Öregek

ülnek a kopárló fák alatt mint valami színdarabban vagy festményen térdeik között egy-egy pálca (sose lesz többé bot belőlük legfönnebb egy ronda kutya vagy komisz kölyök felé suhannak már amitől a kutya még dühösebb a kölyök még komiszabb lesz szamárfület mutatva s röhögve hajlik el – apróka kopogások pörölnek fogatlan motyogással aztán újra a padok valamelyikére nyugszik a trottyos nadrág s a térdek közé a bot mintha ki se mozdultak volna a képből) mintha örökkön-örökké nagy messze fönn a kopárló fák fölött sugárhajtású gép íveli át a visszhangos eget s mire a fejek lassan a hang irányába törnének már csak a hosszú csóva mutatja merre tűnt más járat indul most a félig csukott pillák alól fénynél sebesebben oda ahol egy lustán szénát szálalgató szürke szamár volt az ősz és a favágó gép s a kés-alá-hízott süldők visításával kélt a szelíd mészárosképű hajnal 1972