem a fejünk fölött csak az esők |
| dobolnak a tetőn gyermekkoromat |
| lopva vissza egy valaha szénával |
| teli s ma már üresen roskadozó széna- |
| padlásról |
ránk forróbban tűz a nap |
| hozzánk közelebb vannak a csillagok és |
| fohászunk is fórban van az alattunk |
| lakókéhoz viszonyítva |
jaj csak tót- |
| ágast ne álljon egyszer ez a ház |
| ezzel ébredek minden hajnalban és amilyen |
| csöndben csak lehet úgy lopakodom |
| ki a fürdőszobába és amilyen ó- |
| vatosan csak tudom éppen csak meghú- |
| zintom a láncot dehogyis akarom én |
| magam ellen ingerelni az ál- |
| matlanságban szenvedő történelmet |
|
|
K. barátomnak
| korszerű hősiesség az enyém |
| végig merlek kísérni ha nem is |
| a főtérig de mégiscsak a leg- |
| forgalmasabb európában úgy |
| mondanák a bánhofstrasszén |
| kiteszem magam az árgus tekin- |
| tetek s a tán mégárgusabb |
| rejtett kamerák prédájául és |
| bólintok biccentek a mellettünk |
| mindegyre föl-fölnyüszülő |
| félszet mégiscsak két gyerek |
| és egy asszony többé-kevésbé |
| jövője jelene sőt múltja de |
| futná a merszből ha nem is |
| a főtérig mosolyogni való |
| sőt nevetséges az én hősi |
| láttam egyszer mondom útközben |
| hogy mondjak én is valamit |
| láttam egy hős ledöntött szobrát |
| hányódni a tyúkudvar szemetében |
| mosolyogni való sőt nevetséges |
| volt ahogyan a kakas a szobor tetemen |
| nyakazott fejre pottyantva egyet |
| kukorékolt mosolyogni való |
| sőt nevetséges volt a hős |
| rohamra vezénylő karlendítése |
| ott a tyúkudvar szemetében ám |
| ha egyszer majd letiszto- |
| helyre állítják csodálattal |
| néz föl rá s megilletődve megy el |
| előtte az akkori arrajáró |
|
Hatalom
| kiteregettem a kérvényeinket |
| mondtam mondtam a magamét |
| a magunkét s ő kicsit szűkre húzott |
| szemmel keskeny-kis mosollyal a szája |
| sarkában egy bent rekedt méhecske |
| sziszifuszi harcát figyelte |
| nem tudom hányszori ablak- |
| hullását s én csak mondtam mondtam |
| megaláztatás éreztem hogy az ingem |
| már az alsóm is csupa víz |
| legalább ha az ablakot csak egy |
| résnyire hogy legalább annak a |
| boldogtalan kis méhnek sikerülne |
| de mintha a gondolatomban |
|
Könyvjelző
| van amikor máglyákba gyűjtve |
| úgy érzed amíg könyvre könyv ég |
| mintha agyvelőd pörkölődnék |
| vadásznak mint a ritka vadra |
| becsöngetnek éjnek évadján |
| és besurrannak mint a patkány |
| szimatolnak szaglásznak körbe |
| majd polcostól döntik a földre |
| és gyanúsított könyved örvén |
| elhurcol téged is a törvény |
| van amikor finomabb módját |
| eszelvén ki nem indokolják |
| miért s miért nem mint a zúzák |
| a bebegyelt ocsút bezúzzák |
| mielőtt még világot látna |
| van amikor csak lipve-lopva |
| ha merszed volna s tudakoznád |
| pilátusként kezüket mossák |
| van amikor szemük se rebben |
| csak ráböknek hogy mi van ebben |
| s mi amabban leszedni mindet |
| átnedvesül a gatyád inged |
| megszégyenülten mint a tolvaj |
| maradsz a szennyes kis motyóddal |
| mintha velődet vették volna |
| szédelegsz ki a folyosóra |
| reszkető kézzel matarászva |
| fordítva gyújtsz cigarettára |
| s egész életed kesernyéje |
| harap tikkadt szád szögletébe |
|
Mélyhűtött álmok helyett
| tojástermelésre egyszóval |
| fennkölt sőt magasztos cél |
| szolgálatában fertőtlenített |
| sodrony-hidláson föl-alá föl |
| kiengedni a gyepre ahol az |
| már a legmicinebb micin sem |
| neon helyett a napot néznem |
| s a frissen forduló barázdák |
| illatát beszívnom engedjetek |
