Három vers Veres Péter emlékének

Ahogy az aratók ahogy az aratók jönnek estefelé egy-egy kévével a háton futtában kapkodva-tallózott búzafejekkel a karjukon kapaszkodó kosárban s az ijedten ide-oda vigyázkodó pillantások is ott zizegnek a kosár aljában a tavalyiból sütött megszáradt kenyérmaradékkal sóval hagymával szalonnabőrrel jószomszédságban mert a szalonnabőrt is elrágogatja-szopogatja s ha már ínye sincs kutyának macskának hazahozza az ember szóval ahogy az aratók jönnek estefelé ereszkednek árnyékká nyúlva s ahogy lappog a talpuk az ösvényen mintha egy kétezer ötezer év előtti film peregne az alkony motorpöfögésétől lobogó szürke vásznán ahogy az aratók jöttek estefelé mit is mondhatnék én nekik mikor az esti harangszó is egy-két kondulás után abba- hagyja   Akik a képből mindig akik a képből mindig kiesnek vagy idejük sincs belekerülni mert amire a kezüket megtörölnék megigazítanák a kendőt kalapot szóval amire lencseképessé tennék magukat kifogy a film lemegy a nap oda az alkalom márpedig mindannyian jól tudjuk milyen fontos a fény a körülmények általában hogy maga a kép a lehető legelőnyösebben mutathassa amit mutatnia kell   Eső hosszú szárazság után amikor végre megered és dobol dobol a tetőn anatóliáig nyújtózik bennem az ősi földműves tér és idő ropog a csontjaimban boldogságom a szerelem gyönyörű nap-éjegyenlőségeihez hasonlatos szívem is fölveszi az egyre szaporázó-csöndesedő ütemet és érzem amint a bódult föld lassan elernyed 1976