Fekete-piros
leíró költemény, melyet szereztem
a kolozsvári Malomárok és Telefonpalota
közti járdaszigetről az ezerkilencszáz-
hatvanas-hetvenes esztendőkben csütörtök
és vasárnap délutánonként.
| – amikor kimenős a lány –, |
|
| Akár a kéz, ha ökölbe kékül. |
| Egy pár lány, két pár lány |
|
| száz az ablak, egyen sincs rács, |
| de azt senki sem láthatja. |
|
| Egy pár lány, két pár lány |
|
| tatár öröm, magyar bánat, |
| megszöktették a rózsámat. |
| Ha megnyerte, hadd vigye! |
|
| Mintha tutajon, billegőn, |
| járnák süllyedő háztetőn, |
|
| gondot mért nem viselsz reám. |
|
| s mint a gyertya a huzatban |
|
| egy pár lány, két pár lány |
|
| Honnan járják, honnan hozták, |
| honnan e mozdulat-ország? |
|
| csűrföldjéről, még a sátor |
| tüze mellől, röptette föl |
| a csípők, a csuklók, térdek |
|
| Vagy régebbről, húszezerből? |
| Még a nyelv előtti ködből |
| teremti újra – az ösztön? |
|
| Honnan járják, honnan hozták? |
| Honnan e mozdulat-ország? |
| S milyen titkos adó-vevők |
| fogják, folyton sugározván, |
|
| Akár a kéz, ha ökölbe kékül. |
|
| Egy pár lány, két pár lány |
|
| Koporsó és Megváltó-jászol. |
|
|
|