| gyönyörködnöm a kis barázda- |
| gerlicék szárnya-libegése |
|
Hiúság
|
Tagoló vers Sándor fiamnak
20. születésnapjára
|
Ha majd
| teli lesz könyvvel képpel |
| hasmánt heverőn olvasgattok |
| önfeledten én szeretteim akkor |
|
Ha sejtené
| nyilallón velem világíttatná |
| ezt a vidéki bahnhofstrasszét |
| üzemeket kapcsoltatna rám |
| teljesítményeim nagylelkű |
| vagy legalábbis a hivatalos |
| nappalokon verseket írjak |
|
Árnykép
| kezdetét veszi a szorongás |
|
| még a tulajdon árnyékomat |
|
|
Mese az írógépről
| akinek ha lejár a bárcája |
|
|
Május
| dulakodásban szétrúgott tüzek |
| ítéletidő záporába fulladt |
| tüzek füstje mardossa torkomat |
|
| tehetetlen két tenyeremmel |
| gyámoltalanná maszatoltam |
| valamikori elszánt arcomat |
|
|
Elrontott rondó
Ad notam Charles d’Orléans
| nulla nulla hatvanöt hetvenhárom |
| mint egy tetovált reszketeg |
| deportált mormolom memorizálom |
|
| nulla nulla hatvanöt hetvenhárom |
|
| a tél s a tavasz egyremegy |
| források folyók csermelyek |
| várnék s nincs mire várnom |
| nulla nulla hatvanöt hetvenhárom |
|
|
Kiváltság
| még versengünk is kiváltképpen |
| a nagy téli éhkoppok idején |
| rendezett parádés hajtóvadászatok |
| alkalmával még versengünk is |
| hogy melyikünket hasítson föl |
| elsőként fölségesen didergő |
|
Már alapozzák…
| már alapozzák a divatjamúlt |
| vágányokat már rakosgatják |
| indulhat a megkésett villamos |
|
| de lesz-é belőle valaha barrikád |
|
|
Sor(s)-vers
avagy egy vidéki üdvözítő
harminchárom sor(s)a
| merre hová menjek én innen át- ki- hová |
| is telepedhetnék amikor nekem itt |
| szinte de szinte biztosnak mondható |
| helyem van kicsi székem minden köz- |
| ellátási de közszükségleti sor(s)ban |
| szinte barátnak számító ismerősök |
| helyzetemünket értő sor(s)társak közt akik hű- |
| is tartják a soro(so)mat ha bizonyos |
| funkcionális okokból elvégre még a vadállat |
| is ha muszáj szükségét végezni gyá- |
| moltalanul még derülnek-örülnek forma |
| is ha sikerrel jár mert attól a kedv is |
| köztudomásúlag mindjárt jobbra somolydul |
| hogy adná ki magát árulásnak venné a sor(s) ha |
| egy napon arra kellene ébrednie hogy én |
| is már illa berek nádak erek maradok hát |
| lassacskán araszolgatva előre előbbre |
| engedvén az inerciális a tehetetlen- |
| ségi erőnek navigálok havigálok sod- |
| ródom a sor(s)formáló tömegekkel az |
| ünnepi alkalmakkor népnek |
| is nevezettekkel napról-napra éjszaka aztán |
| mindenekért ami bennem bennünket ért |
| álom(s)írom a sort üdvösségünkemért |
| s azzal a már-már boldog reménnyel |
| szenderülök szentülök le hajnalba |
| hajlón hátha nekem nekünk |
| is juthat valamicske belőle de arra |
| is föl s el vagyok immáron készülve hogy mint |
| annyiszor annyi minden az üdvösség adagunkon |
| is kifogy kifogyhat s éppen az orrom előtt |
| épp amikor rám került (derült) volna a sor(s) |
|
A prédikátor könyve
Ami volt ugyanaz lesz majd |
és ami történt ugyanaz fog történni… |
|
| kiszolgáltatottnak lenni mit jelent |
| kérdezte a kisebbik fiam vacsora |
| közben a torkomon akadt a falat |
| riadtan nézhettem mert a tizen- |
| harmadik évében járó kisfiú szinte |
| bocsánat kérően kezdte magyarázni hogy |
| az utcán egy néni meg egy bácsi a |
| bácsi káromkodott is a káromkodást |
| értette nehogy elismételd szólt |
| rá az édesanyja te is mindent meg |
| hallasz amit nem kellene no persze |
| mondtam csak úgy ide is oda is hát nem |
| ti mondtátok hogy kérdezzek meg mindent |
| tőletek amit még nem értek hát persze |
