Nyergestető
A néhai jó öreg Gaál Mózesre,
gyermekkorom regélőjére is emlékezve
| Csíkországban, hol az erdők |
| zöldebbek talán, mint máshol, |
| s hol a fenyők olyan mélyen |
| kapaszkodnak a vén földbe, |
| másképpen, csak kettétörve, |
| van ott a sok nagy hegy között |
| egy szelíden, szépen hajló, |
| mint egy nyereg, kit viselne |
| Úgy is hívják: Nyergestető; |
| egyik kengyelvasa: Kászon, |
| itt csillogna Csíkkozmáson. |
| Nemcsak szép, de híres hely is, |
| ott zöldellnek a fenyőfák |
| egész Csíkban a legszebben, |
| ott eresztik legmélyebbre |
| gyökerüket a vén törzsek, |
| nem mozdulnak a viharban, |
| inkább szálig kettétörnek. |
| lüktet lenn a gyökerekben, |
| és kopjafa minden szál fa, |
| itt esett el Gál Sándornak |
| száznál is több katonája. |
| Véres harc volt, a patak is |
| vértől áradt azon reggel. |
| Támadt a cár és a császár |
| hatalmas nagy hadsereggel. |
|
| – alig voltak, ha kétszázan –, |
| álltak, mint a fenyők, a harc |
| meg nem adta magát székely, |
| mint a szálfák, kettétörtek. |
| zászlót hajtva temette el |
| Úgy haltak meg a székelyek, |
| mind egy szálig, olyan bátran, |
| mint az a görög háromszáz |
|
| Nem tud róluk a nagyvilág, |
| hőstettükről nem beszélnek, |
| csak a sírjukon nőtt fenyők, |
| fönn a tetőn, a nyeregben, |
| s azért zöldell az az erdő |
| egész Csíkban a legszebben. |
|
|
|