| mondtam megint fölálltam s az utcára |
| szolgáló nyitott konyhaablakot ösztö- |
| nösen behajtottam majd becsuktam |
| annak rendje és módja szerint a |
| feleségem meg a lépcsőházra szolgáló |
| ajtóra vont a tekintetével sebtiben |
| párnázatot oda is lépett mintha csak |
| arról akarna meggyőződni sikerült-e |
| értem már értem ne is magyarázzatok kösz |
| még azt is mondta üvöltötte a bácsi hogy a |
| végén minket is mint a zsidókat kösz |
| köszönöm a finom vacsorát megszánt minket |
| bement a szobába mi pedig szótlanul |
| tettünk-vettünk a góluszban gettóban élő |
| családok történelmétől s no persze a |
| csukott ablaktól hirtelen megáporodott |
| levegőjű harmadik emeleti konyhában |
|
Szürke szonett
|
K. L. képeskönyvébe
| meg ne tévesszen mosolyom |
|
| isten csodája hogy vagyunk |
|
|
Kőnyomat
Köszöntővers helyett Domokos Gézának
hatvanadik születésnapjára
| bölcsen rendelé az úr amikor |
| kőbe vésette a törvényeket |
|
| a templomok lerombolhatók |
|
| de mi történjék a kövekkel |
|
| de attól még a kő kő marad |
| a kőpor pedig megüli a légutakat |
|
| a kővel már szüszifosz is |
|
| ezért mondom hogy bölcsen rendelé az úr |
| amikor kőbe vésette a törvényeket |
|
| a kövek persze elföldelhetők |
| mint bármely más veszélyes hulladék |
|
| de a köveknek nincs felezőidejük |
| isten ments egy földindulás |
|
| a kövek bármikor felszínre kerülhetnek |
| és akkor bizony mondom néktek |
|
|
Egy ige összevont, tárgyas-alanyi ragozása jelentő mód, jelen időben
Űrsorompó
|
Toró Tibornak
| amikor egyre szélesebb körben |
| hogy a végtelen egyenlő a határtalannal |
| s hogy bizonyos alapigazságoknak |
| vélt axiómák postulátumok |
| nélküli világ is lehetséges |
| s hogy egy ponton át számtalan olyan |
| köréje képzelt körön belüli |
| akár a határtalannal egyenlő |
| végtelenbe is tágíthatjuk |
|
|
Tömegsír-vers
| a hangtompítós fegyverekkel |
|
| gyalogsági ásókért menesztett |
| egy leleményes altiszt s a kínos |
| jó alkalmul szolgáltak hogy |
| szemlesütve néma kézszorítással |
|
| a zsoltárt már csak magukban |
| dúdolhatták a kivégzett hosszú |
| hangzók hozzájuk tartozói |
|
| mert ezer esztendő előtte annyi |
| mint a tegnapnak ő elmúlása |
| és egy rövid éj átvigyázása |
|
|
Gyülekezési szabadság zárójelekkel
| a színházaikba (amíg még vannak) |
| az engedélyezett darabokra |
|
| a templomaikba (amíg még állnak) |
| felekezetre való tekintet nélkül |
|
| a temetéseikre (amíg még lesznek) |
| életük végéig fegyelmezetten |
|
| MINDEN KÜLÖN ENGEDÉLY NÉLKÜL IS |
|
|
Egy öreg ember utolsó fohásza
A bujdosni se tudó szegénylegény éneke
Ad notam Ady Endre D. G. barátomnak mondom
Hétlábú bogár
| hosszúkás hétlábú bogárként |
| sehogysem akart kijönni a lépés |
| tölgyfa-páncélod ugyancsak |
| s mind a két kezemre szükség volt |
| belelépek vagy elbotlom benne |
| sírotok ugyan jeltelen még |
| de mesternek nagynak mondanak |
| olyan bennfentes biztonsággal |
| amilyennel azelőtt részegesnek |
| most már együtt mosolyoghattok |
| hogy milyen elszántan próbálom |
|
| hantoltál önmagad fölé gyönyörű |
| benemsüppedő vershantokat |
| töprenghet most a sok hű barát |
| vajon melyik jeltelen sír a tied |
|
|
Páskándi Géza
|
zsoltárt énekel kehes orgonakísérettel csak hívőkhöz szól elszántsága ökölvívókéra emlékeztet a
valóság mely-ben volt s van rész számára mint a becsüsnek a portéka biológusnak az élővilág
gyomornak a táplálék emésztés helyett is absztrahál s a csajka fenekén is mindig ott tudott hagyni egy
kanálnyit papírból is képes szeszt párolni és alkimistákat igazolandó aranyat is vére költővér nulla-egy
mindenkinek adhat senkitől sem kaphat csak szó szerinti rokon vérűektől zászlója fehér nem a
meg-adás a szerelem s a győzelem fehérje borból lettünk sörré válunk tanulhatják meg az apokrifoid
szentenciát akik végigbolyongják képzeletének nem mindennapi tárlatát bizony hogy úgy van
bólogatják vissza a mától nyomorodott hajdan volt alakok ha százszor újraszületik akkor is az írás
marad lelki és testi kenyere ha véletlenül a gondviselés messzesége folytán falumban látta volna meg
a napot lótartó lett volna de a szomszédos dobaiak fajtájából akik szeretik táncoltatni szügybecsapdosva
bíztatják a lovat vásárról vásárra havonta-hetente új pár fordul meg a kezükön sohase járnak üres
szekérrel s a kaptatón föl a mindig nehéz terhet fuvarozók kedvével-komolyságával vetik vállukat a
lőcsnek akkor is ha csak egyvékányi cseresznye szundikál a sarjú közt a kóberes szekér derekában
|
Ballada
|
H. Gy. érdemes művésznek
| valami vékonyka fénysugár |
| mégis valami emberségesebb |
| emberarcúbb hogyismondjukra |
| vetült a már-már lakályosnak |
| mondható barakkunkra az a |
|
Kettős ballada
| betűknek is szakálla nőtt |
| növesztik titkon szőrüket |
|
| rég nem volt mondja ki tüzet |
| kér és kacsintva mellbe bök |
| növesztik titkon szőrüket |
|
| csak az nem látja aki vak |
| csak az nem hallja ki süket |
| azt ami van s mit mondanak |
| növesztik titkon szőrüket |
|
| mert a sok kicsi sokra megy |
| s lesznek fejüket fölszegők |
| növesztik titkon szőrüket |
|
| olcsóbb lett volna s hasznosabb |
| kár volt a gyöngülő szemek |
| nagyítgatni jött csődre csőd |
| növesztik titkon szőrüket |
|
| növesztik titkon szőrüket |
|
| növesztik titkon szőrüket |
|
|
N. Stănescu búcsúja
| szájatokba rágtam eddig a szót |
| mint a csecsemőknek karonülőknek |
| szokták a legelső még anyatej-ízű |
| falatokat régebben az édesanyák |
| fölserdültek mostantól már |
| kaparj kurta neked is lesz |
| harapjatok azért van fogatok |
| beszéljetek azért van nyelvetek |
| kiáltsatok azért van torkotok |
| szeressetek azért van szívetek |
| s kezdjétek megszokni hogy az életre |
| semmilyen nyelven sem rímel a halál |
|
| most elrepül a holdat-tojó madár |
|
|
Örök pásztor
In memoriam Zaharia Stancu
| lettél darie örök pásztor |
| partján mint hajdanán a zajló |
| dunát hallgatva lehunyt szemmel |
| s mint gyermekkorodban annyiszor |
| most már örökre mezítláb el- |
| elbicegsz egyik-másik volt |
| bojtárodhoz számadó társaidhoz |
|
| minden naplementével minden |
|
|
Elmaradt találkozás Pilinszky Jánossal
| egyszer már majdnem sikerült |
| egyik verssorod csuhakötelén |
| mint az artistáknak a trapézig |
| följutnom de láttam hogy te a |
| megváltás lassacskán kétezer |
| év óta egyre húzódó zűrös |
| utómunkálataival vagy el- |
| megértő tisztelettel vissza- |
|
Vae victis
| egyre ritkábbak a meghallók |
| egyre ritkábbak a megértők |
| egyre több a mogyoró- és nyírfa- |
| vesszőket hántolgató jákob |
| s lehallgatott a prédikátor |
| hiábavalóságok |
hiábavalósága |
| volt minden ő intelme röhögésbe |
| fulladnak a példabeszédek |
| botot emelni készülnek a társak |
| tarisznyák mélyén rejtőzködnek a |
| hangjukat-vesztett furulyák |
| sír a bárányka vérét venni |
|
Madárijesztők
|
Göcögő rigmus Kormos Pistának
| emlékszel-é pista emlékszel-é |
| a madárijesztőkre ahogyan estefelé |
| napszentületkor az egész napi vacak |
| meló után állnak az öreg manchai lovag |
| egykedvű leszármazottaiként |
| tudván, hogy tőlük még egy fia madár se fél |
| sok rémisztőt kitalált már az emberész |
| de nekünk emlékszel-é az egész |
| szörnyű bagázsból csak ezek a lengeteg |
| csámpás legény-másaink voltak kedvesek |
| tudták a madarak is tudják semmi vész |
| irodalom csak játék az egész |
| hókuszpókusz de a már elvetett |
| magot vigyázni kell tartják az illemet |
| tisztelik tisztük napközben derék |
| hivatalukból se varjúraj se veréb |
| sem a seregélyek surrogó ostora |
| gúnyt nem űzne az őrzőkből soha |
| alkonyatkor jut is marad is alapon |
| estefelé aztán szűnik a tilalom |
| telik a begy s ha jóllaktak a fáradt |
| madárijesztők vállaira szállnak |
| beszélgetnek velük sorra kikérdezik |
| napközben költött verseik |
| csupa nagy költő mondtad egyszer a vonat |
| ablakában könyöklőn nagyokat |
| göcögve hozzá no nézd balassi és |
| a társa meg világra olyan mint vitéz |
| s az a menyecske-farba bámuló kujon |
| ki más ha nem a margózó villon |
| és ez a gyom közül ki se látszó keszeg |
| emlékszel-é pista emlékszel-é |
| a madárijesztőkre úgy estefelé |
| rájuk gondoltam abban az októberi |
| napsütésben mikor az ég madarai |
| dideregtek mivel az örökkévaló |
|
A clevelandi Kossuth-szobor
| és jönne szembe, vagy csak |
| mi megyünk? Lélegzését is |
| hallani vélem, s csak áll, |
| másikkal kardjához kapva, |
| eszméi madárijesztőjeként |
| az eszeveszetten száguldó |
| hallom, hogy mit. Intenék, |
| de már nem látom, velem is |
| robog a kocsi. Szégyentől |
| ég az arcom: valamit tenni |
| kéne: egy fölmentő sereget! |
| egy bátor századot – o, yes! |
| egy méltó századot – o, yes! |
| mégiscsak atyánk, vezérünk, |
|
Krónikás ének
|
Jékely Zoltánnak – odaátra
| legelőször a házsongárdi kaptatón |
| voltál szívélyes kalauzolóm |
| hármasban lépdeltünk mintha elégiát |
| magad szász imre s én az újdonsült barát |
| meg-megálltunk a kripták félsorán |
| hogy mégis mégis akkor is – vajon |
| csak ennyit szóltál szomorkásan a haránt |
| behulló de még nem egészen |
| és nekünk szentelted az egész délutánt |
| dicsérted meg sem érdemelten |
| frissiben fordított arghezi-versem |
| szégyenlem most is arcomon a pírt |
| még szerencse hogy a gyermek közbesírt |
| mikor a feleségem kávét-főzni ment |
| s mi hármasban maradtunk odabent |
| halkan hogy a csecsemő gyermek |
| azt mondtad hanem a saját |
| az utolsó jambus sántikál pedig |
| a szabályok nem nagyon engedik |
| csöndes séta csöndes helyet az anda |
| múmia-szagú jaj hagyd a francba |
| maradjon inkább az a spondeus |
| nem föltétlenül kell mindig deus |
| ex machina egy-egy falatka nyers |
| nem árt ha túlpirítják rágós lesz a vers |
| szentgyörgypusztán horgászásból jövet |
| hogy időm versekre fecsérlem |
| életlen fejszéddel is mily kiváló |
| tehetség vagyok mint favágó |
| s büszkén végig mutogatod |
| nézzétek milyen váratlan szerencse |
| arany cipellő és éppen a balja |
| küldte nekem egy drága bécsi szajha |
| az is lehet fölgerjedt úri dáma |
|
| kiskocsmák fény presszó s mert áron odajár |
| és mindig hármasban vagy még többedmagunk |
| margitka szomorú áhított angyalunk |
| lator grandpierre és titkokat rebbenő |
| pillákkal mindig egy-egy tünde nő |
|
| évek múltán a bérházrengeteg |
| serlegből ittunk a brassói ötvös ős |
| munkája volt-e mint egy édes ősz |
| meg-megvillant benne a bor tüze |
| hármasban voltunk akkor is emlékszel-e |
| elkísértük aztán a cimborát |
| ballagdáltunk a margit-hídon át |
| s mikor elvitte őt a villamos |
| néztünk utána és csak itt honos |
| kajánsággal mondtam szép verseket |
| szépeket mondtad de néha rozogát |
| rozoga istenem de szép szó nohát |
| húsz éve húsz éve nem mondtam ó be rég |
| ki ezt a gyönyörű gyönyörű szó-gebét |
| s már előttünk állt donkihót lova |
| felültél rá s én finom mosolyod |
| szálaiból hamarjában-fonott |
| kötőfékszáron fogtam rozogát |
| s átkocogtuk hármasban a dunát |
| ó a házsongárdban hányszor kerestelek |
| mint a kitartó s konok turista sereg |
| keresgéli sírhantról sírhalomra |
| tudják hogy itt ringatja rég az álom |
| idézem hogy már apád sem találta |
| hol írva van: „tíz annyi volt az ellen |
| mert megírta miénk az ütközet |
| megnyertük a vízaknai csatát |
| történnek a verssel történnek ilyen csodák |
| kereslek én is már-már szégyenem |
| sírod a házsongárdban nem lelem |
| itt kell lennie itt vagy valahol |
| rámmosolyogsz a száraz lomb alól |
| s nem-értem verset olvasok le szádról |
| fordítsd le ezt a kedvemért te sándor |
| s hozd magaddal amikor idejösz |
| ha németed még sűrűn odakozmál |
| azt se bánnám ha saját verset hoznál |
| Elkészültem. Várok. Mikor ír le, |
| akiről általam ekképpen szóla Rilke: |
|
| A lombok hullnak, hullnak, mintha fönt |
| a messzi égnek kertje hervadozna; |
| nemet-legyintve hullnak mind halomba. |
|
| S a csillagok köréből elbolyongva |
| magányba hull a súlyos éji föld. |
|
| Mi mind lehullunk. Nézd emitt e kart. |
| S amott a másik: hullva hull le minden. |
|
| De Egyvalaki végtelen szelíden |
| minden lehullást a kezében tart. |
|
|
Krónikás ének
|
Illyés Gyulának – odaátra
| remény sincs fölmentő seregre |
| csonkán-bonkán elkeseredve |
| egy utolsó lesz-ami-leszre |
| korban hősnek lenni nem érdemes |
|
| szorosra húzzák a hevedert |
| nem voltak közülünk valók |
| mert ha közülünk valók lettek volna |
| zizegni kezd zizegni kezd |
|
|
Visszafojtott szavak a Házsongárdban
| feketét vett igékből halotti beszédek |
|
| mi lesz velünk mi lesz velünk. |
|
| mindnyájan ehhez járulók vagyunk |
| siratván siratjuk magunk. |
|
|
ő volt a tisztesség fehér |
|
| esze tamás talpas kurucai |
|
| dühében a tenger morajlott |
| s az ágyúkká öntött harangok. |
|
| a ki nem üvölthető félszek |
| idején nekünk nyomot vérzett |
|
| leáldozott a mindenség süket |
| a harangok lenyelték nyelvüket |
|
| csupán a bárány rázza az akol |
| sötétjében csengőjét valahol |
|
| a gyermekkor gyönyörű kék egén |
| pillog föl milliom gyertyafény |
|
| s egy-két a nyárból megmaradt |
| tücsök cirpeg az öles hó alatt. |
|
| föl nem riasztja álmából soha |
|
| nyugszik ki volt a szeretet fehér |
|
| s mi a ránk szakadt nagy télben toporgók |
| körülállván ezt a koporsót |
|
| mormoljunk el mibennünk áldott |
| lelkéért bár egy miatyánkot |
|
|
Sörény és koponya
| harmadnapon már csak sörény és koponya |
| lerágott bordák s a karambolozott csigolya |
| egymásra futott véres kis vagonjai |
| el sem kellett már takarítani |
|
| harmadnapon már csak a dögszag s a belek |
| széttaposott sarából torozó legyek |
| s a szakadék szélén sebtében kirakott |
| zabálás sürgette anyagcsere-nyomok |
| s a csönd a tehetetlen lombok szégyene |
| miért itt kellett megtörténnie |
|
| harmadnapon már csak sörény és koponya |
| lerágott bordák s a karambolozott csigolya |
| üres kötőfékszárat húz a nap |
| végig az erdőn még egy sugarat |
| mint akire önnön halála alkonyul |
| úgy állok olyan vígasztalanul |
| s a dögre settenkedő farkasok |
| szájuk szélét nyalva lesik hogy zokogok |
|
|
|